Wang Gae, Park Gae - JinSon (Befejezett)

1. fejezet - Második első találkozás

Jackson:

- BamBam, tudod, hogy nem szeretek diszkóba járni – ráztam a fejem, miközben már a kabátomat nyomta a kezembe, és tudtam, hogy egy hónapig hallgatnám, hogy a szülinapján sem voltam hajlandó elkísérni bulizni, azok után, hogy ő egyszer még egy meleg bárba is eljött velem; ahol ráadásul rá is hajtottak. – De attól még örömmel elkísérlek – mondtam a fél igazságot, hiszen az, hogy őt boldoggá tettem, igenis feltöltötte a szívemet; csak örültem volna, ha ezért nem kell táncparkett közelébe mennem.

- Jaj, Jackson! Már olyan rég volt az a kis incidens.

- De attól még bennem mély nyomot hagyott.

Egyszer rúgtam csak nagyon durván be, a tizennyolcadik születésnapomon, aminek eredményeként szörnyen bepörögtem, és letáncoltam mindenkit körülöttem, ha akartak velem „párbajozni", ha nem. Természetesen az akkori párom, Yugyeom, ezt lekamerázta, amivel nem is volt olyan nagy bajom, de miután szakítottam vele, azonnal feltöltötte az internetre, ezzel állva bosszút rajtam. Hónapokon át hallgattam a szüleimtől, hogy szégyenkezniük kell miattam a rokonaik és a barátaik előtt, mivel a Youtube posztom Facebookon olyan sebességgel terjedt, ami még egy forma1-es pilótának is túl gyors tempó lett volna. Én pedig azóta, ha véletlenül elkísértem BamBamet szórakozni, egy kortyot sem ittam, és a legjobb esetben is csak lötyögtem a parketten.

- Hidd el, még jól is fogod magad érezni! – biztatott, és valamiért úgy éreztem, hogy most kivételesen igaza van ebben. – Lesz még ott valaki, akit ismerünk?

- Nemrég barátkoztam össze az egyik évfolyamtársammal; Jaebumnak hívják, szerintem meséltem róla.

- Ó, igen, rémlik a neve – feleltem.

- Na, elvileg ő jön, mivel beszéltük, hogy a sok tanulás után, amint vége a vizsgaidőszakunknak, elmegyünk inni valamit. És elvileg hozza magával a legjobb barátját.

- Mint valami dupla randi! – csillant fel a szemem.

- Jackson, ne gondold túl!

- Hé, most miért? Hátha kettejük közül legalább az egyikük vonzódik a pasikhoz – jegyeztem meg lelkesen.

- Jaebum nem hiszem. De még ha a barátja igen, akkor sem biztos, hogy bejössz neki – fújtatott egyet, ami rosszul esett.

- Ez gonosz beszólás volt – tettem keresztbe a kezem durcásan.

- Valahogy csak túléled!

- Túl, de lehet, hogy már nincs is kedvem elmenni veled – tetettem sértődöttséget.

- Nem, mintha eddig lett volna. – A hangjából kihallottam, hogy tényleg fájt neki a zsörtölődésem.

- De még ha nem is fogok bejönni neki, legalább összebarátkozhatunk – mosolyogtam saját magamat is biztatva, hogy elhiggyem, tényleg lesz miért elhagynom a házam melegét; természetesen BamBam jókedve mellett, amit akaratom ellenére, már így is alaposan lelomboztam.

- Akkor végre indulhatnánk? – lett egyre idegesebb, amiért húztam az időt.

- Igen.

- Szia, Jaebum! Bocsi, hogy késtünk, csak volt néhány hátráltató tényező – nézett rám szúrós szemekkel.

- Semmi baj! Viszont nem tudom, meddig maradhatok. A barátom kicsit becsiccsentett, és félek, bármikor elájulhat – nézett aggódó tekintettel a távolba.

- Melyikük a barátod? – kérdeztem rá, miközben alaposan szétnéztem.

Hát, mit ne mondjak, nem volt valami remek a felhozatal, az hét szentség! Viszont valakin azonnal megakadt a szemem; egy fekete hajú, babaarcú srácon. Azt hittem, földbe gyökerezik a lábam; az, hogy szép volt, az nem kifejezés. Egyszerűen maga volt a két lábon járó tökéletesség számomra. Azt hittem, hogy csak humbug ez a szerelem első látásra dolog; de ne legyen a nevem Jackson Wang, ha ez a fiú nem csavarta el első pillantásra a fejemet.