Ez az Én városom [pjm] -szünetel-

Második rész

Magamra öltöttem egy pulcsit és egy fekete farmert, hisz nyár ellenére az éjszakák elég hűvösek tudnak lenni, másnap pedig nem akartam tüdőgyulladással nyomni az ágyat. A hajamat felkötöttem egy lófarokba és felhúztam a cipőmet.

Kissé remegtek a térdeim, ahogy elindultam a park felé, amit Juwon-nal beszéltem meg. Nem mondom, nem voltam valami biztos ebben a döntésemben sem akkor, mikor meghoztam, sem most, hisz nem ismertem a fickót, nem tudhattam, hogy milyen kettyói vannak. Vagy lehet ő maga Árnyék, és most engem szemelt ki magának, ki tudja? De nem szalaszthattam el ezt a lehetőséget. Az orrom előtt lebegett egy lehetséges nyom, amin talán elindulhatok, és ha nem járok utána, pedig kellett volna, akkor meg világ életemben fájlalnám ezt a döntésemet. Az már más kérdés, hogy Juwon miért nem nappal akar velem bájcsevegni, de ez maradjon az ő mániája addig, amíg meg nem győződöm a dologról. Lehet most vett észre valamit, és azonnal szólni akart. Adok még egy esélyt az emberiségnek, naívan, de adok.

Sietve kapkodtam a lábaim a park felé, hisz az izgatottság is bennem volt, hogy nem tudtam békésen ballagni, plusz az idő is szorított, nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy a csávó inkább haza is megy, mert azt hiszi, nem megyek el.

A parkban inkább a lámpával megvilágított részeken gyalogoltam, nem igazán volt merszem a sötétben flangálni, hátha elkapnak a démonok. Árgus szemekkel kerestem Juwon-t, ami nem volt nehéz, tekintve, hogy alig vannak az éjszaka közepén az utcán. Már minden kutyasétáltató hazament, bulik hétköznap, kedd éjjelén annyira nem voltak jellemzők, úgyhogy csak pár autó robaja törte meg a csendet Szöul külvárosában, a csendesebbik negyedben.

Megugrottam, mikor lépteket hallottam magam mögött, és gyorsabban fordultam hátra, mint egy búgócsiga, picit megnyugodtam, ahogy megláttam az iskolatársam arcát. Viszont tényleg csak kicsit, hisz nem ismertem őt annyira, nem tudtam mire vállalkoztam ilyen hirtelen.

-Szia - köszönt megszokott mély hangján és megállt előttem tisztes távolságra, amit értékeltem, lehet belérúgtam volna, ha közelebb merészkedik hozzám.

-Szia - üdvözöltem én is egy halkat krákogva és zavaromban a kavicsokat kezdtem rugdosni magam előtt. - Szóval.. Itt vagyok, mesélhetsz.

-Lehet egyszerűbb lenne, ha megmutatnám, nem? - kérdezte halkan, mire nekem vennem kellett egy mély levegőt.

Megmutatni? Mit akar nekem megmutatni, aminek köze van a családomhoz? Ha valami durva dolog, ami miatt újból visszazuhanok a depressziómba, de másra nem jutok vele, akkor megfejelem a csávót, de olyan istenesen, hogy két napig nem kel fel.

-Hát, azt te tudod, hogy melyik az egyszerűbb - gyűrögettem a pulcsim alját megfeszülve, és összeszorult gyomorral figyeltem, ahogy int egyet, és elindul ki a parkból. Gyors léptekkel siettem utána, hisz a törpe növésem nem előnyös egy nyakigláb sráccal szemben, amíg ő lépett egyet, nekem kettőt kellett.

Hevesen forgattam a fejem, nem igazán volt szándékomban eltévedni, vagy bármi hasonló, hisz akkor nem mostanában esnék haza mobilnet hiányában. Juwon néha visszanézett rám, hogy megbizonyosodjon róla, még követem őt, majd vissza is fordult előre. Nyomasztó volt a néma csend közöttünk, alapból megfeszültem, hogy az éjszaka közepén sétálok egy majdnem idegen sráccal, plusz valami titkot akar felfedni előttem, de még úgy is megyünk, mintha az akasztásomra készülnénk.

Juwon megállt egy rozoga drótkerítés előtt, amin volt egy lyuk. Könnyedén átmászott rajta, mintha világ életében ezt gyakorolta volna, majd rám pillantott.

-Gyere, nem nehéz!

Valóban elég egyszerű folyamat volt, főleg pici termetemnek köszönhetően. Követtem a fiút, aki a kerítéssel körbevett omladozó épülethez ment és az egyik betört üvegű ablakkeretet paskolta meg.

-Itt van bent - közölte halál nyugodt hangon.

-Mi van ott bent? - kérdeztem vissza azonnal kérdőn, hisz a kalandozásaink okáról még mindig fogalmam sem volt, és ez zavart.

