Képzeld el

1.

Képzeld el, hogy nálad vagyunk, mondjuk, szombat reggel van. Én felébredek, elvagyok. Hallgatom ahogy alszol, aztán felém fordulsz, de alszol tovább. Elnézegetlek, ahogy álmodsz, néha elmosolyodsz, néha összevonod a szemöldököd, mintha nem tetszene valami. Olyankor dünnyögsz is valamit, én csak mosolygok rajta. Egész nap el tudnálak nézegetni, de újra fordulsz egyet. Most a hátadra feküdtél és nem bírok magammal, nem tudom megállni, hogy ne adjak legalább egy puszit, úgyhogy feljebb tornászom magam, aztán a mellkasodra teszem a kezeim, arra pedig a fejem. Konkrétan félig már rajtad fekszek, de még mindig nem ébredtél fel. Mondom hát jó, de akkor is ideje felkelni, úgyhogy elkezdem puszilgatni az arcod, szépen körbe járom a szád aztán egy jó nagy csókot nyomok rá. Erre elkezdesz mocorogni, próbálnál elfordulni, de a mellkasodon könyökölök, úgyhogy nem tudsz. Kinyitod a szemed, félmosolyra húzod a szád és visszacsókolsz. Nem tudom meddig, de elszórakozhattunk ezzel, mert a hasadon ültem mikor kiegyenesedtem és megtámaszkodtam a mellkasodon és azt mondtam, hogy éhes vagyok. Lekászálódtam rólad, te felültél és megdörzsölted az arcod, aztán azt kérdezted, hogy mit együnk? Rávágtam, hogy tojást, talán kicsit hevesebben is a kelleténél, mert elnevetted magad, és azt mondtad, hogy jól van főnök. Kimásztam az ágyból, és elkezdtem a kezed rángatni, hogy kelj fel. Nyár lehetett, mert csak egy hosszabb póló volt rajtam, ami talán a tiéd. Lent a konyhában, neki dőltél a pultnak, és nézted, ahogy sürgök-forgok. Elővettem a tojást, a virslit, a paprikát és az uborkát. Kerestem egy vágódeszkát és egy kést, letettem melléd a pultra a zöldségekkel együtt. Megpusziltam a vállad, aztán mentem tovább az olajért és a sóért. Felvágtad a zöldségeket, szépen rá tetted a tányérjainkra. Én addig a virslit szív alakba összetűztem és megpirítottam kicsit, aztán a tojást beleütöttem és megsóztam. Rátettem a tányérodra, csináltam ebből még egyet, neked még sima rántottát. Leültünk és megettük, aztán elmosogattam, te addig elmentél zuhanyozni. Mosogatás után felcaplattam a szobádba, hogy összeszedjem a cuccaim a fürdéshez én is. Te kijöttél, én mentem be a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, felvettem egy térdig érő egybe ruhát, aztán lementem hozzád, a nappaliba. Valakivel telefonon beszéltél, éppen köszöntetek el. Miután letetted, kérdőn néztem rád. Azt mondtad anyud volt, és azt kérdezte mi lenne, ha vasárnap helyett inkább ma ebédelnénk náluk. Amint meghallottam, kiszaladt az összes vér az arcomból, leültettél a kanapéra. Össze-vissza makogtam arról, hogy nem fog szeretni, valamit tuti elcseszek. Hoztál egy pohár vizet, és megnyugtattál. Megbeszéltük, hogy elmegyünk ma, egy étterembe meghívjuk őket. Visszahívtad anyud, mondtad, amit megbeszéltünk, nehezen ment bele az étterembe, pedig arról még nem is tudott, hogy mi fizetünk. Szerencsére nem mondtad neki. Megbeszéltétek, hogy fél egykor elindulunk hozzájuk, kicsit beszélgetünk bent, aztán megyünk enni. Volt még erős egy óránk. Én olyan szinten izgultam, hogy pakolni akartam valamit, attól általában lenyugszok kicsit, de házba mindenhol rend volt. Alapból a stresszhelyzettől akármi miatt képes lettem volna sírni, de az, hogy nem volt mit pakolni, kiakasztott. Eszembe jutott, hogy az ágyat nem csináltuk meg, úgyhogy azt mondtam neked, hogy felmegyek, rendbe rakom az ágyat. Azt válaszoltad, oké, aztán bekapcsoltad a tévét és elkezdtél keresgélni a csatornák között. Én felmentem a lépcsőn, de mire felértem már folytak a könnyeim. A szobád ajtaját behajtottam, leültem az ágy szélére, ki akartam engedni azt a hatalmas feszültséget ami bennem volt, de nem lehetett, mert biztosan meghallottad volna és nem akartam, hogy lemond, mert félek, úgyhogy halkan sírtam. Kétségbeesés, félelem, rettegés, idegesség. Ott sírhattam negyed órája, mikor hallottam, hogy jössz fel a lépcsőn. Megijedtem. Gyorsan bementem a fürdőbe és letöröltem a könnyeim, de hogy hű maradjak a szerencsétlenségemhez, a csap mellől