Feladom!

18.rész- Magánóra

BEKA SZEMSZÖGE

Nem tudom mi fog kisülni ebből a tanulós hétvégéből, de az biztos hogy nem hagyom magam. Én tényleg szeretnék javítani kémiából, szóval remélem komolyan veszi ezt. Adam törődést hízelgett nekem, de talányokat is bőven ébresztett bennem. Még mindig nem tudtam mire számítsak tőle. A mostani válságos időszakomban egy újabb csalódást nehezen élnék túl. Nem boldog kapcsolatot remélek Adamtől, csak, hogy ne erőszakoskodjon.

Tegnap üzenetben elküldte a címét. Az a vicces, hogy nem is lakik messze. Pár perc séta alatt odaértem és felcsöngettem a kapucsengőn.

-Ki az?

-Én vagyok.-reméltem, hogy nem kérdez vissza, hogy ki az az én, de ezek szerint mást nem várt mára rajtam kívül.

Egyszer csak recsegni kezdett a kapu. Először kicsit megijedtem, hogy mi ez a hang, de hamar leesett, hogy csak a jelző hang, hogy már betudok menni. Fellifteztem a tizedikre és megkerestem a százkettes lakást, egy nagy sötét zöld ajtó előtt álltam meg, majd bekopogtam.

Néhány percen belül ajtót nyitott egy kócos hajú, melegítős, pulóveres, szemüveges ember, az az ember akihez jöttem. Ez a szemüveg sokkal jobban állt neki, mint az előző. Az a Harry Potter-es kerek vacak nagyon elrondította, de ez a fekete vastag keretes sokkal jobb mutat rajta. Még így otthoni szerelésben is eszméletlenül jól nézett ki.

-Szia.-tárta ki nekem az ajtót, kicsit álmos szemét megdörzsölve és aranyosan elmosolyodott. Így kicsit olyan, mint egy kisgyerek, aki éppen most kelt fel. Ez valamiért kicsit meglágyította a szívem.

-Szia.- mosolyogtam vissza rá, aztán észhez tértem a kis világomból és hirtelen kicsit komolyabb hangszínt vettem fel -figyelmeztetlek, ha valami olyat teszel, amit nem szeretnék, haza megyek!- fenyítettem meg mutató ujjammal.

-Értettem.-emelte fel kezét védekezően és kihúzta magát. Bementem és már csapódott is be az ajtó mögöttem.- Csak ennyi cuccot hoztál? -ásított még egyet, hogy teljesen felébredjen.

-Igen, minden elfért ebben a táskában.

-Akkor te nem vagy az a lány típus, aki nyolc pólót hoz két napra. -viccelődött

-Nem mondhatnám, hogy az lennék.

-Végül mit mondtál a szüleidnek, hol leszel?

-Egyik barátnőmnél tanulok. De nem is velük volt a baj, hanem az öcsém faggatózott nagyon. Főleg a kémia szóra lett figyelmes.

-Igen az lehet.- vakarta meg tarkóját -Múlt órán piszkálódtam vele egy kicsit, ezenkívül kapott egy vicces feladatot tőlem.

-Miért?

-Nem tudom, viccesnek találtam.

-Hagyd őt!

-Jójó. Ígérem nem bántom. Na, kezdjük a tanulást! -bementünk a tágas nappaliba ahonnan csodálatos kilátás nyílt a városra. Nem olyan volt, mint ahogy elképzeltem. Azt hittem, hogy majd egy legény lakással fogom szembe találni magam, azonban ez a lakás egészen takaros, legalábbis ez a szoba. A szoba közepén egy széles kisasztal volt, amire már rá volt pakolva minden tanuláshoz szükséges dolog, gondolom ott fogunk tanulni. Az asztal jobb oldalán egy kisebb kanapé és azzal szemben, az asztal másik oldalán egy plazma tévé. Néhány könyves polc a falon és festmények.

-Szép a lakásod.

-Köszönöm.

Leültünk az említett asztalkához és neki fogtunk a tanulásnak. Elmagyaráztam neki, hogy mi nem megy, és ő megmutatta hogyan kell megcsinálni. Most már legalább értem, csak annyi lenne a dolgom, hogy meg is jegyezzem, hogy érjen is valamit ez a tanulósdi. Soha nem volt erősségem az olyan anyag megtanulása, ami nem igazán érdekelt. Az egy dolog, hogy megértettem, de hogy beverjem a fejembe az már egy külön probléma. Hosszas próbálkozás után nem jutottunk egyről a kettőre. Adam már rég elfoglalta magát mással, olvasott a kanapén. Eldobtam a füzetem és felsóhajtottam.