-Amit megbeszéltünk. Mondtam, hogy a családodról tudhatsz meg többet - magyarázta tovább, azonban engem ez nem elégített ki. Sőt, elrettentett. Anyáéknak mi közük lenne egy ilyen helyhez? Régi és piszkos, miért lenne itt bármi is hozzájuk köthető.
Azonnal meghátráltam és védelmezően felemeltem a kezeim.

-Szerintem félreértettük egymást, Juwon, én nem ezért jöttem. Talán majd máskor, vagy nappal, így nem akarok bemenni ilyen helyekre - próbáltam hálásan mosolyogni, ahogy hátráltam pár lépést, meg is hajoltam kissé, de mire újból felnéztem, már egy pisztoly csövével szemeztem.

-Te sem vagy a könnyebbik eset, ugye? Azt hittem egyszerűen vezethetlek így az orrodnál fogva, de neked is makacskodnod kell - morgott az orra alatt mérges szemekkel, mire nekem a vérnyomásom valahol az ötszázat kezdte verni. - Vetkőzz!

Eltátottam a számat és értetlenül kezdtem pislogni nagy szemekkel, nem akartam felfogni, hogy mibe keveredtem.

-Azt mondtam, vetkőzz! - tartotta hozzám közelebb a pisztolyt. - Én nem fogadok el nemleges választ. Ha nem viselkedsz rendesen, és sikítozol vagy ellenkezel, golyót repítek a csinos kis arcodba. Világos?

Remegve álltam egy helyben, nagyon közel álltam a pánikhoz. Ő lenne Árnyék? Fogalmam sincs. Hisz Juwon-ról nem tudok semmit, hogy esetleg mennyire eszes és talpraesett egy olyan ügyes sorozatgyilkoshoz képest, mint Árnyék. Azonban az furcsa lenne, ha Juwon lenne a gyilkos, hisz az azt jelentené, hogy tizennégy évesen már gyilkolászott. Aztán fene tudja, hallottunk már szép eseteket.

Remegve kezdtem lehámozni magamról a pulcsimat, ami alatt egy vékonyka ujjatlan bújt meg, kilógott alóla a csipkés melltartóm is. Látszólag Juwon nagyon élvezte a műsort, megnyalta alsó ajkát és elbambulva figyelte a melleimet. Én pedig megragadtam ezt a lehetőséget.

Amilyen gyorsan csak tudtam, megfogtam és kicsavartam a kezéből a pisztolyt, rá is szegeztem azonnal, mire Juwon megszeppenten emelte fel védekezően kezeit.

-Te vagy Árnyék? - kérdeztem erőteljesen, de még mindig remegve az adrenalintól.

-Csak szeretnék olyan lenni. Ő a példaképem, művészi ügyességgel nyírja ki az embereket. Én csak ilyen naív kislányokkal próbálkozom, mint te. Titeket könnyű csapdába csalni, de előtte olyan jó kihasználni az élethez való ragaszkodással túlfűtött kis testeket. Azok a legédesebbek - vigyorodott el perverzen, a hátamon végigfutott egy kellemetlen bizsergés.

-Undorító vagy - remegett meg a hangom és ujjaim közt is megrezgett a pisztoly a bizonytalanságtól.

-Az lehet, de legalább nem a nyomorú kis múltam mögé bújok és sajnáltatom magam - fröcsögte vissza, mire én azonnal felemeltem a hangom.

-Ne merészeld a szádra venni a történteket! Ártatlan emberek haltak meg, a családom is. Minden a te idióta példaképed miatt. Minden miatta van - csattantam fel és összeszorítottam az állkapcsom az ingerültségtől.

-Túl érzékeny vagy a maszk alatt, sajnos nyitott könyv vagy mindenkinek. Hiába is nem akarod, de ez lesz a veszted - indult meg hirtelen felém, mint egy mindenre kész vadállat, nekem meg az ujjam automatikusan mozdult és meghúztam a ravaszt.

A pisztoly eldördült, lassított felvételként néztem végig, ahogy Juwon-t szeme közt eltalálja a golyó, szemei üvegessé válnak, és vörösre festett arccal zuhan a földre, elernyedt testtel, mozdulatlanul. Bepánikolva dobtam el a fegyvert, remegő kezeimre nézve, és egyenesen a ház faláig tolattam, nekivetettem a hátamat és lecsúsztam a földig. Megöltem valakit!

Percekig nem mertem megmozdulni, csak meredtem magam elé, kezeim kocsonyaként remegtek. Talán napokig ott ültem volna, ha nem zavar meg egy villogás. De mi fénylik így? Mindjárt megvakulok, kapcsolják már ki a lámpát! Piros, kék, piros, kék.

-Rendőrség! Emelje fel a kezét és tegye a tarkójára! Csak semmi hirtelen mozdulat! - hallottam egy erős férfi hangot, mely kutyaugatással keveredett, azonban én nem láttam semmit.

Elkerekedett szemekkel, bepánikolva, véresen meredtem a villogó fények felé, elmosódott pacákat láttam, és alig bírtam ülni, majdnem elájultam. Csak nehezen lélegezve felemeltem remegő csuklóim, a bilincs csattant rajtam, és betuszkoltak a rendőrautóba.