Jóslástan

1.3K 95 4
                                    

-Gyerekek, ma egy nagyon érdekes anyagba kezdünk bele!- ujjongott a tanárnő. Szemei ijesztően meredtek ki a szemüvegén, mikor megbotlott a tanári asztalban- A kristálygömbökben megjósolhatjátok a mellettetek ülő jövőjét, a múltjából!- tapsolni kezdett. Nem érdekelt, hogy nem százas a tanárnő, én nagyon kedveltem és mindig felvillanyozott az órája.

-Amindenit!- súgta oda nekem, a mellettem ülő Hermione. Igen, ő lett az új padtársam.

-Jó lesz ez!- bíztattam, majd miután a tanárnő abbahagyta a bevezetőjét és a tényleges anyagra koncentrált, az előttem heverő gömböt kezdtem fixírozni.

Úgy tettem, ahogy a tanár kért.
Fogtam Hermione kezét és rátettem a kristálygömbömre, majd az enyémet is és lehunytam a szememet. Magam elé képzeltem a lány arcát és elkezdtem a megadott mantrát szajkózni, mígnem éreztem, hogy a gömb felülete egyre melegebbé válik. Mindketten elengedtük és a zavarossá vált belsejét néztük, ami egyre-egyre tisztábbá vált és képek jelentek meg benne.

Hermionét láttam kislányként a szüleivel, mikor kiderült, hogy boszorkány. A szülei megijedtek, de a roxforti levél érkezése után megnyúgodtak.
Következő kép.
Hermione osztályelső, kiváló tanuló, bátor, hűséges, példamutató griffendéles diák.
Következő kép.
Az arca piszkos volt és a suli padlóján feküdt. Pálcája a kezében pihent és valamire felfele nézett. Egy zöld villanás látszott a szomszédos folyosó falán, ami elől kitérve Draco fordult be a sarkon. Letérdelt a lányhoz és felsegítette, elkezdte vonszolni egy biztonságos sarok felé, amíg megérkezik a segítség.
Köddé vált a kép és a gömb belseje újra áttetszővé vált.

-Tökéletes!- mosolygott a tanárnő elégedetten- Most te jössz!- mutatott rá Hermionéra.

-Lehet, nem élnék ezzel a lehetőséggel most.- ellenkezett finoman, visszafogottan.

-Bátorság drágám!- bíztatta a tanár továbbra is.

-Hát jó..- Hermione is megismételt mindent, amit én is és a következőt láttuk.

Az arcomról megismertem magamat, de a hajam barna volt. Ott térdelt mellettem apu és anyu. A szemük láttára változtattam a hajamat zöldre. Mindketten megijedtek, pedig nem kellett volna, hiszen anyu boszorkány volt. Az én roxforti levelem is megérkezett és mindenki megnyugodott.
Következő kép.
Két kéz, összefonódva: an enyém és Malfoyé. Megismertem a fehér bőrét.
Következő kép.
Két kéz, összefonódva: az enyém és még valakié, akinek a bőre sötétebb volt, mint Dracoé.. Harry?
Következő kép.
Térden álltam és megsemmisülten néztem magam elé, miközben egy szó visszhangzott a fejemben: sárvérű.
Köddé vált a kép és a gömb belseje újra áttetszővé vált.

-Pompás, igazán pompás! Az órának vége gyerekek, mehettek!- engedett ki minket a tanárnő.

-Már tudom miért került Amber a griffendélbe!- kiáltozták a folyosón az aranyvérű mardekárosok- Hát mert sárvérű.- meg sem hallottam őket. Azt beszélnek amit akarnak.

A származásom nem határoz meg, nem tesz értéktelenebbé.

-Levicorpus- mutattam a pálcámmal a mardekárosra. A lány egy pillanat alatt fejjel lefelé fordult és úgy is maradt a levegőben.

Ennek a varázsigének is története van. Ahogy olvasgattam a Félvér Herceg könyvét, megakadt a szemem ezen a bűbájon és mardosott a kíváncsiság, hogy vajon mire jó. Szegény lányon próbáltam ki először, de igen hatásos volt, mondhatom. És mivel ez a bűbáj a Herceg könyvéből van, nem tudják az ellen varázslatát. A csaj még ott marad egy darabig.
Elkezdett hangosan sikítani a fejjel lefelé lógó lány, a feje már vörös volt. Nem akartam, hogy túl hamar elrontsák a szórakozásomat ezért még egy disaudio bűbájt is szórtam a folyosóra (egy újabb gyöngyszem a Herceg jóvoltából), így a folyosón nem fogják hallani őt, a tömeg pedig eltakarja.
Szívesen néztem volna, de inkább elfutottam.

Ott kellett volna maradnom, bár az sem lett volna teljesen veszélytelen, de így mégis rosszabbul jártam, mert egyenesen Pitonba ütköztem. A szó szoros értelmében.
Hátra pillantottam, hogy követ-e valaki, és mikor visszafordultam egy magas, fekete alaknak ütköztem. Ez volt a professzor. A hirtelen becsapódás lendületétől hanyatt estem és az udvar füvén landoltam, míg ő csak megtántorodott egy kicsit. A hátamat fogva álltam fel fűfoltos taláromban és azon agyaltam, hogy erre most mit kéne mondanom.

-Elnézést kérek, tanár úr!- próbálkoztam egy bocsánatkéréssel- Jól érzi magát?

-Nem törte el semmimet, ha erre céloz.- vonta föl az egyik szemöldökét. Igen, mi másra gondolnék?

-Akkor jó. Szép napot!- majd indultam is volna tovább, mikor elkapta a talárom ujját.

-Ne olyan gyorsan!- a folyosó felé mutatott, ahol a mardekáros (az ő házából való) lány még mindig fejjel lefele lógott. Visszarángatott oda- Addig nem mehet a dolgára, amíg le nem szedi onnan.

-Rendben tanár úr.- bólintottam- Ha még egyszer a szádra mered venni, hogy sárvérű vagyok, nem a lábadnál fogva foglak fellógatni!- fenyegettem meg- Liberacorpus!- ezzel Pansy földet ért.

-Csak szeretnéd!- motyogta- Crak és Monstró kibelez majd ezért!

-Állok elébe!- szűkítettem össze a szemeimet és szorosabban markoltam a pálcámat. Egy hirtelen mozdulattal felé tartottam és úgy megijedt, hogy a mardekár klubhelységéig futott.

The Half blood princessWhere stories live. Discover now