Eljátszott esélyek [ Kim Taehyung and BTS ff.]

3. Rész

Végre elérkezett a 3. Rész is, 1100 szót tartalmazva. Tudom, sokáig tartott megírni, és ezt sajnálom, de remélem, tartalmas és izgalmas lett! Jó olvasást hozzá!^^

^°°°°°°°°°°°°°°^

Lassan toltam el magamtól, majd szólásra nyitottam ajkam.
- Hope... Tegnap sokáig aludtam a suliba- -hirtelen befejeztem, mert rájöttem, valójában ő szívből utálja Kim Taehyungot, és biztosra veszem, ha elmesélem neki szóról- szóra a történteket, akkor nagyon féltene és megjósolná, pontosan hogy is fog végződni a köztünk lévő "kapcsolat". Ettől meg én félek. Amit Hobi előre megmond, az általába tragikusan bekövetkezik. Néha nagyon ijesztő tud lenni. Nos, nem fogja bánni, ha egy-két dolgot, kifelejtek a történetből. Kezdve a fiúval.

Mikor visszanézek rá, kiváncsian fükészi arcom, mintha sejtené, hogy valamit el szeretnék titkolni.
- Nos. Mikor kijöttem, az egyik tanár hirtelen megállított. Eléggé beparáztam, mit akarhat....- itt elhalgattam, hogy megpróbáljam tudatára adni, hogy bántalmaztak. Ez persze nem igaz, de mégis illett a sztoriba. Mivel nem esett le neki ezért kénytelen voltam tovább költeni a történetet. - Neki nyomott a kerítésnek. Egyik kezemmel próbáltam kivenni a zsebemből, a telefonom, de észrevette és elhajította a picsába. Kihasználva, hogy nem rám néz tökön rúgtam és elfutottam. Nem csinált semmit velem, nyugi... És nem. Nem láttam az arcát, nem tudom melyik barom volt az. -fejeztem be, választ adva minden fel nem tett kérdésére. Arcom fürkészve próbált rájönni, tényleg az igazat mondom e. Lehet, hogy kicsit drámaibban kellett volna előadnom neki. Bármennyire is bizonytalan az igazságot illetően, arca sugározza az aggodalmat és a dühöt is egyben. Műkönnyeket csaltam ki szememből, tettetve, hogy nem bírok tovább kemény maradni. Nedves arccal öleltem át a fiút. Ő csak bátorítóan simogatni kedte hátam.
- Már minden rendben. Itt vagyok.- nyugtatgat. Magam sem értem hogy és miért, de krokodil könnyeim kezdenek valódivá válni. Gonolom, nagy részben a lelki furdalásom miatt. Pont neki nem akartam hazudni. Ezt is el fogom cseszni. Mindent és mindenkit elűzök a környezetemből. Most már én sem értem, mi a szarért kellett így átvágnom.

Miután kellő képpen kisírtam magam, elindultunk. Egész út alatt nem hagytak nyugodni a gondolataim. Az iskolánál szerencsére kizökkentett ebből a barátom.
- Jay nyugi. Nap közbe nem tud bántani.- villant rám egy bátorító mosolyt. Nagyot nyelek, majd nagy nehezen bólintok. Ennyi telik csak tőlem most. Kínomban inkább elfordultam és a termem felé vettem az irányt.

Az osztályfőnöki órát amivel a napom indult, a hangos bemondó zavarta meg. Mély, rekedtes hangon szólt bele az igazgató úr. "Minden férfi kolegámat kérem azonnali hatájjal az irodámba" Ez a mondat hangzott el háromszor is. A tanárúr aggódó tekintettel nézett a hang irányába.
- Mi lehet a gond?-mormogja alig hallhatóan. - Kedves osztály! Mint hallottátok, el kell mennem egy kis időre. Vagyis remélem, hogy csak egy KIS időre. Addig is ne hangoskodjatok!-közli, kihangsúlyozva a kis szót, majd kiviharzik a teremből. Természetesen az idióta osztálytársaim, miután hangosan becsapódott az ajtó, vihogásba és ordibálásba kezdtek. És bazdmeg zenét sem tudok hallgatni, hogy eltereljem és kizárjam a hangokat a gondolataim társaságában.

