Törékeny™ - SZÜNETEL

Kilencedik

Az izgatottság az előző alkalomnál is nagyobb, hiszen a véglegesített lista tényleg kinn van a parafatáblán. Esélyünk sincs közelebb jutni, egyszerűen megvárjuk, míg a többiek kellőképpen kirajongták magukat.

- Ahj, gyűlölök mindenkit!

Yoongi szavaira mindannyian felnevetünk, meg tudom érteni őt. Az előttünk lévő tömeg tagjai amint meglátják a plakátokat, vagy megőrülnek, és visongani meg ugrálni kezdenek, vagy dühöngve sétálnak el, miközben jópáran nekünk jönnek, egyszer még fel is lökik Jimint, aki hátra is esne, ha nem tartom meg a derekánál fogva. Komolyan mondom, ma még egyszer megverek valakit!

- Köszönöm!- suttogja Jimin, ahogy felnéz rám.

Mondtam már, mennyire tetszik, hogy alacsonyabb, mint én?

Bólintok egyet, de továbbra sem veszem le a kezemet a hátáról, és látszólag Jimint sem zavarja. Nagyon kezd imponálni nekem a helyzet, hogyha közeledek felé, nem állít le. 

Valaki megböki a vállamat, mire egy feszült Taehyunggal találom magam szemben. Édes Istenem, hát nem beszéltünk már erről? Hagyjon engem békén, hogy nyugodtan megszerezhessem Jimint!

- Beszélnünk kell, Kook!

Olyan halk hangerővel beszél, hogy kettőnkkön kívül senki sem hallja.

- Nem kell semmiről sem beszélnünk! 

- Jeongguk!

- Hagyj már élni, ember!

Elfordulok az unokatestvéremtől, a kezeimet a mellkasom előtt fonom össze, hogy lenyugtassam magam. Nem szeretek vele haragban lenni, de tényleg, mi a fészkes fene baja van? Miért gond az neki, ha tetszik nekem egy barátunk? Néha úgy érzem, hogy helyettem is irányítani akarja a tetteimet, az, hogy idősebb nálam, nem jogosítja fel erre! 

Magamon érzem Jimin szemeit, de most annyira felhúztam magam, hogy nem tudnék normálisan hozzászólni. Nem vagyok egy haragtartó ember, de meglátszik rajtam, ha dühös vagyok, épp ezért kell intenem Jinnek is, kinek aggódó tekintete megmelengeti a szívemet. Nehezemre esik kijelenteni ezt, de annak ellenére, hogy most irtó mérges vagyok Tae-re, neki köszönhetően igaz barátokat találtam itt. A gimiben inkább különcnek tartottak, sokat mondok azzal, hogy volt vagy két haverom. Nem igazán vagyok híve annak ha az emberek hízelegnek, és tettetik magukat a népszerűségért, a középiskolámra pedig sajnos nagyrészt ez volt jellemző. Épp ezért érdekes, hogy ilyen rövid idő alatt megkedveltem ezt a négy srácot, akiket még nyilván nem ismerek ahhoz, hogy átfogó véleményt alkossak, de azt be kell látnom, hogy a négy fiú egyáltalán nem olyan, mint amilyen fiatalokkal dolgom volt az iskolában. 

Ami pedig Jimint illeti, nem tudom. Valahogy úgy érzem, hogy elég ingatag lábakon állok vele szemben. Mintha sötétben tapogatóznék, miközben közeledem felé. Nem utasít el magától, mégsem küld olyan jeleket felém, amiből építkezhetnék. 

Apró ujjakat érzek a csuklóm köré szorulni és ezzel egyetemben előre vetődöm. Mosolyogva figyelem, ahogy az előbb említett konkrétan húz, nem is, ráncigál maga után, amikor talál egy kis rést az emberek között, hogy minél  kerülhessünk a névsorhoz. 

- Mi is a vezetékneved? A csoport, J... J... Jeon Jungkook... Park Minhyun... Park Jimin! Ott vagyunk a legjobbak között, Jungkookie!

Elvigyorodom, mikor Jimin újra átölel, ezúttal olyan szorosan, hogy szinte kiszorítja belőlem a levegőt, de a büdös életben nem szólnék ezért neki! Nem hallok körülöttünk semmit, csak fél szemmel látom, hogy a többiek arca felragyog, és egymást átkarolva ugrálni kezdenek, ha akarnék sem tudnék most csatlakozni hozzájuk, mert az engem szorongató angyal esélyt sem ad megmozdulni. Haha, mintha akarnék! Viszonzom a fiú tettét, a hátán összefonom a kezeimet. Nedvességet érzek a pólóm tetején, így el akarom tolni magamtól Jimint, aki csak még jobban hozzám bújik.