Állatok

A hívogató dzsungel

-Puff!-Kiáltottam miután szépen visszaaludt.-Hogy lehetsz ennyire álmos? Ennyi erőből lehetne a neved lustaság is!-Morgolódtam ami nem hatja meg. Hálátlan nyúl!-Feladom!-Mondtam Nikinek aki igyekezett nem kiröhögni a szerencsétlenségemet.

-Ilyen könnyen feladod?-Kérdezte Márk Ili mellől aki éppen a csónakot igyekezett irányítani Hirosi segítségével. Szúrós szemekkel néztem rá ő meg ide jött mellénk. Mikor mellénk ért a kezébe nyomtam Puffot és arrébb álltam.

-Fel lehet ébreszteni szájhős!-Adtam meg a feladatot amivel neki sem sikerült boldogulnia.

-Nem lehetne bedobni a vízbe?-Kérdezte kisvártatva én meg kikaptam a kezéből a nyulam és eltűntem a kabinba.-Hát ennek meg mi baja?-Kérdezte háborogva. Nekem?  Semmi. Csak épp most értünk a nyílt óceánra. Igen tengeri beteg vagyok, plusz nem tudok úszni, plusz ez a gálya imbolyog , plusz nem annyira biztonságos és nem is folytatom.-Tengeri beteg?-Kérdezte Márk valószínűleg egy tipp után. Niki bólintott és bejött hozzám. Márk visszament a térképekhez és a maradék 2 jómadárhoz. Niki velem maradt és elkezdtünk beszélgetni.

-Szerinted jól van?-Kérdeztem Violára utalva. Niki sóhajtott és megrázta a fejét.

-Fogalmam nincs. Remélem jól van, mert ha nem, akkor 2 srácot ki kell herélnem. 2 csajt pedig megtépnem.-Válaszolt keserűen. Képes rá.-Viola az egyik legjobb barátom utánad. Mindig mellettem volt és akármennyire is hihetetlen melletted is ott volt. Sokszor észre sem vetted hogy téged néz.-Mondta halkan. Már azt hittem hogy mindjárt elsírja magát ezért átöleltem.

-Sokszor láttam hogy engem néz. Mikor észrevette hogy őt nézem elfordult tőlem. Mindig azt hittem hogy fél tőlem. Közben pedig biztos hogy más állt a dolgok mögött.-Válaszomra fejbe vágott.-Áu! Ez most miért kaptam?!-Kérdeztem tőle háborogva de csak megrázta a fejét.

-Hogy lehetsz ennyire hülye?-Kérdezte arcát kezébe temetve.-Az a lány fülig beléd van esve!-Akadt ki én meg lefagytam. Viola? Belém? Mi a fene?-Látszik hogy te is tipikus pasi vagy.-Mondta majd ki ment a kis kabinból. Jézusom.

***

Idő közben elaludtam. Niki keltett fel, hogy megérkeztünk. De még mielőtt elindultunk volna, egy szendvicset nyomott a kezembe. Mielőtt szólhattam volna, már el is tűnt. Gyors megettem a szendvicset, ittam egy kis vizet és elindultam ki a kabinból.  Egy kis folyón utaztunk el idáig. A látvány tipikus dzsungel. A levegő állott, a fák kilométer magasak, madarak rengetege énekel és ragadozók száza lesi az én nyulamat. Gyors kiugrottam és Niki mellé álltam. 2 hátizsákkal indultunk el a dzsungel sűrűjébe.

-Ne veszítsétek egymást szem elől. Ez a medál egy több kilométeres labirintus belsejében van. Nem legendás állattal rendelkező személy nem látja. Ez mellett számtalan csapdát rejt.-Nem maradhatnék inkább a hajón? Nem szabi! Szedd össze magad! Az 5 tagú menet szépen ment és ment előrefelé. Niki van legelöl, aztán Hirosi, én, Ili és végül Márk. A 3 nagymacska és az egy szem farkas körülöttünk foglalt helyet, Puff pedig a pulóverembe bújva alszik. Mint mindig. De most hogy így elgondolkodom rajta, tényleg maradhattam volna a ladikunkba. Pontosabban Ilijébe. Csak mentünk, mentünk és mentünk. Márk leopárdjának van a legnagyobb előnye. Ő otthonosan érzi magát ebben a mindennel tele lévő dzsungelben. Legalább is remélem mert nem akarok eltévedni. Főleg nem itt. Kiráz a hideg ha csak a tankönyvi képekre gondolok. Talán az óriáskígyóktól félek a legjobban. De egy Madárpókkal sem lenne szuper dolog összefutni. A gondolatra is feláll a szőr a hátamon. Igyekszem mindenem nem összehúzva menni, de a szemeim mind egyes zajra keresték a hang forrását. Ha így fojtatom akkor az első adandó alkalommal fűbe harapok. Ili a kezét a vállamra rakta és csak egy kicsit hiányzott hogy fel nem sikítsak.

