MIN YOONGI
Az éjszakai élet nem egy gyermeknek való, ha jobban belegondolunk egy felnőt is veszélyben van. Rengetegen folynak bele abba az életvitelbe, ami ide kint folyik és aki ide bekerül iszonyat nehéz ebből kilábalni. A cigim lassan teljesen leéget annyira elbambultam a sötét utcákat kémlelve. A Marlborot végül eltapostam az éjszínű betonon eközben pedig eszembe jut az, hogy így működik a mi életünk itt az éjszakában. Ha egy gyenge ember az utamba kerül ily módon kell eltaposni. A telefonomat előszedtem a farzsebemből és hajnali egy órát mutatott. Volt pár nem fogadott hívásom anyámtól és a bátyámtól. De üzenetekben sem volt hiány, ami mind abból állt, hogy induljak meg haza felé vagy nem engednek be a házba. A feladatomnak már úgy is vége így haza felé vettem az irányt, de mielőtt a szülőházam felé indultam volna a kucsmámat a fejemre húztam s a kezem a kabát zsebeibe rejtettem. Pár óra múlva az iskola padjaiba kell ütnöm a rezet, ez az utolsó évem lenne, ha nem buktam volna meg. Így még két évem van abból a pokolból bár gondoltam arra, hogy ott hagyom azt a szart és véglegesen az éjszakának szentelem az életem, de még pár dolgot el kellene intéznem, hogy ez megvalósítható legyen.
Mondtam már, hogy ki nem állhatom szeptember elsejét?
A ház elé érve láttam ahogy a villanyok még mindig világítottak így egy sóhaj kíséretében nyomtam le a kilincset, de mind hiába, nem nyílott ki.
- Min Yoongi, ez az utolsó, de most isten bizony, hogy komolyan beszélek! - anyám hangja zengte be az egész utcát. Amit már igazándiból kezdenek megszokni az emberek csak lassan feljelentenek minket hangoskodásért, vagyis inkább anyámat. A zár lassan kattan így amikor most lenyomom a kilincset ki is nyitódik, csakhogy érzéseim szerint nem hagyja abba a szentbeszédét. -, Nem szeretnék arra kelni, hogy a rendőrök elkapnak esetleg, hogy megöltek!
Nem mondtam semmit sem erről, hiszen igaza van, benne van a pakliban mégis ez miatt olyan jó. A lebukás veszélye, ami felcsigáz belülről. Persze ezt ők nem értik, mert soha nem látták ezt az életet és fogalmuk sincs milyen érzés ott lenni. Milyen érzés az éj leple alatt lenni. A homlokára egy apró csókot nyomtam és a szobámba mentem. Bezártam magam mögött az ajtót és a fürdőbe indultam, hogy lezuhanyozhassak aztán az ágyamba bújhassak. Az órára pillantva láttam, hogy igazándiból értelmetlen aludnom, mert mire sikerülne az álmok világába lépnem hamarosan úgy is szólna az ébresztőm. Így pár pirula bevétele után arra a döntésre jutottam, hogy keresnem kellene valami saját kecót. Akkor oda akkor megyek haza amikor én akarok és senki sem keresne, hogy még is hol a fenébe vagyok. Van megtakarított pénzem így simán tudnék egyet bérelni és ha még egy darabig kihúzom itt akkor venni is.
Rengeteg házat találtam a helyemhez közel így szinte három maximum öt percnyire laknék ott. Régóta árulják s nem is olyan drága, de még kell hozzá pénz így kicsit elhúzódik ez a költözés, de nem aggódom, hogy megveszik előlem, mert a környéknek nincs jó híre. Rettegnek arra a körzetre költözni így boldogan csuktam le a gépem tetejét. A telefonomon elkezdet szólni az ébresztőm így kinyomtam azt aztán kimásztam a kényelmes ágyamból, hogy felöltözhessek. Még mielőtt kiléptem volna a szobám rejtekéből magamra fújtam a kedvenc parfümömből s lebaktattam, hogy megigyak egy erős kávét. A család többi tagjai még alszanak így reggel fél hétkor ez miatt próbálok halk lenni, de a mikró erre nem képes sajnos így pillanatokon belül a bátyám caplat le a lépcsőn. Rám pillant, de nem szól egy szót sem még akkor sem, amikor elé teszem a reggeli feketéjét. Magam sem szólok egy szót sem, amióta ebben az éjjeli életben élem az életem azóta ilyen a kapcsolatunk. Ő a jó fiú a családban míg én inkább a rosszak közé tartozom. De, ha jobban belegondolunk ez mindig is így volt ez nem változott sokat csak komolyabb ügyeim vannak. Eddig még szerencsés embernek mondhatom magam, mert rendőri kézre még nem jutottam ahogy vér sem tapadt még a kezemhez. De az én véleményem szerint nem kell ilyen életet élned ahhoz, hogy életet onts ki. Lehet ez véletlen, egy baleset.
