Feladom!

23. rész- A levél

MATT SZEMSZÖG

Bekából azóta sem sikerült kiszednem mi baja, pedig látszik rajta, hogy valami nagyon nyomasztja. Lehet megint én tettem valamit? Ha bocsánatot kérnék az segítene? Akkor arra is időt szakítok, de jelen pillanatban teljesen máshol járnak a gondolataim. Ma van a napja, hogy a Mr. Ross által kiosztott ciki feladatot nyilvánosságra kell hoznunk Daniellel. Én megírtam a levelet. Óóó, De még milyen levelet írtam. Valahogy el kell érnem, hogy ő kezdjen, mert úgy sokkal viccesebb lesz. Talán Bekának is tetszeni fog, hogy beégetem azt a gyökeret, aki bántotta őt. De lehet csak én lelem benne örömömet. Sebaj.

Átvészeltem a délelőtti órákat, bár a kémia óra nagyon lassan telt el és nem azért, mert rettenetesen unalmas tantárgy hanem, mert Mr. Ross végig kíváncsi és biztató pillantásokat vetett felém, nagyon irritált. Alig vártam, hogy kiszabaduljak az órájáról. Most megint itt van épp a két osztályt terelgeti be a torna terembe, hogy kellően elférjen az én és Daniel osztálya. Miután mindenki szépen elhelyezkedett, felszólította őt és engem, majd maga mellé hívott minket. Röviden tömören elmondta az itt lévőknek, hogy miért kaptuk azt a feladatot.

-Na melyikőtök szeretné kezdeni?

-Szerintem neki kéne kezdeni, mert ő az idősebb és így jó példát tud nekem mutatni.- Dan összeszűkült szemekkel méreget, de a tanár arcán ravasz mosoly jelent meg. Arra tudok következtetni, hogy tudja, hogy nem ezért akarom, hogy Dan kezdjen, de szerintem kíváncsi mit szeretnék elérni.

-Jó, akkor Mr. Wilson maga kezd.-Mr. Rossal mi is helyet foglaltunk a "nézők" között, várva, hogy Daniel elkezdje. Kihajtotta a papírt, megköszörülte a torkát és neki kezdett. Ez nagyon jó lesz!

-"Nagyon sajnálom, amiért olyan csúnyán bántam veled, nem lett volna szabad megütnöm téged. Te egy jóember vagy, nem érdemelted volna meg. Mostantól kezdve kedvesebb leszek veled és elnézem ha te nem vagy az mert te így..."-itt megakadt. Úúú, vajon mi van oda írva, hallani akarom.- "így vagy jó. Nincs veled semmi baj."

Mindenki hangosan nevet velem az élen.

-Ó köszönöm szépen, úgy meghatódtam.- mentem oda hozzá tapsolva aztán kitöröltem egy könnycseppet a szememből, ami a nevetéstől csordult ki. Ő lesütött tekintettel nekem jött és leült a helyemre. Kiálltam a többiek elé kihajtogattam a papírt és bármi zavar nélkül neki kezdtem.

"Te vagy a legjobb a bosszantásban. Nagyon szeretem mikor nem vagy a közelemben, de az még jobb lenne ha nem is léteznél.

Irigykedem rád. Imádom a hajad. Nekem soha nem lesz olyan pedig milyen jó lenne ha az enyémbe is kismadarak raknának fészket. A hatalmas bohóc cipődről ne is beszéljünk, mert menten megveszek a féltékenységtől, hogy én még csak versenybe se szállhatok nagy láb ellen."

Ezen talán még jobban nevettek, mint az előzőn. Dan épp készült volna megint nekem ugrani, de Mr. Ross vissza nyomta a székre. A tanár rosszallóan nézett rám, de láttam, hogy próbálja visszafojtani a nevetést.

-Mr. Johnson, nem egészen erre gondoltam.

-A lehető legkedvesebben fogalmaztam.

-Igen, valóban. De a tartalma nem volt az és az lett volna a lényeg.

-Elnézést, félre értettem a feladatott.-adtam az ártatlant. Az osztályok továbbra is hangosan hahotáztak, egy-két barom a földön fetrengve fuldoklott.

-Mindegy ennyit erről. Legközelebb pontosabban fogalmazok.

- Mi, ennyiben hagyja? De hát nyilvánosan megszégyenített! Ez igazságtalan! -úgy néz ki mégis van annak előnye ha az ember egy gennyláda.