- Mit gondolsz a halálról? - ültem fel törökülésben az ágyamon. - vagyis inkább, hogyan képzeled el? Milyen formában?
- Mi ez, ilyen hirtelen? - kérdezte, ahogy fésülte hosszú világos haját.
- Nem tudom, csak érdekel. - túrtam saját sötét fürtjeimbe.
- Hogyan képzeljem el? Egy fekete, kapucnis valami, kaszával a kezében, életúnt ábrázattal. - megigazítja csipkés ruháját majd tökéletesre állítja be coffját. Miután készen lett csilli-villi sminkjével felém fordult. - Neked, milyen az elképzelésed a halálról? - mosolygott.
Egy kissé el kellett gondolkodnom. - Talán rózsaszínű lenne, minden édes körülötte, tele csillámokkal, hogy ne láthassam álmosolya mögötti kést, amit a hátamba akar majd szúrni. - felhúztam sötét felsőmet, odasétáltam a tükörhöz és kedvesem ajkaira adtam egy gyors csókot, majd felnéztem magunkra a tükörbe; rajtam fekete ruha, beesett, unalmat vetítő arc, életem gyönyörű, csillogó ruhában, ragyogó mosollyal nézett rám.