Előhalásztam a pénztárcám, majd óvatosan kiosontam a teremből. Szükségem volt a napi koffein adagomra. Kettesével sietek le a végtelennek tűnő lépcsőn. Hirtelen valaki megragadja a karom, ahol egy éppen gyógyuló sebem kezdett el újra vérezni, és a szertár felé kezd húzni. Rá sem kell pillantanom, hogy tudjam ki az. Hagytam, had vonszoljon, mert tudom, hogy semmi értelme ellenkeznem.
- Ha már így összefutottunk, adhatnál pénzt a telefonom megjavítására.-forgatom szemeim. Figyelmen kívül hagyva kérésem belök a kis helységbe, kezeimet fejem két oldalán a falhoz szorítja, mire fájdalmasan szisszenek. Ijedten pislogok egészen közeli, düht sugározó arc vonásait fürkészve.
- Te tényleg azt mondtad mindenkinek, hogy egy tanár bántalmazott? Nem hittem, hogy te is egy pletykás picsa vagy, mint a többiek. Tényleg azért vártalak meg eleinte tegnap, hogy megismerjelek, vagy valami olyasmi, de te azt hitted, hogy a drágalátos haverod vagyok. Ahhoz a kis törpéhez, nem is lehet hasonlítani!- kiabál. - Sajnálom a telefonod, meg minden, de miattad került bajba Yoon Kang! Mi a szarért kellett bárkinek is mondanod valamit?- vette le kissé a hangerőt. Áh, szóval az osztályfőnökömmel ilyen jó haverok. Jó tudni. Nem hittem Mr. Parkról, hogy eddig süllyedne. Felsóhajtok.
- Figyelj! Egy. Nem mondtam el, csak Hoseoknak és rohadtul nem vagyok pletykás, ha észrevennéd mindenki levegőnek néz, vagy szekál. Kettő. A haverom utál téged, ezért nem mondhattam el neki az igazat, mert nagyon aggódna értem és nem írtam neki semmit egész délután, mivel VALAKI összetörte a telefonom. Egyszerűen féltett és azt hitte valami bajom esett. Muszáj volt neki hazudnom, mert szerintem te sem akarod, hogy megtudja. Három. Nem gondoltam volna, hogy ő el fogja mondani mindenkinek. Ebből nekem lesz bajom. Ki fognak rúgni, ha megtudják, hogy kitaláltam az egészet.- hajtottam le fejem. Őszintén szólva, nagyon meglepődtem, és tényleg, kihagy a szívverésem, ha belegondolok, ki fognak csapni. - Sajnálom. Nem akartam, hogy ez legyen.- csuklik el a hangom, lehet a fájdalom miatt, vagy csak egyszerűen bánom. Egyik kezem elengedte, hogy fel tudja emelni a fejem. Lehelletnyi távolság akadt köztünk csak. Szaporábban kezdtem venni a levegőt, és ki akartam szabadulni a helyzet rabságából, de a tekintete lebilincselt.

- Mit csinálsz Tae?-suttogtam.
- Miért vágod magad?- pillant le komoly arccal, piros folyadékban úszó kezére. Döbbenten vezetem le tekintetem kezére, majd az enyémre. Kirántom a még szorításban lévő kezemet markából, majd kisietek a szertárból, nem figyelve aggódó hangjára, ami a nevemet kiáltja. Egyenesen a lány mosdóba rohanok, ahol természetesen nem találok wc papírt, amivel körbe tudnám tekerni felsértett hegeim. Képtelen vagyok nem figyelni a fájdalomra, ami, mint egy érzéstelenítő inekció bénítja le kezeim. Kétségbeesetten rontok be minden fülkébe, hátha valami csoda folytán találok ködszerként alkalmazható anyagot.

Elvesztve minden reményem kivánszorgok a folyosóra, ahol gyengén rogynak össze lábaim. Minden erőm elhagy, majd a világ, hatalmas kapuit bezárva sötétedik el előttem. Csendes nyugalmas energiát ad, de mégis, mintha valami erősen tartana, nem hagy meghalni, tudatni akarja, nincs még itt az idő. Nem most van az a pillanat, amikor búcsúznom kell. Szenvedélyesen, fel nem adva, táplálja belém a kitartást. Lehet az egy test, vagy csak a szervezetem szeretne küzdeni. Küzdeni egy jobb életért, egy jobb befejezésért. "Nem lehet így vége! Nem adhatod fel, pont most!" - Ezeket a szavakat hallom magam előtt, a halál szakadékának peremén. Szépen lassan kizárom gondolataim, és hagyom, hogy egy gondok nélküli, nyugalmas, boldog világba kerüljek. Már, ha ez számomra lehetséges.....

^°°°°°°°°°°°°°°^

Húha! Sziasztok! Azt hiszem itt az ideje kicsit bemutatkoznom. Cinti vagyok, és azért kezdtem el írni egy történetet, itt Wattpadon, mert örömet szeretnék okozni nektek. Nagyon sok fanficet olvastam már, volt köztük nagyon elbűvölő regény is, de akadtak olyanok is amik nem érintettek meg igazán. Tudom milyen érzés egy olyan ficit olvasni, amit egyszerűen nem bírsz letenni, és sóvárogsz az új részért. Hát én is szeretnék, nektek valami hasonlót nyújtani.

Személyesen ezek alapján kezdek el olvasni valamit: - részek hosszúsága
- borító kép
                      - és nagyon szeretem, ha   kreatív, ötletes címe van

Jó olvasást kívánok nektek a továbbiakban is!!! 😘