A jövő fényében

Ajándék kérdés

Ahogy megígértem nagyapának, pontosan délidőre az irodája előtt várakoztam. Nem mertem kopogni, félve attól, hogy valaki bent van, szóval az ajtó előtti padon ücsörögtem és lógattam a lábam. Néha-néha bekukucskáltam a kulcslyukon, ahonnan tisztán láttam, hogy éppen telefonál valakivel.
Néhány perc után Borutoval, Mitsukival és Saradával találkoztam, akik ugyanúgy a Hokage bebocsátására várakoztak. Az unokanővérem leült mellém és megölelt.

– Sziasztok – köszöntem a fiúknak, amire Mitsuki egy udvarias biccentéssel reagált is, ellenben Boruto hisztérikusan berongyolt az irodába. – Mi baja?

– Megint D-osztályú küldetést kaptunk – sóhajtotta Sarada. – A héten a harmadik. Tele van vele a hócipője.

Saradával jó volt a kapcsolatom. Megértettük egymást, szülők terén is, csak épp fordítva. A lány emellett okos volt, kedves, megértő és persze tehetséges kunoichi. Ha apa tehette, nagyon sokat foglalkozott mindkettőnkkel, ahogy Sakura-san is. Sasuke-san, Sarada apukája ritkán van csak itthon, mert fiatalként valamibe belekeveredett, így most csak nagyon keveset tartózkodhat Konohában.

– Boruto! – mordult fel nagyapa, amiről sejtettem, hogy nem jó jel. Ő sosem emeli fel a hangját. – Geninek vagytok! Nem fogok rátok bízni egy S-rangú küldetést!

– Indultok a vizsgán?

– Igen, indulunk – bólintott Sarada. – Reméljük sikerrel.

– Bízom benne – mosolyodtam el.

– De tata, ezt te se gondolhatod komolyan, dattebasa! – akadt ki Boruto, amit a Hetes csapat többi tagjával egyszerre fogtunk fel végszóként.

Először én léptem be az ajtón, bár szinte inkább becsúsztam, hogy ki tudjam gáncsolni Naruto-san fiát. Szorosan engem követett Mitsuki, aki a karjai megnyújtásával elkapta az elesni készülő szőkét. Közvetlen ezután Sarada rohant utánunk és egy mindent eldöntő mozdulattal arcon csapta Borutot. Nagyapa eközben meg sem tudott szólalni, hisz az egész alig néhány másodperc leforgása alatt történt.

– Hetes csapat, a küldetés sikerességéről később tárgyalunk. Most elmehettek.

A Hatodik felállt, Saradáék pedig távoztak. Közelebb lépett hozzám és a kalapját a székébe helyezte. Felült az asztala szélére, de az egyik lábát a padlón hagyta.

– Mit vegyünk Itachinak? – tette fel a kérdést, mire lefagytam.

– A te vejed – borultam ki –, én tudjam?

– A te apád! – döbbent meg ő is, és az iménti magabiztossága egy pillanat alatt elmúlt. – Nekem ötletem sincs Miyoko! Anyád azt mondta, hogy valami egyszerűt, de ennek az embernek mindent lehet, csak egyszerűt nem!

– Borotválkozó szett?

– Borostája sincs, nem hogy szakálla – vonta fel a szemöldökét. – Könyv?

– Vagy két könyvekkel kitömött szekrényünk van otthon. Nem lenne hova raknia – unottan odébb tettem a papírjait és a pecséteket, majd felültem mellé az asztalra. – Ital?

– Nem láttad még részegnek, igaz? – Nagyapának elsötétült a tekintete. – Nem veszünk neki alkoholt.

– Anya mit ad neki?

– Öltönyt nyakkendővel, mivel nemsokára utaznak Sunagakurébe. Tényleg, akkor én és a nagyi fogunk rátok vigyázni Szederkém! – Lehúzta a maszkját és egy nagy puszit nyomott a fejem búbjára.

Mindig így nevezett. Szeder. Vagy éppen, ami eszébe jutott. Leginkább kék dolgok, a hajam miatt. Anyával ellentétben nekem sötétkék hajam van, de sajnos az ő szemeit örököltem. Taszítóak.