A családom épp ettől óv. Fogalmuk sincs milyen pozícióba is vagyok én abban az életben, amiről nekik fogalmuk sincs. Nem tudnak semmiről sem, de így a legjobb. Itthon ez már tabu témának számít, bár ezt anyám ezt sokszor elfelejti. Ezért is kellene itt hagynom őket, ebből az életvitelből ki kell őket hagynom, az ő érdekükben.
Indulnom kell így a hátitáskámat hátamra kapva indultam ki az udvara, ahol vár rám egy kocsi, ami elvisz a sulimhoz. Sehun várt rám, lepacsizottunk aztán már el is tűntünk a ház elől. Ő a legjobb barátom és mindent tudd rólam kivéve a terveimet. Ezt még vele sem osztom meg csak, ha nagyon muszáj esetleg még abban az esetben, amikor nem tudom magamba tartani.Az iskola előtt megállt és mind a ketten kiszálltunk. Neki már csak egy éve van, így a régi osztályomhoz megy míg én az újhoz. Megbeszéltük, hogy a szünetben találkozzunk a szokásos helyen s elindultam az üres folyóson a terem felé, ahol az új osztályom tartózkodott. Kopogás nélkül nyitottam be és épp egy osztályfőnöki óra közepén sikerült belépnem.
- Min Yoongi, gondoltam, hogy késni fog. A volt osztályfőnöke rengeteg mindent mesélt magáról így az óra végén szeretnék magával pár szót váltani. De mindegy is, osztály ő itt Yoongi, Min úr ők pedig az új osztálytársai és reményeim szerint az utolsó. - rettentően undorító volt a műmosolya, amely az arcán volt. Legszívesebben visszaszóltam volna neki, de túl fáradt voltam hozzá így inkább hátul helyet foglaltam aztán a fejem az asztalra hajtottam s behunytam a szemeim. Hallottam ahogy párszor a nevemet hajkurássza meg amikor az asztalára csapott, de nem érdekelt. A többiek tekintetét is éreztem magamon viszont amikor felnéztem többet azon az órán nem éreztem a tekintetüket magamon.
Az óra végén én voltam a legelső, aki kilépet onnan és nem érdekelt az, hogy beszélni akart velem. Sehun mellém csapódott a folyóson aztán így ketten indultunk a helyünk felé. De nem volt az ott üres, mint ahogy szokott. Egy barna hajú fiú evett éppen ott, új volt bár ismerős volt. Lehet a mostani osztályom új tanulója? Sehun ördögi mosolyával indult meg, de elé tettem a kezem. Megtetszett, helyes volt és úgy éreztem ezt nekem kell elintéznem.
- Hoseok, gyere el onnan! Ez Yoongi és Sehun helye. Bajba keveredsz, már jönnek is. - egy másik srác indult meg felé velem együtt bár ő a pici lábaival előbb oda ért, hogy figyelmeztesse a fiút, akinek most már a nevét is tudom. Hoseok. Szép név egy szép fiúhoz.
- Jobb, ha hallgatsz a kis barátodra, Hoseok. Ne akard, hogy megjegyezzem a neved. - csak ezzel az volt a probléma, hogy már sikerült az elmémbe vésnem a nevét. S úgy érzem, nem most fogunk utoljára beszélgetni.
Az arca lefehéredett és gyorsan megfogta a holmiját és előttem ment volna el, de én a karja után nyúltam aztán háta mögé álltam. Szaporán vette a levegőt amellett a kezeiből is kiesett a tálca, ami szerencséjére már üres volt. A füléhez hajoltam, de nem szándékoztam semmit sem mondani neki. Az ebédlőbe síri csend lett s senki sem mert idenézni. Ismert mindenki az iskolában és tisztában voltak azzal, hogy nem érdemes velem újat húzni, de ő még új húsi így meg kell mutatnom neki, hogy ki az Úr ebben az iskolában s egyáltalán ebben a városban.
{Megjegyzés::Elnézést a hibákért 😊}
