Feladom!

20.rész- Egy lépés előre

RYAN SZEMSZÖG

Kínos csend alakult ki a szobában. Ez tényleg kemény húzás volt Izától. Mattnek mégis csak lehetett volna annyi esze, hogy inkább nem vállalja be a feladatott. Igaz ez talán előre lépéshez vezethet, de lehet hogy Iza akkorát akart léptetni, hogy helyette egy mederbe estek. De itt most a legfontosabb, kideríteni, hogy Egérkének mi a reakciója. Gyorsan rásandítottam, teljesen lefagyott, mint a windows. Matt ott állt szintén ledermedve, csak ő nem mert Egérkére nézni, padlót vizslatta. Iza arcán megbánás látszódott.

-Khm-törte meg a csendet. -Szóval...-kezdte el Iza, de Egérke hirtelen felpattant, karon ragadta Mattet és kirángatta a szobából. Mi lesz ebből? -Hát ezt jól elszúrtam.-sóhajtott fel.

-Te csak jót akartál. -próbáltam megnyugtatni, mert a szándékait teljesen megértem.

-Igen, de helyette talán még rontottam is a helyzeten.

-Nem hiszem, hogy sokat rontottál rajta. Max kicsit távolság tartóbbak lesznek egymással. De Egérke már tudja, hogy érez Matt és így akár fejlődhetnek is. -látszott rajta, hogy ezzel nem sikerült megnyugtatnom és mondani is akart valamit, de mielőtt megtehette volna folytattam. -Nyugi. Csak adtál nekik egy nagy löketet, innen már rajtuk múlik. Bízz Egérkében. -aprót bólintott.

-Miért hívod Egérkének? -ugyan sikerült elterelni a figyelmét, de más témának jobban örülnék.

-Kiskora óta így hívom, ezt a becenevet adtam neki. És hát ráragadt.

-De ez egy olyan becenév, amit egy szerelmes kisfiú talál ki.-halkan felnevettem.

-Igen, az.

-Szereted?

-Szerettem. Már nem. Nagyon régóta nem.-nem akartam fojtatni, de látszott az arcán a kíváncsiság és még valami, amit nem tudtam beazonosítani, így hát folytattam.- Ügye mi gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Állandón itt voltam velük. És egy idő után elkezdtem többet érezni iránta. Nem csak azért jártam át, hogy jót szórakozzak Mattel és idegesítsük a nagy tesóját. Miatta jöttem. Mert látni akartam. Aztán egyszer egy nap a szomszéd néni megkért, hogy etessem meg a kígyóját, vittem magammal őt is. Csak őt, pedig tudtam, hogy Mattnek is tetszett volna...-vissza emlékezve, újra átéltem azt az emléket.- Szóval elvittem magammal. Azt hittem félni fog és én a bátor lovag megvédhetem, de csalódnom kellett. Nem félt. Nagyon tetszett neki. Sőt ő adta oda az egeret a kígyónak. De végül mikor az állat egybe bekapta a kis rágcsálót, megrémült, sőt sajnálni kezdte a kis rágcsálót. Azóta hívom Egérkének. Sose zavarta. Matt nem tudta mit érzek, legalábbis én nem mondtam el neki, de lehet rájött magától is.- kicsit felnevettem- Mindig éreztem, hogy én csak a harmadik fél voltam, aki követi őket. Nem azt mondom, hogy nem is foglalkoztak velem, mert nem így volt. De kicsit mindig háttérbe voltam szorítva a szoros kapcsolatuk miatt. Ezért aztán ez az érzés idővel elkezdett halványulni, majd végül eltűnt. Még mindig szeretek vele lenni és őt is szeretem, de már nem úgy. Ez egy amolyan gyerekes fellángolás volt.

-Értem. És nem fura még mindig azon a neven szólítani, amit akkor adtál neki, amikor szerelmes voltál belé? Nem eleveníti fel az érzéseidet?

-Nem. Ennyi év után olyan mintha a nővérem lenne.

-Szóval akkor már nem szereted? -kérdezett rá újra mintha csak száz százalékosan meg akarna róla bizonyosodni.

