Feladom!

5.rész- Utolsó nap

BEKA SZEMSZÖGE

Amióta fejemre húztam a kapucnit nem tudom mennyi idő telt el. Folyamatosan azon járt az eszem, hogy mi történt. Ez nem normális dolog. Ilyennek nem szabadna megtörténnie. A filmekben sem láttam még ilyet soha. Erre még kézikönyv sincsen. Mit kellene tennem.

Éreztem valamit, akkor mikor nem hagytam, hogy eltávolodjon tőlem, de magam sem tudom mit. Amikor ajkai a bőrömet érintették egy meleg érzés járta át a testemet. Abban a pillanatban boldog voltam, nyugalom uralkodott el rajtam. És mikor kezével lejjebb haladt a bizsergés érzete szinte már elviselhetetlenül forró volt. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy mit is tettünk. Most, hogy belegondolok nem tudom, hogy Matt mit érezhetett. Nagyon kínos, hogy itt van mellettem. De mégis hogy gondolta ezt? Nem. Én hogy gondoltam ezt?!? Mégis csak az öcsém! Kis korunk óta együtt vagyunk, hogy történhetett ilyen? Ráadásul a barátomat sem akarom megcsalni! Nem tudom mihez kezdünk Mettel, de minél hamarabb véget kell vetnem ennek. Matt nem tudhatja meg, hogy éreztem valamit és, hogy ettől nagyon összezavarodtam.

Gondolataim közül akkor tértem vissza a való világba, mikor koppant a fejem az üveg ajtón, nem is kicsit. Annyira elvesztem a történtekben, hogy észre sem vettem már meg is érkeztünk.

-Jól vagy? -sietett oda hozzám.

-Igen. Kutya bajom. -és ez félig igaz is. Nem volt semmi komoly csak szédültem egy kicsit, de az nem a világ végét jelenti. Kibírom még addig, amíg visszaérünk a szobába. Most nem akarok Matt közelében lenni.

Épp botorkáltam volna fel a lépcsőn mikor kedvem támadt egy kicsit közelebbről megvizsgálni a padlót. Nem is csoda, a három ide-oda mozgó lépcső közül nem tudtam melyikre lépjek. Rosszat választottam.

-Biztos, hogy jól vagy?

-Igen -tápászkodtam fel, de egyből vissza is ültem, mert nagyon fájt a bokám. Biztos kibicsaklott.

-Fenéket vagy jól!

-De, semmi bajom.

-Én meg majd elhiszem.- azzal a lendülettel jött oda hozzám és vett fel. Úgy vitt, mint egy hercegnőt.

-Túl közel vagy.

-Nincs mit tenni, nem akarlak leejteni. -mondta és közben még jobban magához szorított. -Az is segítene ha te is kapaszkodnál.

-Nekem jó így.

Már túl voltunk az első emeleten. Mikor Matt neki kezdett a második emeletnek, egy kicsit megbotlott, én reflex szerűen a nyaka köré fontam a kezeimet és becsuktam a szemem.

-Na látod mondtam, hogy kapaszkodj.
Nem mondtam semmit csak bólintottam egyet. Ennek is akkor kell történnie mikor épp távol akarok maradni tőle egy kicsit. Nem hiszem el, hogy a gondolataim ilyen irányba terelődtek. Csak egy kis idő kellet volna, hogy át tudjam gondolni a dolgokat, de ezt sem tudom megtenni. Csak újabb zavaros dolgok történtek. Valamit ki kell találnom, hogy távol lehessek egy ideig tőle. Felértünk a negyedik emeletre a sarokban lévő szobához. Matt letett és kinyitotta gyorsan a zárat. Majd újra felkapott, mint a friss házasok, átvitt a küszöbön és letett az ágyra.

-Na? Hogy érzed magad?

-Nagyon fáj a bokám. Tudnál nekem hozni rá jeget?

-Persze, máris hozok. Addig maradj az ágyban. -annyira azért nem fáj a lábam, hogy jég kelljen rá, de csak ez jutott eszembe annak érdekében, hogy egyedül lehessek. Miután felpolcoltam a lábamat és hátradőltem megint elkezdtem agyalni. Minek futottam előle? Ilyen hülye ötletem is csak nekem lehet! Ha nem találom ki, hogy kergetőzzünk most nem lennék ilyen helyzetben. Bár nem csak ma történtek fura dolgok, de a mai nagyon keresztbe tett az eddigi életemnek. Kezdek nagyon ideges lenni.