What is love? /Antoine Griezmann/

Kicsiből nagy

Tisztán emlékszem arra a napra.
Arra a napra amikor először láttam azt a kis szőke fiút, azokkal a kék szemeivel.
A tanár az első napon, mellé ültetett le, és azt mondta, hogy mutatkozzunk be egymásnak.
Nem tudtam mit csináljak - "talán én szólítsam meg?" - hangzott el a kérdés a fejemben; de mire válaszoltam volna magamnak, azon kaptam magamat, hogy beszélgetek vele.
Igen. A szőke kisfiúval, akinek a szemei, mint egy útvesztő; amibe ha egyszer belenéz az ember, nem talál onnan kiutat..
Ekkor szerettem bele igazán Antoine-ba.
Ahogy, az akkor még kisfiús hangjával, beszélt hozzám. Egyszerűen elképesztő volt.
Annyira elmélyedtem, hogy nem is vettem észre, hogy ő már az udvaron focizott, miközben én még mindig a padban ülve, elbambulva nézek arra a székre, ahol már senki sem ül.
Ki is gondolta volna? A foci. Ő volt az a fiú az osztályban, aki ha tehette, minden egyes szabad percében rúgta a bőrt.
Ez az első napokban nem nagyon tetszett nekem. Hisz mégis egy labdát érdekesebbnek talált nálam...
De ahogy teltek a napok, már egyre jobban megszoktam, és volt, hogy én is vele fociztam kint az udvaron.

De régen is volt ez. Ma már nyolcadikosok vagyunk, a szőke kis Anto-ból egy magas szőkésbarna fiú lett, én pedig még mindig nem tudtam neki elmondani, mit is érzek iránta.
A barátnőim azt tanácsolták valahogy vegyem rá, hogy együtt menjünk a hét végén megrendezésre kerülő sulibálba. Ez mind szép és jó, de velem, mégis hogyan jönne el a bálba, a suli egyik leghelyesebb sráca, aki minden lány álma?