Sötét Pillangó (+18) H.S. ff.

VII.

Utolsó órám maradék öt percében ücsörgök még. Csak ledermedve nézek a tanárra akinek a hangját nem hallom, annyira a gondolataimba vagyok meredve. Nem tudhatom mi lesz miután kiteszem az épületből a lábam. Nem tudom a következményeket, ami nagyon zavar. Nem tudom mi történhet tovább. Megváltozik- e a jövőm, vagy nem? Semmire sem gondolhatok. Mindig így volt. Ha valami jót kívántam annak az eltorzított, szörnyű változatát kaptam.
A csengőre lettem figyelmes. Lejegyeztem amit még mondott a tanár, majd pakoltam is össze és siettem is ki az osztályteremből.
Már az udvaron lehettem, mikor megpillantottam szemem sarkából Harry alakját az autójára dőlve. Engem bámult. Nem bírtam odanézni, így csak a földet kémleltem. Hirtelen egy kisebb hangzavar csapta meg a fülem.

- Nicsak ki van itt. - mondta valaki gúnyosan, majd oldalba lökött akkora erővel, hogy a kemény aszfaltra zuhantam. A térdeimet bevertem, de szerencsére egyébb nem történt. Felnéztem majd megláttam Bredet és a bandáját. Sosem voltak valami kedvesek velem, ahogy most se irgalmaztak. A könyveim , amik nemrég estek ki az ölemből, most mind a földön rogytak. Bredék elkezdték rúgni azokat, úgy, hogy némelyik már szanaszét szakadt.

- Hagyjátok ezt most abba! - szólt egy mély, jellegzetes hang a hátam mögül. - Tűnjetek el a szemem elől, még most! - dühöngött tovább. Egyik kezét a hátamon éreztem, amivel segített felemelkedni.

- És ha nem megyünk el mi lesz? - kérdezte Bred gúnyosan.

- Azt nem akarjátok megtudni. - mormogta ijesztő hangon, még engem is megrémisztett. Rákaptam a fejem, mire megláttam ahogy az állkapcsa az idegességtől kidülled és smaragd szemei most sötétbe váltanak. Az arca is félelmetes grimaszba torzult és élesebben vette a levegőt. Ijesztően nézett ki. Ezek láttán, a nagy fiúcsapat nem húzta tovább a szót, már el is tűnt mindegyik tagja. Gyorsan felszedtem a könyveimet, majd Harry felé fordultam, ki még mindig idegesnek látszott.

- Nem sérültél meg ? - kérdezte kicsit gyöngédebben, felém hajolva.

- Nem, de köszönöm, hogy kimentettél ebből a helyzetből. - áradoztam hálámmal.

- Ne köszönd. Bele sem merek gondolni miket csináltak még volna. De megesküszöm ha még egyszer egy újjal is hozzád érnek nagyon megbánják. - hergelődött.

- Nem kell ennyire felhúznod magad. Ez náluk már szokásos. - sóhajtottam egyett.

- Méghogy ne húzzam fel magam ? Bántottak téged. Egy hajszál választott el attól, hogy neki ugorjak az egyiknek. Méghogy ne húzzam fel magam?! - nevetett mérgesem. Esküszöm, már én is kezdtem remegni a félelemtől.

- Nem esett nagyobb bajom, hisz itt voltál és köszönöm ezt. - próbáltam lenyugtatni, majd végigsimítottam a karján.

- Na indulás. Be a kocsiba. - parancsolta, de hangja már nyugodtabb volt.

Úgy tettem ahogy mondta beültem a kocsiba, ahogy Harry is a kormány mögé, majd indította a kocsit. A kávézóhoz indultunk, ahova pár perc alatt odaértünk. Az autót elhagytam és szaladtam is be a munkahelyemre. Elmentem a kis öltözőbe, ahol átvehettem a pólóm a szokásos barnára.
Beálltam a pult mögé, majd elkezdtem munkálkodni. Miközben az asztalokat törölgettem elhaladtam a mellett ahol Harry is ült.

- Nem kérsz semmit? - kérdeztem meg tőle.

- Hát a reggeli óta nem ittam kávét, tehát jöhet egy latte, ha nem zavarok. - válaszolta, míg azt figyelte hogyan takarítom le az asztalokat. Nem mondhatom, hogy valami szép látvány lehetett. Egy lány akinek haja csapzottan van felkötve egy egyszerű mégis szörnyű barna pólóban. De mégis engem bámult .

- Most nincsenek sokan és nyugi nem zavarsz. Nincs kit . - mosolyogtam rá kedvesen . - Mindjárt hozom. - mondtam, majd szaladtam is a szokásos helyre, a pult mögé.
Mindössze ketten dolgoztunk most, de épp elegen voltunk a feladatok elvégzésére. A latte elkészültével óvatosan elballagtam Harryhez, kinek az arca egyből felvidult.

