Kibaszott szerelem (Levi X Reader)

Negyedik

-Rendben, köszönöm szépen!- mondtam, majd elindultam haza felé, amikor bele ütköztem valakibe.

-Jobban is nézhetnél az orrod elé, kölyök.- mondta egy komor fiú hang, mire felnéztem arra az illetőre aki miatt most éppen a földön ücsörgök és a fejemet fogom mivel izomból neki mentem az illető mellkasának. De ahogy ránéztem... Oh. Az az érzés. Szívem szerint ott helyben vertem volna be az illetőnek egyet. És hogy ki is volt ez az illető?

Hát a kis Levi Ackerman.

-B-Bocsi.- nyögtem ki végül ezt a szót, amit neki kellett volna mondania nekem. Egy mosolyt erőltettem arcomra, majd felálltam, s leporoltam magam. Majd elmentem mellette és amint már háta mögött voltam, lehervadt számról a megjátszott mosolyom, s helyére egy amolyan "szóljhozzámésazleszéletedutolsótetted" arckép jelent meg rajtam.

Még nem szabad (Név)... Várj türelmesen. Nem ismert föl, szóval van esélyed a bosszúdra...

- Héj, nem ismerjük mi egymást kölyök?- hallottam meg hátam mögül azt a hangot, amitől föl állt a szőr a hátamon.

- Nem hiszem. Mégcsak ma költöztem ide. Csak azt tudom, hogy hogyan kell eljutni ide a kisboltba, de ezt is csak a netről tudtam meg.- kezdtem el a megjátszott nevetést, a hitelesítésért bal kezemmel elkezdtem tarkómat vakargatni, amivel elértem célom.

- Értem. Csak emlékeztettél egy régi, nagyon jó barátra.- majd sarkon fordult, s elindult emiatt az utolsó szavait alig értettem, de amit értelmeztem attól a hányinger kerülgetett.

Barátok?! Na ne röhögtess.

Ezzel a hányingerrel indultam meg haza, majd letettem a pultra a vett dolgokat.

Átöltöztem egy otthoni ruhába, aminek nembaj ha tiszta kosz lesz, majd felvettem gumikesztyűmet, olyan drámáin mint aki most fogja megmenteni a világot, s elkezdtem a takarítást.

Sötétedésre, vagyis olyan este fél hét körül lettem kész, ami azt jelentette, hogy ideje ennem! Végre egy jó dolog.
Nem mondom, hogy evés mániás vagyok, vagy hogy mindenem a kaja. De a takarítástól mindig farkas éhes leszek.

Lementem a konyhába, mivel az utolsó szoba amit ki takarítottam az a szüleim szobája volt, ami az emelet leghátuljában helyezkedett el. Ennek kivételesen örülök. Mivel ez által nem kell mindennap elmennem a szobájuk mellett, nem jutnak eszembe az emlékek. Egy szóval nem fáj a hiányuk annyira.
Mikor megcsináltam kiadós ételemet, és előszedtem édes kiskutyámnak a konzervjét, felinvitáltam őt magam után, majd laptopomon bekapcsoltam egy jó kis horrort, és elkezdtem enni. Kiskutyám is feljött az ágyamra, amit nemigen díjaztam, de ma kivételes alkalom van.: Ma vagyunk újra itthon.

Három filmet néztem meg, szóval mikor a végükre értem már fél egy volt, és (kutyanév) mellettem szundikált. Elhatároztam, hogy ideje lenne már nyugovóra térni, mivel holnap el kell mennem az új középiskolámba, leadni a fontos adataimat. És hogy hogyan lehetséges az, hogy ennyi kicsapás után mégis van egy iskola aki felvesz? Ez az egész az igazgató miatt van. Ugyanis ez az igazgató a nagybátyám, akit már nagyon régóta nem láttam, s már családja is van, viszont amikor megtudta, hogy meghaltak anyáék egyből felajánlottá, hogy éljek vele és a családjával. Én ebből köszönöm szépen de nem kérek. Jó nekem (kutyanév)-vel/val.

Oda lépdeltem az ablakom elé, hogy lehúzzam redőnyét, viszont megállta a tekintetem valamin. Vagyis inkább valakin.

Ott állt a házam előtt, szemei az én ablakomat vizslatták, felnyírt éjfekete haja kócos volt, s a lágy szél fújdogálta. Csak az utca, pislákoló lámpa fénye világította meg, majd sarkon fordult és elment.

- Mit kereset itt az Ackerman?- súgtam magam elé, és lecsúsztam a fal melett, a földre hajamba túrva.

____________________
~Javítva:2021.01.21.~