who are you? ~ jikook | ✔

58. fejezet

Arra keltem fel, hogy Jimin mocorogni kezd mellettem, majd nyög egy hatalmasat. Ha nem ugrott be volna azonnal, hogy mi is történt hajnalban, akkor valószínűleg teljesen máshogy reagáltam volna, mint most. Szemeim azonnal kipattantak, majd a kislámpámért nyúltam, hogy azért lássak valamit a mellettem lévőből. 

- Minden rendben? - kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét, majd felült az ágyon.

- Szerintem ráfeküdtem a sebemre és most megint rohadtul fáj.

- Hozzak gyógyszert? Hatott az a kék? - kérdeztem tőle, ő pedig csak egy apró bólintással válaszolt. - Akkor mindjárt jövök - mondtam és már ki is keltem az ágyból.

Nem aludhattunk olyan sokat, hiszen még mindig világos volt. Azt hittem, hogy majd felkelünk este, vagy valami, de amikor megláttam, hogy a nappaliban lévő óra negyed négyet mutat, felsóhajtottam. Anyát és apát is a konyhában találtam meg, szerintem látták rajtam, hogy nem igazán aludtam ki magam, ezért szó nélkül adták át nekem azt az erős fájdalomcsillapítót, én pedig már indultam is vissza a szobámba. Oké, hogy majdnem nyolc órát aludtam, de jelenleg nem érzem hatását. Átnyújtottam Jiminnek  a gyógyszert, aki azonnal be is vette, majd elterült hason az ágyon. Kérdeztem, hogy esetleg jeget hozzak-e, de azt mondta, hogy nem kell. Nyakig betakarózva fordultam felé, majd az arcát kezdtem tanulmányozni. Jobb szeme fel volt egy kicsit dagadva, a bal alatt pedig hatalmas lila folt húzódott. Még mindig nem értem, hogy miért kellett nekimennie Youngjonak, amikor szerintem ő is tisztában volt vele, hogy veszteni fog.

- Elmondod, hogy mi történt? - kérdezte, mire végignyaltam ajkaimon, de bólintottam egyet, mert egyszer ígyis-úgyis meg tudná, ha nem tőlem, akkor a haverjaitól.

- Játszottad az agyad Youngjo előtt, ő meg megvert. Lényegében ennyi. - mondtam ki kerek-perec a történteket. Szemei hatalmasra tágultak, majd kellett neki pár másodperc, amíg felfogta, hogy mit is mondtam neki. - Elmentél nekem hozni piát, így egyedül maradtam, ő pedig odajött hozzám és  beszélni akart velem, én meg nem. Aztán te visszajöttél, elborult az agyad és megütötted. Utána még párszor, ő pedig egy idő után visszaütött neked és igazából ennyi. Tudhattad volna, hogy simán kiüt, mert basszus barna öves karatés, de nem, mert neked menőznöd kellett! - forgattam meg a szemeimet, hiszen legszívesebben fejbe csaptam volna.

- Basszus - motyogta, majd be is hunyta a szemeit. - Komolyan nem emlékszem rá. Mennyit ittam?

- Eleget ahhoz, hogy nekimenj egy barna öves karatésnak - nevettem fel. - De Taehyungék szétszedtek titeket, utána meg ugye jött a mentő. De szigorúan pihenned kell egy hétig, szóval mellőzd az egyetemet.

- Remek - sóhajtott egy hatalmasat. - Hol a kocsim?

- Megkértem Yoongit, hogy vigye vissza a házadhoz, szóval ha minden igaz, akkor már ott van.

- Köszönöm.

- Nem kell megköszönnöd, mert a barátom vagy és szerintem természetes, hogy nem hagyom a kocsidat egy te... - kezdtem el, mire ő a szavamba vágott.

- Nem csak a kocsit, hanem úgy mindent. Hogy szóltál Taehyungéknak, hogy szedjenek szét minket, hogy bejöttél velem a kórházba és azt is, hogy most itt feküdhetek az ágyadban viszonylag jól. - nyúlt a kezemért, majd összekulcsolta az ujjainkat.

- Ezt sem kell megköszönnöd - mosolyodtam el. - De tudod, hogy mennyire megijedtem, hogy lett veled valami? Kérlek többet ne menőzz olyanok előtt, akik simán kiütnek, jó?

- Nem ígérhetek semmit - húzta féloldalas mosolyra ajkait, mire én megszorítottam a kezét, hiszen fejbe most inkább nem akartam csapni.

- Komolyan mondtam, Jimin - csúsztam közelebb hozzá.