Kora reggeli hideg szélben, egy borítékot szorongatva sétáltam végig a Downing Street-en. Nagy léptekkel haladtam, mihamarabb fel akartam adni a levelet. Választ szerettem volna a kérdéseimre, amik nem hagytak nyugodni, álmatlan éjszakákat és figyelmetlen nappalokat okoztak. Akárhányszor eszembe jutott, minden mást kizártam a gondolataimból, magyarázatok után kutatva. Reméltem, rájövök magamtól is, nem kell majd kérdezgetnem.
De már ez a kis boríték is rengeteg kérdést tartalmazott, nagyot kockáztatok, ha feladom.
Kettesével szedve a lépcsőfokokat, felértem a postaládához, ami már olyan ellenállhatatlanul hívogatott. Mintha ő is kíváncsi lenne a feleletekre, amiket kaphatnék.
Nem hezitáltam sokat, csak az időt vesztegettem volna. Bedobtam a levelet és kivártam azt a húsz percet, mire kiürítik a postaládát, majd elkezdik kézbesíteni a tartalmát.
2 nappal később
Az aktuális forgatásra csak nagy összpontosítással bírtam figyelni. Minduntalan újra ismételgettem magamban szavait, amiket papírra vetett nekem. Ártatlan kilétét, amit sejteni tudok.
Elfelejtettem a szövegem. Helyette valami egészen bizarr, ijesztő dolgot mondtam ki.
- Andrews? - kiáltott rám Mason, a rendező. - Belle Andrews? Kinek osztottam azt a szerepet? - térdeim remegtek az izgalomtól, még most sem tudtam Mason kiabálására figyelni. Belle, Ő járt a fejemben.
A forgatás este hatkor ért véget. Kabátomat leakasztottam a fogasról, az ajtó felé kezdtem indulni. Tolakodó árnyék jelent meg mellettem a falon, a vállam után nyúlt.
- Nem érek rá, bocs! - csak félig fordítottam el a fejem, még így is láttam, hogy Mason akart beszélni velem. Egy szerepemmel játszottam, de nem izgatott. Lesz még alkalmam alakítani.
Beültem az Audiba, a kocsi felmorajlott majd gázt adtam és már el is tűnt mellőlem a forgatási helyszín. Ujjaimmal doboltam a kormányon, sebességet váltottam, gyorshajtásért most kapnék egy tisztességes bírságot.
Bekanyarodtam az utcámba, óvatosan lefékeztem a ház előtt és kiszálltam. Gyomrom most öklömnyi méretűre zsugorodott, ahogy a postaládám felé nyúltam és kinyitottam.
Verejték kezdett gyöngyözni homlokomon, szám kiszáradt, kezem testem mellett lógott.
Üres. Nem jött válasz.
Belle nem írt.
Beszaladtam a házba, bezártam magam után az ajtót és a nappaliban lévő asztalra vetettem magam. Előkotortam egy papírt, tollat és sebesen írni kezdtem.
" Drága Belle,
A mai napot úgy vártam végig, mint egy ötéves kisfiú. Izgultam, akárcsak kiskoromban, mikor új játékot kaptam, vagy elindultunk valahová és nem tudtam a célt.
Mi vezetett arra, hogy ne írj? Ha megszámlálhatatlan kérdéseim okoztak fejfájást, hagyd őket, ne válaszolj egyikre sem! Hallani szeretnék felőled. Két napja várok és..."
Csengettek. Ledermedtem, a toll hegye még mindig érintkezett a papírral. Ismét megszólalt a csengő.
- Mr Hutcherson, elnézést a késői zavarásért. Levelet hoztam Önnek - kiszakadó lélegzettel nyitottam ajtót, aláírtam az átvételit és feltéptem a borítékot. Külső szemmel bolondnak tűnhetek. Pedig csak érdekel. Érdeklődöm.
