Feladom!

25. rész- Papírok

BEKA SZEMSZÖG

Gondolkoztam. Nagyon sokat gondolkoztam. És arra jutottam, hogy még egyszer megpróbálom megkeresni a kulcsot. Csak meg kell várnom míg apa kijön annyi időre, hogy nekem legyen időm kutakodni. Egy hét telt el és azóta is csak magamban fortyogok, mert Adam nem segített valami sokat.

Azt hiszem apa hétfőnként szokott bent maradni sokáig, hogy pénteken hamarabb haza jöhessen. Akkor a mai nap tökéletes lesz. Csak túl kell élnem a sulit. Beléptem a terembe és egyből kiszúrtam a legjobb barátnőmet az ablakon kifele bámulva. Felém fordította fejét és egy nagy mosoly terült szét arcán.

-Szia. Mi ez a jó kedv? -érdeklődtem.

-Szia! El kell neked mondanom valamit...

-Mit?

-Ryannel összejöttünk.

-ÁÁÁÁÁ! És mégis mikor?

-Még akkor amikor nálatok voltunk csak, akkor nem akartuk az orrotok alá dugni, amikor épp feszültség van köztetek. De most úgy látom minden rendben.-hát nem éppen, de ez most nem fontos.

-Mesélj el mindent.

Lelkesen neki kezdett a történetüknek, annyira édesen és energikusan mesélte. Látszott rajta, hogy szerelmes, ezért sem ronthattam el a kedvét az én bajaimmal. Olyan jó hallgatni, hogy milyen boldog. És, hogy Ryan is az. Tudom, hogy gyerekkori barát és hogy teljesen szerelmes, de ha meg meri bántani az én Izámat nem állok jót magamért.

Napközben Adam írt egy üzenetet.

Mr:"Sajnálom a múltkor viselkedésemet. Nagyon megbántam. Remélem meg tudsz bocsájtani. :( "

Legalább megbánta. Megszokhattam volna már tőle, hogy ingerültebb a kelleténél. Visszaírtam egy megnyugtató üzenetet, hogy megbocsájtok neki, bár nagy szükségem lett volna rá.

Suli után anélkül, hogy bárkitől is elköszöntem volna rohantam haza, hogy minél több időm legyen keresgélni. Hál' Istennek még senki nem volt otthon, így az egész ház a rendelkezésemre állt.

Elkezdtem újra a kulcs után kutatni, nem volt most sem könnyű dolgom, mert apa úgy eldugta, mintha egy kém filmben kellet volna elrejtenie a halálos vírus egyetlen ellenszerét.
Az asztal aljára felragasztva találtam meg, kinyitottam a fiókot. De csak egy kis távirányító volt benne amin két gomb volt. Megnyomtam az egyik gombot és a falon lévő gyümölcs tálat ábrázoló kép elhúzódott és egy széf bukkan elő. A kombinációt nem volt nehéz kitalálni, (anya születési dátuma) de azon belül meg volt egy lekódolt bőrönd. Annak a feltörése már okozott némi fejfájást, de viszonylag hamar kitaláltam, hogy apa testvérének a halálának dátuma a kód. Vajon mit akarhat ennyire eltitkolni apa, hogy úgy érzem magam, mint aki egy kém filmbe csöppent? Végre hozzá fértem a papírokhoz. Egy örökbefogadási papír volt benne rajta a nevemmel, de dátum nem volt rajta sem aláírás. Örökbe fogadtak? De akkor miért nincs aláírva? Törvénytelen úton fogadtak be? Lehet, hogy az utcán találtak és hamisítani akartak egy örökbefogadási papírt? De akkor miért van még itt a papír félig kitöltve? Tovább kezdtem kutakodni és szemet szúrt egy olyan lap aminek a sarkában a hivatalos kórházi pecsét virított. Mire sikerült kiásnom a többi papír alól meghallottam az ajtó kattanását. Valaki hazajött. Gyorsan mindent visszapakoltam a helyére és kirohantam a szobából egészen fel a sajátomig. Tehát, jól gyanítottam, engem fogadtak örökbe és nem Mattet. Vagy ki tudja honnan szereztek. Miért nem mondták el nekem soha? Szerintem elég nagy vagyok már ahhoz, hogy tudjak róla. Ha ismernek attól meg pláne nem kéne félniük, hogy esetleg meg akarom keresni az igazi szüleimet. Nem is tudom, hogy ideges, csalódott vagy összetörtnek érzem magam. Ennek a három érzésnek a kavalkádja uralkodik most bennem. Istenem már megint azok a könnyek. Nem akarok sírni, sem azt, hogy valaki meglássa. Egy valaki tud a történtekről, át kell mennem Adamhez. Végül is megbánta már amit tett, most képes lesz meghallgatni és segíteni nekem. Bízom benne. És ha látja milyen ramaty állapotban vagyok biztos a segítségemre lesz.