-Úgy már nem. Valaki mást szeretek.-meglepődött a kijelentésemen. Rájöttem, hogy akkor érek el valamit, ha kockáztatok. Elmondom neki mit érzek. Nem tudom ki tetszik neki, így nem tudok közvetlen versenybe kezdeni. Ezt kell tennem. Ezt akarom tenni.

-Oh. És ki az? -egyszerre volt csalódott, de még is izgatott. Nem tudom, hova tenni a hangsúlyát. Lehet nem is az érdekli, hogy nekem ki tetszik csak szimplán új pletykákra várna. Elvégre valamiért a pop csillagok és színészek szerelmi életét is követik valamiért a lányok.

-Egy nálam idősebb lány. -gondoltam nem csapok egyből a lecsóba, megpróbálom lassan rávezetni.

-Lizy, akivel találkoztál, mikor összefutottunk a kávézóban? -mintha csak összefutottunk volna. Nagyon jól tudtam, hogy ott lesz. Nem mintha át mentem volna zaklatóba, de egy helyben toporgással nem mentem volna semmire.

-Nem. Alacsonyabb.- közelebb léptem hozzá.

-Allison, a pom-pom lány?

-Nem. Annál vagányabb stílusa van.- még egyet léptem felé.

-Emma, a focicsapat kapitánya? -olyan édes ahogy találgat. Nagyjából felsorolja az összes lányt akivel szerintem látott beszélgetni.

-Nem. Annál közelebb állok ahhoz a személyhez.- egy újabb lépést tettem előre, pont a cipő orra előtt álltam meg.

-Akkor mégis csak Beka az!-elmosolyodtam és kezemet csípőjére tettem.

-Nem talált.- közelebb hajoltam és édes ajkai végre az enyémhez értek. Végre érezhettem ajkai ízét. Miután túllépett a meglepődőttségen visszacsókolt. Kezét nyakam köré fonta és hozzám simult. Ajkaink lágy ugyanakkor szenvedélyes táncot jártak. Szívem vadul kalapált a felemelő élmény hatására. Csókunkat befejezve, homlokomat az ővének támasztottam. -Te vagy az a lány.- suttogtam ajkaira. Nem válaszolt csak elmosolyodott.

-Valahogy rájöttem.

-És akkor én is tetszem neked?

-Igen. De kétségeim vannak.-eltávolodott, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Miért?

-A korkülönbség miatt, ami nem annyira sok, viszont én akkor is nemsokára elkezdek dolgozni, mikor te még iskolába fogsz járni. Emiatt még ha nem is most, de mondjuk egy év múlva gondjaink lesznek.- pimasz vigyor kúszott arcomra.

-Egy évre előre terveztél?-válasz gyanánt csak annyit láttam, hogy fülig elpirult. - Hidd el nekem, hogy nem lenne ebből baj. Érettebb vagyok a korombelieknél.

-De nem akarnál inkább egy veled egy idős lánnyal lenni?

-Nem. Én téged akarlak.- újra csókba invitáltam. Egy olyan csókba amiből érezni lehetett, mennyire kell nekem. Az ő csókjából is ugyan ezt éreztem. Saját magát veri át ezzel az egésszel. -Hiszel nekem?

-Igen. De még ne mondjuk el a többieknek, amíg nem tudjuk mi lesz most Bekáékkal, oké?

-Oké.- ismételten, magamhoz vontam és csókba hívtam.

-Szerinted minden rendben lesz velük?-szakította félbe a folyamatot.

-Igen.-fogtam meg két kezét és elkezdtem a kanapé felé húzni. Én leültem őt pedig a mellettem levő üres helyre rántottam. Lábát felrakta a bútorra hidat alkotva az enyéim fölött. Kezeinket összekulcsoltam, ujjaival játszottam és azt figyeltem, hogy apró kezei olyanok, mintha csak az enyémbe találták volna ki. Pont belepasszolt. Mindene tökéletes volt hozzám. Nem is tudom mikor éreztem magam utoljára ilyen boldognak.

-És az nem zavar, hogy én félek a kígyoktól, nem úgy mint Beka?-kinevettem amiért erre a hülye feltételezésre jutott.

-Egyáltalán nem.-adtam egy gyors puszit szájára. Addig ültünk így összegabalyodva, míg meg nem hallottunk valakit közelíteni és úgy rebbentünk szét, mint a galambok az utcán.