Feladom!

4.rész- Átlépett határ

-Szóval mint mondtam elmentünk az állatkertbe. Akkor voltam először ott és teljesen elájultam a hely láttán. Minden állatot jól megcsodáltam, a felnőttek csak jöttek utánam. Míg nem a páváknál leragadtam, annyira tetszett a látványuk. Apáék csak mentek tovább és nem vették észre, hogy én ott lemaradtam tőlük. Érthető is volt, mert nagy volt a tömeg én meg egyenesen belegázoltam a közepébe, hogy jobban lássam a legközelebbi páva gyönyörű farktollát. Nem is tudom mennyi ideig állhattam ott. A következő pillanatban, pedig már Peter bácsi hirtelen magához ölelt szorosan és közben reszketett. Majd mikor elengedett megfogta két vállamat és mérgesen azt mondta nekem:

-Soha többé ne menj el mellőlünk!!! -szinte már kiabált-Megértetted?!? -Erre nem feleltem csak néztem rá, mert nem értettem miről volt szó. Nem vettem észre, hogy nem voltak ott mellettem. Egyedül voltam? -Megértetted?! Hmmm?! -Ezúttal meg is rázott. Megijedtem. Ahogy eljutott az agyamig, hogy egyedül voltam és hogy Peter bácsi kiabál miközben ráz engem. Elkezdtem sírni. Peter bácsi erre átölelt illetve elkezdte simogatni a fejemet és azt suttogta:

-Sajnálom. Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni. De nem szabad elmenned mellőlünk. Rendben?

Bólintottam, miközben töröltem le könnyeimet szemem alól. Azután elővette a telefonját és felhívta anyáékat, hogy megtalált, megbeszélte velük, hogy majd találkozunk a pandáknál. De mielőtt elindultunk volna a megbeszélt állat felé Peter bácsi vett nekem egy fagyit, majd kézen fogva elindultunk. Amint megláttam anyát és apát oda szaladtam és hosszasan ölelkeztünk. Ők is elmondtak, hogy nem szabad így eltűnnöm. Azután, hogy megbeszéltük a dolgokat oda mentünk a pandák ketrecéhez. Ott álltam a kerítés előtt amikor egy hirtelen szél felkapta a kalapom és berepült a kerítés mögé. Az volt a kedvenc kalapom, azt hittem többet nem fogom látni. Pláne amikor megláttam, hogy egy kisebb medve szájába vette, még jobban kétségbe estem. De meglepetésemre nem elvitte és szétszaggatta, hanem oda hozta nekem, majd vissza adta. Azóta a panda a kedvenc állatom. Ezután semmi érdekes nem történt és zárás időben haza mentünk.

-Így már értem a panda mániád.

-Az nem mánia, csak nagyon szeretem őket! -fontam össze karomat duzzogva.

-Oké Oké. Akkor Peter bácsi ilyen jó fej volt?

-Igen. Legtöbbször ott volt velünk, olyan volt mintha kettő apám lenne.

-Mesélj még róla!! Kérlek!

-Rendben, de nehogy azt hidd mindig ilyen jó volt. -erre Matt nem mondott semmit csak kérdőn nézett rám.

-A második szülinapomon azt mondta, hogy lesz valami meglepetése, szóval várjam izgatottan. De nem jött el az nap. Meg se magyarázta később, hogy miért csak bocsánatot kért. És végül azt a meglepetést se kaptam meg. De utólag megpróbált kiengesztelni egy babaházzal. Hát akkor két éves fejjel elég volt nekem, hogy elfelejtsem neki, amit tett. -Matt felnevetett.

-Mi az?

-Ez tipikus Beka!

-Ezt hogy érted? -továbbra is nevetett már a hasát fogta.

-Hát sose voltál haragtartó típus. Túl könnyű téged kiengesztelni.

-Nem is igaz!!! -kiáltottam rá, amitől még jobban elkezdett nevetni és már fetrengett is a homokban. Újra összefontam a karomat és bevágtam a durcát, mire abbahagyta a nevetést és oda ült mellém.

MATT SZEMSZÖGE

Most, hogy Beka beszélt nekem egy rokonomról, akiről még soha nem hallottam és sohase láttam nem is tudom mit gondoljak. Apáék miért nem mondták el? Miért nem találkoztam vele soha? Tett valamit, ami miatt nem látták többé szívesen? Vagy elköltözött messzire? Esetleg valami más oka van?