Stréberként Kezelve

11

Te jó ég, hol a fenébe vagyok? Mivan? Isaac kanapéján találtam magam. Hulla voltam. Komolyan. A hajam az arcomra vágva. Takarómat lerugtam magamról, így a hideg szél érintéseire keltem. Aztán mikor felültem és próbáltam rájönni mit keresek itt egy nagyon ijesztő fehér hajú lányt láttam. Teresát.

- Te jó ég! Nagyon megijedtem. - tettem mellkasomra a kezemet mikor megláttam a lányt. - Teresa te mindig ilyen ijesztő vagy?

- Nem mindig. - rántott vállat.

- Jó, oké, mi a fenét keresek itt? - pislogtam össze-vissza mint valami újszülött kisbaba.

- Nem tudom. - rázta meg a fejét. Elég szűkszavú. - De biztos Isy miatt. - mosolyodott el majd leült mellém.

- Ki az az Isy? - néztem értetlenül.

- Hát Isaac. - válaszolt mintha egyértelmű lenne. - De ne félj neked nem fogok becenevet adni. Csak azoknak adok akik nagyon közel állnak hozzám. - mosolygott mostmár tényleg nagyon ijesztően. Félek.

- Aham, biztos. - húztam fel a szemöldököm. - Na jó, hol van Isaac?

- Fönt alszik. Valószínűleg. - rántott vállat. Felmentem megkeresni az óriási házukban. Komolyan csak az emeleten van egy fürdő, wc, még egy fürdő, egy vendég szoba, a szüleik hálószobája, még egy vendég szoba, Teresa szobája(amibe inkább nem nézek bele ugyanis már az ajtón is X szemű plüss nyulak voltak) és végül Isaacé. Bekopogtam halkan.

- Najó te meg mit képzelsz magadról? - rontottam be. - A nagyim már halálra aggódhatnak magát! Még azt sem látom, hogy hívott-e mert a házatok annyira a semmi közepén van, hogy még a térerő is alig ér el! - kiabáltam.

- Summer? - ült fel ijedten. - Azt hittem Teresa az. Ő szokott ilyen ijesztően kelteni. - rántott vállat.

- Bocs, ha megzavartalak a szunyókálásodban, de nem értek valamit. - vártam az ajtóban amíg össze nem szedi magát. De hiába vártam. Nem tette.

- És mi lenne az? - dőlt vissza az agyába nagyot sohajtva.

- Nem egyértelmű? - akadtam ki.

- Nem? - kérdezett vissza flegmán. Visszatért a régi Isaac. De jó.

- Mit keresek itt? - ráncoltam össze szemöldököm.

- Hát mittudomén' ! - mondta nem törődöm stílusban.

- Isaac. Kérlek. - sóhajtottam.

- Figyelj, Tutti Frutti, én sem emlékszek semmire. Tényleg. Azt sem tudom, hogy miért jöttél ide. - magyarázott. - Csak egy dolog maradt meg. - rántott vállat. - De szerintem mind ketten tudjuk mi az az egy dolog. - vigyorgott.

- Szóval nem emlékszel? - fordítottam oldalra a fejem értetlenül.

- Várj, rémlik valami. Azt mondtam, hogy szeretlek. - húzta fel szemöldökét. - Hazudtam. - rántott vállat.

- Mindig ilyen nagy a pofád? - háborodtam fel.

- Nagyjából. Na de. Hagyjuk ezt a témát. Tudod mit? Inkább menj haza. Szia. - torlaszolt ki az ajtón.

- Ez most komoly? Tegnap még azt mondod, hogy szeretsz, most meg kidobsz a szobádbol? - ráncoltam össze homlokom. - Hogy is van ez?

- Megmondtam, hogy nálam jobbat érdemelsz. - rántott vállat nem törődöm stílusban.

- Várjunk csak. Kerülöd a témát. - mutogattam rá vigyorogva. - Te csináltad? Miattad maradtam. - gyanusítgattam.

- Mégis mit csináltam volna? - tárta szét a karját.