Menekülés a valóság elől

3. rész: A kezdet kezdete

8. nap (2/2)

Beszámoltam Erennek a felfedezésemről és arról, hogy attól függetlenül, hogy fura a világunk ilyen még nálunk se létezik. Előre megírt sztorik nem íródnak át csak úgy.

Hirtelen eszembe jutott a furcsaság amit Eren megjelenése előtt tapasztaltam. Az a sötét lyuk pont azelőtt jelent meg a mangában, hogy Eren ide került. Szóval ha a lyuk miatt került ide akkor kell, hogy legyen még egy ami visszaviszi.

Az egész mangát részletesen átnéztem, egy részt sem akartam véletlenül kihagyni. Megtaláltam amit kerestem, a lyuk ott volt pát oldallal az eredeti után. Természetesen az eredeti már nem volt meg, de még emlékeztem a helyére.

Ráközelítettem a fekete lyukra a lapon jobban megnézve 5 jel volt benne.

Egyszer csak megjelent egy ablak.

„Kérem írja be a transzportációhoz szükséges jelszót."

Beírtam pár random számot érzésre.

„2 próbálkozása maradt."

Basszus! Mondjuk mire számítottam?

Gondoltam meg kellene fejteni a jeleket amit találtam de én nem az AOTban élek. Ki tudja mik ezek? Odaadtam Erennek hátha ő ismeri az egyiket vagy mindet. Persze ő sem tudta.

A nagy tanácskozásunk közben megjelent egy számláló.

„Transzportablak aktiválva!"

„A transzportablak helyváltoztatása és változtatások mentése: 12 órán belül."

Még csak ez hiányzott. Fel se fogtuk, hogy mi történik de meg kellett oldanunk a helyzetet. Erennel nagyban nekiláttunk az ötletelgetésnek. Biztos van megoldása. Rá tudunk jönni.

„A transzportablak helyváltoztatása és változtatások mentése: 11 órán belül."

A szobám tele volt a jelekkel. Már mindenre felírtuk őket amire csak lehetett: tábla, füzetek, könyvek, Eren homloka, lapok, padló.

Időközben Eren nekilátott origamizni vagy ki tudja mit csinált pontosan.

Rendesen elfáradtunk, de nem adhattuk fel.

„A transzportablak helyváltoztatása és változtatások mentése: 5 órán belül."

Órák óta semmi hasznosat nem csináltunk. Először még makacsul tartottam magaamt az eredeti elképzeléshez miszerint minél hamarabb meg kell oldanunk a problémát. Természetesen ez nem jött össze. Eren megmakacsolta magát és a fél órás pihenő/ kajaszünetünk eléggé elhúzódott.

„A transzportablak helyváltoztatása és változtatások mentése: 4 órán belül."

Eren és én a szobám levegőjét alakítjuk széndioxiddá. De tényleg ennél hasznosabbat nem csinálunk, és az ötletekből is kezdünk kifogyni.

Passzolod a ragasztót?- kérdezte Eren. Még mindig valamit alkotott.

Persze.- válaszoltam.

Ne, várj!- kiáltott fel, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, de már késő volt. A tubus a levegőben száguldott majd lehullott róla a kupak és a ragasztó belepte Erent az origamiját és minden mást ami a szobámban fellelhető volt. Szuper!

Miközben összetakarítottuk a kupit amit közös erővel hoztunk össze, hozzáragadtam Erenhez. Tulajdonképpen nem is Erenhez hanem egy papírhoz ami összetapasztott minket.

A nagy terv az volt, hogy én az ágy felé, ő pedig a szekrények felé indul. Ellentétes irányokba. Meglepően könnyen sikerült is végrehajtani az elképzelést. A papír ketté szakadt egyik fele nálam, a másik Erennél maradt.

Szemügyre vettem a kettészakadt ábrát. Az egyik érthetetlen jel egyik fele volt. Teljesen olyan volt mint egy 2-es. Az Erennél maradt másik fele pedig a tengelyesen tükrös párja. #MATEK

Fuuu teee! -kiáltottam fel. Az összes ábra ilyen.

Fél perc csend után Eren unott arckifejezését felváltotta egy hirtelen felismerést sugalló ábrázat. Szemei kikerekedtek, szemöldöke megemelkedett, száját eltátotta.

12841 igaz?- kérdezte.

Bólintottam. Ilyen egyszerű volt mindvégig, és mi túlkomplikáltuk.

Készen állsz?- érdeklődött.

Nem, de csináljuk!- válaszoltam. Elővettem a kis eszközt.

„A transzportablak helyváltoztatása és változtatások mentése: 2 óra 23 perc 56 másodpercen belül."

Nem siettük el a dolgot.

Jelszó megadása. à Kérem írja be a transzportációhoz szükséges jelszót. à 12841

A jelszó érvényes!

Transzportáció megkezdése!

Nem gondoltuk, hogy azonnal elkezdődik a folyamat így időnk sem volt végiggondolni, hogy nekem nem kellene Erennel tartanom. Ösztönösen Erenért nyúltam de már nem éreztem a jelenlétét. Olyan volt mintha elájulnék, minden amit ismerek eltűnik a látókörömből. Egy nyugodt érzés telepedett rám. Ezek az utolsó emlékeim.