-Azért össze ne fosd magad nyuszifiú.-Vágta hozzám gúnyosan Márk. Ilire néztem aki biztatóan mosolygott. Igyekeztem felzárkózni, ami nem is telt annyi időbe. Azért külön köszönet hogy engem raktak középre. Ha Puff úgy gondolja felrobban mindenit eltalál. Mondjuk ha máshol lennék akkor is, de így biztos mindenkit eltalálna. De persze eszem ágában sincs ilyet tenni! 

-Szabi!-Szólt rám a fejemben Puff. Ennek is most kell felébrednie.-A csapattársaid!-Tudom. De ki mondta hogy meg akarom tenni?-Tudom min gondolkozol. Igazából én azon vagyok kiakadva hogy nagy valószínűséggel nekünk kint kell maradnunk. Ha érted mire gondolok.-Magyarázkodott Puff. Persze hogy értem! Én is ezen rágódtam néhány perce. Sóhajtottam egyet és leszegezett fejjel mentem a menetelők között. Mint egy hadifogoly akire vigyázni kell.

***

Kisvártatva megállt a menet. Kíváncsian léptem arrébb de akkor valami puhára léptem. Egy aprócska kígyó mart a bal lábamba. Egy kétségbeesett kiáltás ami átment fájdalmassá és egy Niki aki mint egy villám vágta ketté azt a valamit.

-Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?-Kérdeztem miközben elszorítottam a lábam.-Pedig a nyúlláb szerencsét hozz.-Fűztem hozzá halkan. Márk morogva ment a kígyóhoz Niki pedig dühösen igyekezett segíteni.

-Nem mérgező.-Állapította meg Márk.-Érzel valamit?-Kérdezte "aggódóan". Hogy oda ne rohanjak. Már biztos hogy nem bír.

-Zsibbad.-Mondtam miután a lábam színe már újra a régi színben pompázott.-Magvárlak titeket a bejáratnál. Úgy se tudok bemenni.-Ajánlottam. Niki sóhajtott és bólintott. Mindenki elindult a számomra láthatatlan bejárathoz. Csak Hirosi maradt. Rám nézett és mintha várt volna valamire. Oldalra billentettem a fejem.

-Nem a te hibád.-Szólalt meg végül.-A kígyó a sötétség szolgája. Márkot akarta lebénítani, de ösztönből cselekedett miután ráléptél. Egy ideig biztos zsibbadni fogsz. Bő 2 órát. Ha történne valami, biztonsági okokból Dominó itt marad. Nincs ellenvetés?-Kérdezte de inkább kijelentésnek hallatszódott. Hirosi gyanakvó tekintettel nézett körbe és hozzátette.-Ha bármi történne, használd a tört.-Aztán elindult a labirintus felé. Dominó leheveredett mellém és fejét az ölembe hajtotta. Mint egy reflex kezdtem el simogatni.

*Niki sz.sz*

Nehéz, de be kell látnom hogy tényleg csak hátráltat. Ez pedig nyomaszt. Nagyon. A legjobb barátomtól kéne megválnom hogy minden rendben haladjon. Hirosira néztem aki semleges arckifejezéssel ment el mellettem. Ők is így gondolják. Elindultunk a labirintusba. Márk állata, Kirugo haladt elől és kereste a csapdákat.

-Látom már te is belátod.-Sétált mellém Márk.-Nincs helye közöttünk.-Mondta ridegen. Telibe talált. Ez pedig nagyon elszomorít.-Miért nem akarod hogy otthagyjuk? Tudom hogy nem szép dolog, de ha egyszerűen mindenkinek jobb.-Kérdezte azt, amire talán én se tudtam válaszolni.

-Én maradtam neki.-Válaszoltam. Akkor eszembe jutott valami, amit nem tudom hogy felejthettem el. A szüleim. Ott maradtak. A sötétség elnyelte őket. Lehajtottam a fejem és visszatartottam a könnyeim amik legszívesebben útnak keltek volna.-Addig marad erős, ameddig tudja hogy vannak akikre számíthat. Csak én maradtam neki, vagyis ha én is ott hagyom nem tudom mi történne vele. Azt meg nem akarom hogy bármi rossz. Pedig az történne.