Beépítve ✔

16.

«Jorge»

Két okból csókoltam meg Elenát. Először is azért, mert nem akartam, hogy nagyobb baja legyen. Másodszor pedig, mert mióta megláttam megakartam csókolni ezt a lányt. Miután elhajoltam tőle kissé vörös arccal nézett engem, majd... Majd lekevert nekem egy büdös nagy pofont.
- Auuu! Ezt miért kaptam?! - kérdeztem az arcomat fogva.
- Mert megcsókoltál!
- Bocs, de nem akartam, hogy megfulladj! - feleltem kissé ingerülten. Megmentettem az életét és azzal hálálja meg, hogy felpofoz. Ch... Elena erre már nem felelt semmit, csak lesütötte a szemét és úgy tanulmányozta a takaróját.
- Én... ne haragudj, Jorge - emelte rám a gyönyörű szemeit, amik ismét kéken tündököltek. Mosolyogva ráztam meg a fejem. Nem tudtam rá haragudni. Egyszerűen nem ment.
- Semmi baj.
- És köszönöm - suttogta, mire értetlenül néztem rá.
- Az előbb még felpofoztál ezért - húztam pimasz mosolyra ajkaimat.
- Ne haragudj - mosolyodott el halványan. A jobb kezemmel végig simítottam az arcán, mire ő lehunyta a szemeit.
- Élvezed? - kérdeztem mély dörmögős hangon, mire kipattantak a szemei és a feje még vörösebb lett. Zavartan pislogott rám, majd ellökte a kezemet az arcától. Értetlenül figyeltem, ahogy felugrott az ágyról és az ablakhoz sietett.
- Magamra hagynál? - támasztotta meg magát a párkányon.
- Jól vagy?
- Igen, csak egyedül akarok lenni! - nézett rám. A tekintetéből zavartságot és félelmet olvastam ki. Leszálltam az ágyáról és odamentem hozzá.
- Mi a baj?
- Semmi, csak menj ki! Egyedül akarok lenni, hogy tudjak gondolkodni!
- Min?
- Ezen az egészen - mutatott körbe a szobában. Némán bólintottam és a kérésének eleget téve elhagytam a szobáját.