Eldarya és Én 20.rész

17 0 0
                                    

Sziasztok Lambfeet1 vagyok. Ebben a részben szeretnék elköszönni tőletek. Belefáradtam az eredmények nélküli küzdelembe így ez lesz az utolsó írásom és a magyarázata az eldaryas sorozatomnak.

Amit tudnotok kell rólam, hogy egy egyszerű játékos vagyok eldaryaról kemény 0 hozzászólással a fórumon. Mint azt az első részben írtam elsősorban a sok hiba miatt tévedtem az oldalnak erre a szegletére, majd fedeztem fel fokozatosan. A mindennapokban is egy egyszerű ember vagyok, nincsenek önértékelési gondjaim, nem képzelem magam a világ közepének sem. Ezekkel a nem enyhén obszcén történetekkel, kis esemény leírásokkal nem magamnak szerettem volna figyelmet, hanem a célnak, amiért szót mertem emelni.

Történeteim középpontjában parafenoménunk állt (jelenleg Viserah), mivel egy kártékony egyén és az ő tudatformáló, beteg tevékenységére szerettem volna felhívni a figyelmet. Sok helyen érdeklődtem, mit lehetne tenni egy ilyen virtuális bűnöző ellen. De legtöbbször csak annyit kaptam válaszként, hogy ez így normális főleg az ilyen szerepjátékos közösségekben, meg hát az emberek alapból vonzódnak a groteszk dolgokhoz. Volt olyan is hogy hülyének néztek és engem vádoltak azzal, hogy a figyelem középpontjában akarok lenni. Hát nem. Mivel egyes helyeken kérdéseim törlésre kerültek a bolond szó használata miatt, felnőtt tartalomba raktam legtöbb írásom és úgy gondoltam a durva nyelvezet talán figyelemfelkeltőbb lesz, hiszen internetes böngészéseim során megtanultam erre van inyén. Próba szerencse alapon megpróbáltam, hát nekem nem működött. Amúgy is távol áll tőlem az efféle nyelvhasználat és sokat szenvedtem egy egy történet megírásánál. Kezdetben még bűntudatom is volt, hogy így kell közölnöm dolgokat, de már más lehetőségem nem maradt. Körülbelül egy éve próbálok valakit találni, aki érdemben képes tenni az eldarya fórumán kialakult helyzet ellen.

Tudom, hogy a becsületesség nem érdem a mai világban, de én ezt akkor sem akartam annyiban hagyni. Mert nem normális, amiket ez a lány csinál. A moderátorokhoz sajnos nem fordulhattam. Csendes megfigyelőként nem egyszer voltam szemtanúja, amikor olyan hülyeségért szidtak le játékosokat, mert az nem a megfelelő smilet használta irányukba, vagy mert elírt valamit. Minden fontosabb nekik, így ilyesmikkel nem is törődnek. Illetve a szeműkben Henike példaértékű és korlátolt az az ember aki ne érti meg őket.

Nyilván kerültek törlésre beszélgetések, de minden amit leírtam igaz, ha hiszed ha nem. És még lenne mit mesélnem, de már nem fogok, belefáradtam. Szerintem nem normális, hogy azzal büszkélkedik valaki hányszor erőszakolták meg természetfeletti lények és hogy hogyan átkoz meg másokat. Aminek persze következménye nincs. A 9.részben közzétett átokszórásai akasztottak ki a leginkább. Ezeket mindenféle gond nélkül a mai napig megtalálod a paranormális topicban. És semmilyen következménye nem volt. Hogy azzal büszkélkedik a kishölgy, hogy hogyan tudná bárki kezét lábát törni, amikor csak akarná. Ez szerintem kimeríti a súlyos testi sértés fogalmát, amiért nem mellesleg az igazságszolgáltatás jelen állása szerint 1-5 évig terjedő letöltendő börtönbüntetés jár, ha pedig a sérülés maradandó 2-8 évig terjedő büntetés várna rá. És itt ismét felhívnám a figyelmet a moderátori mulasztásra is. Az ÁSZF-ben le van írva, hogy semmilyen erőszakos cselekedetre utaló írást, nem hogy konkrétumot nem engedhetnének közzétenni, de az általam leírtak már több mint 1 éve megtalálhatóak. Viszont arra van idejük hogy különleges fórumrangokat sírjanak ki maguknak. Hát végülis korrekt a fontossági sorrend.

(Azért itt hagyom a szabályzat azon részét, amit jó lenne ha a moderátorok is olvasnának és értelmeznének egyszer végre helyesen

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

(Azért itt hagyom a szabályzat azon részét, amit jó lenne ha a moderátorok is olvasnának és értelmeznének egyszer végre helyesen.)

Most tarthatnék kiselőadást sok mindenről, az emberségről, a példamutatásról, magáról az életről, de nem fogok. Mert senkihez nem jut el az üzenet és sokan nem értik ez miért rossz, amit ezen a fórumon látsz és amilyen viselkedést ezek a lányok tanúsítanak. Én már mindent megtettem ami módomban állt és ez is kevésnek bizonyult. Sajnálom, és csak remélni tudom, hogy nem lesz több áldozata Viserahnak, hogy nem csinál másokból is magához hasonló embert.

Én mindent megtettem és a lelkiismeretem tiszta. A játékkal játszani fogok ezután is mert bár sokszor fontolgattam fiókom törlését arra jutottam, hogy nem fogok megfutamodni egy elmebetegtől. Ignorálni lehet a fórumot, bár sokat rontott a játékélményen a vele való találkozásom, de szerencsére ki tudom zárni őt és a hülyeségeit az életemből. Csak remélni tudom hogy nem lesz semmiféle komolyabb következménye az ő jelenlétének és a viselkedésének. Mert a játék működése óta sajnos nem egy embert formált át olyan aberrált emberré, mint amilyen ő. Akiknek az adatlapját olvasva legszívesebben felképelné őket az ember.

Sajnálom én ennek a problémának a megoldásához kevés vagyok. Megint csak azt tudom mondani én szóltam.

Vége.

Eldarya és Én  (20.rész)Where stories live. Discover now