I hate you, I love you(befejezett✔️)

1. Fejezet

Haley

-Haley Brown-t keresem-szólt bele határozott hangon a vonal másik felén várakozó férfi.
-Én vagyok. Miben segíthetek?-a hangom nagyon aggódoan csengett.
-Dr. Nate vagyok. Az édesapjáról van szó, balesetet szenvedett és kómában van.- nemtudtam megszólalni csak remegtem és a földre rogytam. Éppen csak kaját venni jöttem ki a koliból, a telefonomat amúgy sem akartam kihozni, de még szerencse, hogy ittvan. Zokogásban törtem ki, az emberek csak néztek, azthitték megbolondultam. Senki nem jött segíteni. Ekkor egy kéz ragadta meg a csuklómat, meglepődve néztem fel és megláttam Ben-t. Ben Connor egy évvel volt idősebb nálam, egy iskolába jártunk. Tudtam, hogy ki ő nyilván, mint a többi 300 lány a suliban. De soha nem voltunk köszönő viszonyban, még csak ismerősök sem voltunk Facebookon.  A fülemhez tettem a telefont és megkérdeztem, hogyvan apám és melyik kórházba vitték. Majd letettem.
-Jólvagy?- kérdezte aggódó hangon. Felálltam, kiegyenesedtem és próbáltam letörölni a könnyeimet kisebb-nagyobb sikerrel.
-Nem- válaszoltam és megint sírni kezdtem.
-Gyere-karolt át és kivezetett a boltból és egy közeli padra ültünk le.
-Mi történt?-kérdezte. Ránéztem és úgyéreztem muszáj valakinek elmondanom.
-Az apám.. az apámnak balesete volt.-mondtam szipogva-és kómában van-jobban kezdtem sírni, de eszembe jutott, hogy erősnek kell maradnom. Felálltam.
-Nagyon sajnálom- felállt ő is és egyenesen a szemembe nézett.-Most mit akarsz csinálni?-kérdezte érdeklődve.
-Nézek egy buszt a fővárosba, majd megkeresem a kórházat, nem hagyom magára.-elővettem a telefonom és elkezdtem nézni a buszmenetrendeket.
-Ha fuvarra van szükséged szívesen elviszlek-mondta.
-Kedves tőled-mosolyodtam el-de nem szükséges, eltudok én tájékozódni.
-De nem szeretném, ha ilyen állapotba egyedül lennél. Gyere elviszlek-motyogtam egy köszönömöt, majd beszálltam az autójába és útnak indultunk.

A kocsiban felhívtam apa húgát Rita-t és beszámoltam neki mindenről. Ő sem bírta mégállni sírás nélkül, 10perc beszélgetés után letettük és megbeszéltük, hogy majd találkozunk a kórházban.
-Az édesanyád volt?-kérdezte óvatosan. Erre fel kellett horkantanom.
-Nem. A szüleim 10éve elváltak, azóta nem láttam anyát- mondtam.
-Óh ezt nagyon sajnálom-mondta óvatosan.-Amúgy a kolitok ilyen laza, hogy csak igy elengednek?-kérdezte.
Hogy a jó büdös....-ba
-Nem kell, az ő döntése volt. Ezért olyan fontos nekem apa, csak ő van nekem.-mondtam mosolyogva és szinte már a könnyeimmel küzdve, majd elővettem a mobilomat.
-Hallo Haley Brown vagyok. És csak azért szólok, hogy édesapámnak balesete volt és elindultam a fővárosba. Be tetszik irni, hogy beteg vagyok és ez miatt jöttem el?- kérdeztem a kollégiumi nevelőnet a telefonban.
-Persze megértem, beírom. Jobbulást kívánok neki és neked is. Szia Haley.
-Nagyon szépen köszönöm Mary. Szia.-Mikor Ben-re néztem ő csak mosolygott, majd hozzátette.
-Jól gondoltam én.
-És a te kolid?-kérdeztem.
-Már kiköltöztem. Így az utolsó évben elég nehéz tanulni, aztán most kocsival közlekedek. Nem nagy táv 45perc.-mondta.
Az út további része is így telt. Sokat beszélgettünk, sokat megtudtunk egymásról és rájöttem, hogy nem az az üres fejű kosárlabdázó, mint akinek hittem. 
Nagyjából 2 órába tellt mire odaértünk. Leállította az autót, majd felém fordult.
-Haley szeretnéd, hogy bemenjek veled?-ezen kicsit meglepődtem. Nagyon kedves volt tőle. Nem mintha bejönne vagy valami, de mindig is helyesnek tartottam.
-Az nagyon jó lenne-mosolyogtam rá erre ő is visszamosolygott.
-Köszönöm, hogy ennyit tettél értem.-tettem hozzá meghatódva.