- Gen, azért ne csak egy vendégre koncentrálj. - hallottam meg munkatársam hangját. Kicsit dühösnek tűnt. Ő is korombeli volt, de sohasem mondhattam kedvesnek. Mindig mogorva volt. Haz arca eltorzult a hallottakra, de semmit sem mondott. Látszódott rajta, hogy a düh még ott lappangott benne.

A kávét letettem, majd dolgomnak eredtem. Alíg voltak páran, így közben oldhattam a házikat is. A rádióból a zene is nyugtató volt. A történelem leckét tanulgattam , ami hamar ment különös képpen.
Egy telefon csengő hangja zavart meg, majd az ajtó csapódása. Kimentem a pult mögül, majd Harry hűlt helyét találtam. Aggódtam kicsit, de Ő már egy férfi. Tud magára vigyázni.

Az idő csak úgy rohant. A feladataimmal már kész voltam. Harry sehol sem volt, pedig azt mondta, hogy utánam fog jönni mikor végzek. Már a kabátomat vettem fel mikor benyitott a kávézóba. Megkönnyebbülten fellélegeztem, hogy nem esett semmi baja. Látszódott az arcán, a grimaszain, hogy valami nincs rendjén. Intett, hogy menjek ki. Úgy is tettem.

- Minden rendben van? - kérdeztem meg nyugodtan, mikor már a kocsiban voltunk.

- Igen. Most elmegyünk hozzád ahonnan lehozod a cuccaid. Azután a többit majd elmondom miután ezzel a feladattal készen vagyunk. - arca túlságosan is komor volt. Ijesztgetett, de nem tudtam mit tegyek. Bár lehet hülyeség, de bele mentem, már nincs amit elveszítsek. Nem szeretném látni azt a házat ahol felnőttem, de most mást nem tehetek. Lehet, hogy egy óriási hibát követek el ezzel a döntéssel, hogy Harry mellett maradok, de jobb, minthogy otthon maradjak és éhenhaljak, mert még a számlákat is én kell kifizessem. Az egész házat én tartom fel egy kis fizetéssel és ösztöndíjjal, ami nem sok. Voltak napok amikor az iskolás ebéden kívül mást nem is ettem. De nem siránkozok most többet, csak remélkedek. Remélkedek, hogy megváltozhat az életem.

Harry leparkolt ahoz a házhoz ahol már tizenhét évet éltem. Villany sehol sem éget, így csak a Fennvalónak köszönhettem, hogy anyum nem volt otthon. Felszaladtam majd egy nagyobb táskában belepakoltam a kevés ruhámat. Még pár fontos dolgot is bedobtam, de egyiken megakadt a szemem. A kis maci volt amit még édesapámtól kaptam mielőtt elment volna az útra ahonnan sohasem tért vissza. Kezembe véve a macit és a táskát a hátamra téve indultam le. Már léptünk volna ki a házból Harryvel mikor anyum talált bejönni a bejárati ajtón.

- Te mit keresel itt? - rikácsolta.

- Többet nem fog itt keresni semmit. Ezt én megígérem önnek. - válaszolta Haz helyettem, hangját kicsit felemelve, de nem volt benne semmi fenyegető.

- És te meg mit képzelsz magadról? Hová viszed ezt a libát? - ordítozott. Szememből a könnyek már megeredtek a macit egyre jobban szorítottam és Harry háta mögé húzódtam.

- Jó helyre viszem . És ne beszéljen róla ilyeneket. Rengeteget köszönhet neki, mégis úgy beszél minha az utolsó szemét lenne. Miért nem látja benne az értéket amit én? - kezdett bele a megmentőm a mondókájába. Vajon igaz az, hogy lát bennem valami hasznosat ? Gondolkodni sem volt valami sok időm, hisz elvette hátamról a hátitáskát és húzott az autójához. Hamar el is hajtottunk, de a következményekre nem gondolkoztunk. Még egy utolsót kinéztem az ablakon és láttam anyám mérges és fenyegető arcát. Borzasztó volt látni, de aztán eltűnt a látóhatárból.

----------------------
Íme az új rész. Remélem tetszett. Nagyon sajnálom, hogy nem tudom olyan gyorsan hozni a részeket, de most a tanulásra koncentrálók, hisz ez egy nehéz év. Köszönöm, hogy ennyien olvassátok a történetem. Nekem ez rengeteg ember. Ha szerettétek a részt ne felejtsétek a csillagot. Ezzel is támogattok, hogy hamarább megírjam a következőt.