Maradj velem-Kornél szemszöge

Utolsó nap a versenyben

A mai nap pocsék volt.

Ma volt a négypróbás feladat, úszás, mászás, futás és bicikli. A biciklinél Máté belém szállt. Mindenki elhajtott mellettünk, mert a vezetők rögtön ott voltak, Karesz akart megállni; de ráparancsoltak, hogy menjen. Szerencsére tudtam folytatni a versenyt. Azt még nem tudom, Máté hogy ért be engem.

Nekem minden vezető azt mondta, hogy a rossz látásviszonyok miatt véletlen történt. Pedig tudom; hogy direkt csinálta. Ezért a kapun én mentem be utolsóként, Máté után. Hanna csak pislogott, Csenge sírva fakadt, Bence és Zoli őt nyugtatták. Karesz a térdén támaszkodott, Bernadett a szája szélét rágta és Máté irányába nézett. Lóri odahajolt Hannához és a vállát veregette és Zombi majdnem elsírta magát. Végül még egyszer ránéztem Hannára és akkor esett le a legrosszabb: nem maradhatok Hannánál. Elindultam felé, de Róbert megszólalt:

„ A fekete csapatnak véget ért a verseny. Pár percetek van összepakolni.

Elindultam a faházba pakolni. Hallottam, ahogy Hanna kiabál Róberttel. Mikor végeztünk, kapu felé vettük az irányt. Pár csapat intett nekünk.

„Indulunk haza, srácok.", mondta a tanárunk.

Odaléptem Hannához, megfogtam a kezét és rám mosolygott.

„Ne sírj már", hozzáhajoltam és a homlokomat a homlokára támasztottam.

„Direkt csinálta, ugye? Máté", kérdezte bőgve.

„Sose derül már ki", vontam meg a vállam," ne foglalkozz vele, ez most így alakult."

„De nem kellet volna így alakulnia", mondta.

„Ez van", suttogtam,"csináld tovább, csináld végig. Hiszek benned és nagyon drukkolok."

„De... de nem akarom nélküled folytatni", mondta sírva.

„A kezdetek óta ellenfelek vagyunk. A szívünk mélyén mindketten tudtuk, hogy ez lehet ilyen is", és megsimítottam arcát.

„Pesszimista vagy", szipogta mosolyogva.

„Vagy realista. De a kettő sokszor ugyanaz" ismételtem meg mondatát, amit napokkal ezelőtt mondott. Magamhoz húztam és megöleltem.

„Idő van, fekete csapat, vár a busz", mondta Róbert.

Elköszöntem Bernadett-től, Lóritól és Zsombitól majd odaléptem Hannához, átöleltem a derekát és hosszasan megcsókoltam. Majd viszonozta. Végül belefúrta a fejét a mellkasomba.

„Nekem ez nem megy. Nem tudok elbúcsúzni", suttogta.

„Nem is kell. Várlak a verseny után", megfogtam az arcát,"Néhány nap."

„Jó", bólogatott.

„Ügyes legyél és csináljátok végig", kértem.

„Rendben", és elindultam. De utánam szólt és visszahúzzot.

„Szeretlek", mondta.

„Indulás, fekete csapat, már nem vagytok a verseny résztvevői, el kell hagynotok a táborhelyet.", sürgetett Róbert. Felkaptam a táskám, de a kapuban megálltam és visszaszóltam:

„Én is téged Újvári Hanna. Én is téged.", ezzel elhagytam a táborhelyet.

Kiestünk.

Hazafelé eléggé unalmas volt. Már most hiányzik Hanna. Remélem, a piros csapat nyer és a sárgát minél hamarabb kiesnek.

Mondjuk követem Kocsist (a piros csapat dirije), ezért mindenegyes pillanatot tudom követni.:)

Ég veled Hanna.

Köszönöm @Szjgforeverren -nek, aki feldobta a napom és mert jó kedvem volt; leírtam ezt a sztorit.

(Pocsék a helyesírásom)