levertem egy üvegpoharat, amit én hagytam ott még előző este. Természetesen, ahogy leesett széttörött, de szerencsére pár nagyobb darabra. Kopogtál az ajtón, nagy levegőt kellett vennem, hogy a hangom ne remegjen annyira, de hallottad, hogy nem vagyok rendben, hiába mondtam, hogy jól vagyok, csak a poharat vertem le. Bejöttél, összeszedted a szilánkokat, kidobtad a kukába, aztán oda léptél elém. Lesütöttem a szemem, hogy ne lásd mennyire pirosak. Az állam alá nyúltál és felemelted a fejem. Nem akartam, hogy lásd az arcom, úgyhogy megöleltelek és belefúrtam az arcom a mellkasodba. Átöleltél és rátetted az állad a fejemre. Álltunk ott így egy ideig, majd belepusziltál a hajamba és csak annyit mondtál, hogy hidd el, szeretni fog. Éreztem, hogy újra rám tör a sírás, de nem akartam kiengedni. Nem bírtam túl sokáig, reszketni kezdett az egész testem és csak némán sírtam. Elkezdted simogatni a fejem és a hátam, lassan megnyugodtam teljesen. Kibújtam a szoros ölelésből és kicsit hátrébb léptem, hogy lássam az arcod. A szemedbe néztem, aztán le a pólódra és elnevettem magam. Nem értetted min nevettem. Összekönnyeztem a pólód. Elmosolyodtál és azt mondtad, hogy nem baj, neked így is tetszik. Megpusziltad a homlokom, utána azt mondtad, hogy összerakod az ágyat, én mossak arcot. Bólogattam, aztán becsuktam utánad az ajtót. Tükörbe nem mertem nézni csak arcmosás után. A szemem még kicsit piros volt, de megkönnyebbültem. Féltem még mindig a bemutatkozástól, de tudatosult bennem hogy ott leszel végig és nem lehet baj, amíg ott vagy. Egy halvány sminket feldobtam. Csak szemhéj ceruza és szempillaspirál, úgyhogy tényleg nem estem túlzásba. Kinyitottam az ajtót, az ágyon ültél, rám mosolyogtál mikor megláttad, hogy mosolygok. Oda mentem hozzád és megcsókoltalak. Átkaroltam a nyakad és oda bújtam, megöleltél. Egy röpke gondolat eredménye lett, hogy megcsókoltam a nyakad, erre te hanyatt dőltél, és mivel nem engedted el a derekam, dőltem veled, egy „ezt nem gondoltam végig" mondat hagyta el a számat, aztán nevetésben törtem ki. Megpróbáltam lefordulni rólad, de még mindig nem engedtél el. Tudtad nagyon jól, ha csak rá lehelsz a nyakamra, teljesen megbénítasz vele. Éltél a lehetőséggel, nem is akárhogy. Elképesztő gyengédséggel csókoltad meg a nyakam, belőlem minden erő elszállt. A fejem is alig tudtam megtartani, csak lehunytam a szemem és élveztem, hogy az elmém végre üres, hogy csak ketten vagyunk az egész világon. Tetszett neked, hogy teljes uralmad van felettem. Átfordítottál minket, te kerültél felülre. Kezdtem magamhoz térni, újra megcsókoltad a nyakam, de most nem csak egyszer. Egyre szenvedélyesebbé váltak a csókok. Velem forgott a szoba, azt sem tudtam hol vagyok. A pólód lekerült rólad, én következtem volna, de valahonnan távolról, telefoncsörgést kezdtem hallani és egyre élesebb, hangosabb lett. Csörgött a telefonod lehet, hogy te is hallottad, csak szimplán nem érdekelt. Minden megmaradt erőmet összeszedve sikerült magamból annyit kipréselni, hogy „telefon". Megtámasztottad magad mellettem, és felemelted a fejed, legurultál rólam és káromkodva bementél a fürdőbe a telefonért. Én enyhén fogalmazva, szapora légvétellel feküdtem csak tovább és próbáltam összeszedni magam, kisebb-nagyobb sikerrel. A fürdőből kisétáltál kócos hajjal, fel sem tűnt, hogy összeborzoltalak, de mosolyognom kellett azon, ahogy az ajtófélfának támaszkodva bele túrsz, és úgy beszélsz Bálinttal. Valami olyasmit kérdezhetett, hogy mikor érünk rá, mert mondtad, hogy anyudékkal megyünk ebédelni, utána megint nem jó, majd este. Talán azt kérdezhette, hogy minden rendben van-e, mert a válasz így hangzott: „jól vagyunk, de majd később megbeszéljük, hogy mi történt." Elköszöntetek, én addig kiültem az ágy szélére. Oda jöttél és leültél mellém. Egyikünk sem szólt semmit. Ahogy láttam, te nagyon gondolkoztál és mintha mérges is lettél volna kicsit, én csak szimplán nem tudtam mit mondjak. Idegesen beletúrtál a hajadba, aztán bocsánatot kértél. Értetlenül néztem rád. Nehezen, de megszólaltál.