Az új szomszéd

Második fejezet:

Kora reggel óta fel vagyok. Arra gondolok, hogy ma talán lesz alkalmam megismerni azt a fiút. 9 óra körül úgy éreztem ideje kimásznom az ágyból. Felvettem egy szűk fehér farmert és egy fehér cipőt. Egy kötött, kék pulcsit vettem felülre, ami kiemeli világoskék szemem. Így tavasszal még eléggé változatos az idő. Most egy kicsit fúj a szél odakint, de süt a nap. A hajamat kiengedve hagyom, csak átvasalom és kifésülöm. A szempillámat kifestem, a számra szájfényt kenek fel. Anya kicsit meglepődött, amikor meglátott. Apa megdicsért, hogy milyen csinos vagyok. Ugrattak, hogy biztos randira megyek titokba. Ez vicces, mert még sose voltam randin. Sőt még barátom sem volt. Amikor rákérdeznek erre, mindig azt hallgatom, hogy nem értik miért. Hogy a fiúk milyen bolondok, ha nem vesznek észre. Ehhez én már nem is szoktam hozzászólni, mert majd egyszer eljön a szerelem az életembe, ha a sors úgy akarja. Legalábbis szerintem. Nem arról van szó, hogy nem vágyom rá, mert nagyon is, de eddig senkinél sem éreztem úgy.

-Akkor átviszem a sütit. -Közöltem anyával.

-Oké, adom is. -Mosolyogva odament a hűtőhöz és kivett egy kisebb tálcát az édességgel megpakolva, majd átnyújtotta nekem.

Ahogy közeledtem a ház ajtajához egyre jobban vert a szívem az izgatottságtól. Otthon lesz? Vagyis otthon lesznek? Miért érdekel egyáltalán, hogy ő itt lesz-e. Hiszen csak a sütit hozom át és már megyek is.

Megállt bennem a vér, amikor megpillantottam az ajtóban, Őt. Egyik kezével a kilincset fogta, másikat a farmerja zsebébe dugta. Mikor észrevette, hogy csak állok ott és nem tudok megszólalni ő kezdte.

-Szia! Mit akarsz? -A hangja mély, de kedvességet sugall.

-Szia! Hm.. Én csak hoztam egy kis édességet az új szomszédoknak. -Mosolyogva átnyújtottam a tálcát.

-Nos.. Én akkor most megyek is. -Indultam volna hazafelé, amikor utánam szólt.

-Nem szeretnél bejönni? A szüleim biztosan örülnének, ha megismerkedhetnének a környékbeliekkel. -Most tényleg behívott? El sem hiszem.

-De ugye nem zavarok?

-Behívnálak, ha zavarnál? -Mosolyra húzta a száját és most először láthattam fehér fogait. Milyen szexi.

-Nem hinném. -Nevettem el magam a kérdésem miatt.

-Gyere nyugodtan. -Kitárta jobban az ajtót, hogy elférjek mellette. Mikor beértem csodálkozva néztem körbe. Tegnap még a bútorokat hordták, most pedig már egészen kezd otthonossá válni a ház. Látszik még, hogy költözés alatt áll, például a falak sincsenek még lefestve, de a bútorokat egész jól elrendezték.

Bezárta az ajtót, majd mellém állt. Egy fejjel lehet magasabb tőlem. Állapítom meg. Megcsapott a parfümje, aminek nagyon kellemes illata van. Csak most vettem észre, hogy a bal alkarján van egy tetoválás. Talán valami szívhangot ábrázolhat. De miért tetováltatta magára?

-Bocs, még be sem mutatkoztam. Lucas Evans vagyok. -Tekintetét rám szegezte úgy várva, hogy énis bemutatkozzam. Milyen szép szeme van. Olyan amilyenben el lehet veszni, ha túl sokáig nézem. Úgyhogy inkább válaszolok neki elterelve a figyelmemet róla.

-Én Elizabeth Jones vagyok.

-Különleges neved van. -Mondja kedvesen.

-Köszönöm. -Jaj, hogy én mindig csak mosolygok rá.

Bevezetett egy nagyobb szobába. Kívülről úgy tűnhet nem nagy a lakás, de ez a nappali pont az ellenkezőjét bizonyítja. Elég tágas és sok benne a fény.

Miközben én megszeppenve állok az ajtóban és körülnézek Lucas odaszól a kanapén tévéző szüleinek.

-Anya, apa, ő itt Elizabeth Jones, az egyik szomszédunk, -Azzal rám szegeződött a tekintetük. -és azért jött, hogy üdvözöljön titeket.

Felálltak a kanapéról és az apja kikapcsolta a tévét.

-Jaj de örülünm, hogy találkozhatunk, jó lesz ismerni valakit a környékről. -Lucas anyukája magához húzott és megölelt. Amikor hosszas ölelkezés után végre elhúzódik tőlem, bemutatkozik.

-Az én nevem Rose Evans, szólíts nyugodtan Rosenak. Ő pedig a férjem, Ben Evans, Ben. -Mutatott a mellette álló férfira.

-Örülök, hogy megismerhetem önöket. -Mosolyra húzom a számat, amit Rose viszonoz is.

-Mi is örülünk. -Tette hozzá Ben barátságos hangon.

-Elizabeth hozott nekünk egy kis süteményt. -Mutatta fel a kezében tartott tálcát Lucas, megtörve a csendet.

-Óh, erre nem lett volna szükség. -Mondta meglepetten Rose. -Köszönjük szépen. -Tette hozzá.

-Igazán nincs mit. Az anyukám szeretett volna kedveskedni önöknek.

-Neki is igazán köszönjük.

-Átadom neki.

-Van kedved itt maradni vacsorára? -Nsm is tudom, mit válaszoljak erre, de ekkor hozzáteszi Lucas anyukája. -Amíg elkészítem a spagettit Lucast körbevezethetnéd a környéken. Persze csak ha szeretnéd.

-Igen, szívesen. -Kimondtam, mielőtt gondolkodhattam volna.