Nélküled nem megy

4.rész

Éreztetek már úgy mintha egy pillanatra kiürült volna az agyatok, és csak egy dologra tudtok koncentrálni? Mikor az adrenalin szinted túllép minden határt, és a szíved a torkodban lüktet. Mint mikor épp egy dolgozatot írtok. Bár ezt az érzést még ahhoz sem tudnám hasonlítani. Mintha egy pillanatra másik helyre csöppennétek, és csak egy bizonyos dolog, vagy személy kötné le minden egyes porcikátokat. Na én pont ezt éreztem abban a pillanatban, mikor ez a bizonyos Noah kezdett el kocogni felém az atlétában és a kosaras nadrágban. Csak azon járt az agyam, hogy milyen jó lenne végig húzni az ujjam az arcélén, majd jól pofán vágni. Ahogy odaért hozzánk, én felpattantam a földről és vigyázzba álltam. Mindenki érdeklődve figyelt, de én egy szót sem tudtam szólni. Megráztam a fejemet, és kirohantam a pályáról, fel a lelátón, onnan pedig egyenesen az öltözőbe. Kétségbe esve rogytam le egy padra, és fogalmam sem volt, hogy mitől zakatolt a szívem. Igaza lett volna Sharonnak és tényleg tetszik nekem? Szerintem csak annyiról volt szó, hogy jól néz ki és kicsit intenzívebb érzelmeket vált ki belőlem. Igen, pontosan ennyi volt az egész. Plusz az is rátett egy lapáttal, hogy olyan bunkó volt velem. Idegesített, de mellette nem nézett ki rosszul. Igazából még mindig pofon akartam vágni, és szerintem ez váltott ki bennem annyi adrenalint. Nem engedhettem meg magamnak, hogy valaki közel kerüljön hozzám, túlságosan veszélyes lett volna. A másik félnek is, és az én lelkiállapotomnak is. Az ajtó alig pár perccel később kinyitódott és ő jött be rajta. Szemei szikrákat szórtak, majd leült velem szemben egy székre, mire fürkészni kezdett.

– Mit akarsz itt Colos? — vetettem oda flegmán, mire felnevetett.

– Szóval még mindig itt tartunk Deszka? — na jó, ezzel messzire ment.

– Ki kérem magamnak. Nem vagyok deszka! — ő is, és én is egyszerre pattanunk fel egymással szemben.

– Nekem aztán olyan mindegy. Higgy magadról, amit akarsz. A tanár küldött utánad, szóval tisztelj már meg azzal, hogy visszatipegsz a törpe lábaiddal — ezzel meg is lökte a hátamat, mire én előre buktam, miközben összeakadtak a lábaim.

A következő pillanatban már a földön találtam magam. Nyöszörögve néztem a hátam mögé, ahol a fiú zsebre dugott kézzel, unottan meredt rám, a szája szélén pedig ott bujkált egy mosoly.

– Hogy a görcs húzná ökölbe a talpaid! — sipítottam, és felpattanva a földről kiszaladtam.

– Kezdem azt hinni, hogy előlem szaladgálsz mindenhova. Nem kell aggódnod, egy ujjal sem érnék hozzád — megtorpantam erre a mondatára, de nem azért, mert olyan rosszul esett, majd inkább haladtam előre egyenesen Davidhez.

Odaérve hozzá, a mellkasába fúrtam a fejemet, és nem terveztem elengedni őt. Éreztem, hogy a méregtől rák vörös az arcom. Védelmezően magához szorított, ami igazán jól esett. Bár igaz, hogy meleg, de nem hiszem, hogy van Davidnél erősebb srác a suliban. Az egész testtartásával azt üzente a körülöttünk lévőknek, hogy akárki miatt is vagyok ilyen, kinyírja. Nyomott egy puszit a fejemre, míg a tanár elordibálta, hogy e miatt az órai akció miatt mindenki csinál száz felülést. Mikor már úgy éreztem kezdek helyre rázódni, elhúzódtam a barátomtól, majd helyet foglaltunk a földön. Aggódva kereste pillantásomat, de megráztam a fejemet, és inkább csináltam a feladatomat. Voltak páran, akik megjegyzéseket tettek, de akikkel jóban vagyok, azok hagyták a francba az egészet. Sőt inkább viccelődtek, hogy lesz nekik kockahas. Jól esett, hogy nem tették szóvá az imént történteket. Még magam sem tudtam, hogy  mi történt pontosan.
Az óra hátralevő részéig igyekeztem kerülni Noah tekintetét. Igazából amerre ment, én annak az ellenkezője felé haladtam. Így történt ez akkor is, mikor utána kellett volna fussak a sorban, de én megindultam ellentétes irányba a pályán. Minden diák röhögött az ő, és Benson tanár kivételével. Nos, igen, ő Emett apja, ami neki eléggé szívás. Sokkal keményebben van fogva szegény Em az órákon. Voltam már velük beosztva, és nem kívánom senkinek, hogy az anyja vagy apja legyen a tesitanára. Óra végére kifulladva terültem szét a füvön. Kifáradtam a sok kerülgetésbe, de örömmel nyugtáztam, hogy egy érintésen kívül nem történt semmi. A tanár is megjegyezte milyen furcsa voltam és, hogy ha lehet, ez többet ne forduljon elő, mert kénytelen lesz elégtelent adni az órai munkámra. Biztosítottam róla, hogy több ilyen nem fordul elő. Viszont magamban azt is hozzátettem, hogy csak akkor, ha nem kerülünk újra össze ezzel az alakkal.