– Apa rendőr – tértem vissza a tárgyra –, egy rendőrnek mire van szüksége? Fegyverre. Vagy nem is, bilincsre! Vegyünk neki bilincset!

A Hatodik fülig pirult, így inkább visszahúzta magára a maszkját.

– Felejtsd el – nyögte ki nagy nehezen, visszafojtott nevetéssel –, azt maximum Sayuritól kap, tőlünk biztos nem. De a fegyver jó ötlet.

– Miért mi a baj a bi-

– Menjünk Tentenhez, neki van fegyverboltja.

Lesegített az asztalról és sietős léptekkel elindult velem együtt a falu központjába, ahol az árusok voltak.
Mindenki nagy örömmel fogadta a Hokage érkezését, aminek kifejezetten örültem, némileg el is vártam, az azonban nem imponált, hogy minden harmadik ember úgy szólított meg engem, mintha évek óta ismerne. Aztán ott vannak a klisés kérdések, rájuk pedig a még klisésebb válaszaim. ,,Igen, nőttem." vagy ,,Igen, eszek rendesen.", esetleg ,,Nem, nem tervezek én is Hokage lenni."

Alig vártam, hogy odaérhessünk Tentenhez, a kívánságom pedig csak hamar valóra is vált. A kontyos lány éppen egy kaszát fényesített, amikor beléptünk.

– Üdv, Kakashi-sensei! Miyoko, de régen láttalak!

– Igen, igen, nem, igen, nem – forgattam a szemem.

Tentennek azonban fogalma sem volt arról, hogy mire feleltem így. Szóval semmi kérdés? Semmi hülye kijelentés? Ouh. Hát akkor ezt elbaltáztam.

– Parancsolsz? – Nagyapa finoman megbökte az oldalam, mire észbe kaptam.

– Mármint szia. Szia Tenten.

– Azért – mosolygott a Hokage. – Egy olyan fegyvert keresünk, ami illene egy rendőrhöz, személy szerint Itachihoz. Van ötleted?

– Persze! Hogyne lenne! – Tenten csak úgy ragyogott a kérdés hallatán.

Hátrament a raktárba és amikor visszaért, kiterített a padlóra rengeteg tekercset, amikben különböző harceszköz helyezkedett el. Különféle kunaiok, shurikenek, bábu-makettek, pengék, tűk, minden, ami egy ninjának jól jöhet manapság. Nagyapa nézegette őket egy darabig, ám nekem valahogy egyik sem volt szimpatikus.

– Körülnézhetek a raktárban? – kérdeztem Tentent, aki a karját kinyújtva invitált a helyiségbe.

Bent enyhén szólva is poros volt minden, minek következtében elfintorodtam. A dobozok és hatalmas tekercsek halmaza mellett találtam egy széles, pókhálós polcot, amin már érdekesebb volt a kínálat. Kaszák, óriási shurikenek, ívelt kunaikések, kardok, és még sorolhatnám. De mind közül a legszebb egy kör alakú penge volt, aminek a markolata a kör belsejében helyezkedett el, kacskaringózva. Ahogy végigsimítottam rajta, azonnal megvágtam az ujjam, így felszisszentem.

– Azzal óvatosan! – szólt rám az üzlet vezetője. – Ezt még a híres Wakamura klán jelenlegi feje, Wakamura Mito hagyta a faluban egy csata közepette. Elegáns a kicsike, nem gondolod?

– De, az – helyeseltem –, csak kicsit veszélyes.

– Az a lényege. Ahogy apádat ismerem, mert ugye ismerem, nem is akárhogyan, ő képes lenne forgatni. Ez egy kardféle, név szerint Chakram, aminek van valahol egy ikertestvére is, csak tudnám, hogy hol...

– Mit tud? – érdeklődtem a vérző ujjamat szopogatva.

– Egy jól bevitt találattal képes mély sebeket okozni, akár levágni valaki végtagját is – mesélt róla büszkén Tenten, majd megfogta a markolatánál és felemelte a súlyos tárgyat. – Kell hozzá némi fizikum, azt el kell, hogy mondjam!

– Szerinted apának tetszene? – kérdeztem

– Biztosan – bólintott.