Ha nem tűnsz el [Befejezett]

19.

– A francba, tudtam, hogy van valami jelentősége annak a hívásnak – csóváltam a fejem lemondóan. Patrik régi iskolájának zenetermében ültünk, miközben beszélgettünk, Patrik egyik keze a zongorán volt, nekem úgy tűnt, találomra ütögeti le a billentyűket, de tőle még ezt az improvizálást is jó volt hallgatni. – Pedig először azt hittem, csak egy részeg félrehívás.

– Azt hitted, részeg vagyok? – nevetett hitetlenkedve. – Nagyjából egyszerre értünk haza tegnap, méghozzá éjfél után, úgy ismersz, mint aki ilyenkor – meg úgy általában – még elmegy inni egyet?

– Jól van, bocs, valahogy nem voltak megfelelőek a körülmények ahhoz, hogy gondolkodni tudjak – jegyeztem meg csípősen. – Ugyanis reggel nyolc volt nyári szünet kellős közepén, én meg éppen akkor ébredtem édes álmomból.

– Uh, nagyon sajnálom, hogy hajnali nyolckor fel kellett ébredned... – vágta rá nem kevésbé cinikusan, mire akaratlanul is elmosolyodtam.

– De... Komolyan felhívtál, hogy... ne mondj semmit? – kérdeztem még mindig értetlenül.

– Már mondtam, akkor jöttem rá, hogy a Kata és Nátán, vagyis a nővéred és a bátyám együtt vannak. De elárulni azért nem szerettem volna, mert legyen csak meglepetés, csak felhívtalak, hogy tudassam veled, mennyire szeretném látni az arcodat, amikor megtudod, hogy Nátánnal ezentúl picit többet fogtok találkozni...

– Nagyon jó meglepetés volt, köszönöm szépen – vigyorogtam rá erőltetetten, mire elnevette magát.

– Bárcsak láttam volna.

– Ne már, tök nagyot balhéztam Katával – sóhajtottam, mire egyből elkomolyodott. Ezt imádtam Patrikban, azonnal érzékelte, ha kezdett túllőni a célon a piszkálódásban, és egyből stílust tudott váltani, hogy komolyan vegye a dolgot.

– Összevesztetek?

– Aha, összekaptunk, ordítoztunk egy sort, sértegettük a másikat, utána dühöngtünk egy kicsit, végül megbeszéltük a dolgokat és áldásomat adtam a kapcsolatukra – meséltem el a délelőttömet.

– Nagyon rosszul érintett a dolog? – kérdezte aggódva.

– Neem, dehogy – ráztam a fejem egyből. – Ugyan kiraktam Nátánt a házunkból, de nem volt vészes.

– Amikor elmondta ezt, azt hittem csak szívat – kerekedtek el Patrik szemei.

– Hát, nem. Tényleg kilökdöstem az ajtón – tártam szét a karom, amolyan „ez van" stílusban. Patrik erre felnevetett, majd megjegyezte, hogy gyönyörű idők elé nézünk mindketten Nátánnal. – Te hogyan tudtad meg? – kanyarodtam vissza a hívásához.

– Amikor reggel Nátán elment itthonról, mondta, hogy most megy a barátnőjéhez, hogy bemutatkozzon a húgának. Eleve is tudtam, hogy a barátnőjét Katának hívják, ekkor megtudtam, hogy van egy húga, azzal pedig tisztában voltam, hogy a te nővéred is Kata, így... Volt egy sejtésem. És amikor rákérdeztem a barátnője teljes nevére, Nátán pedig azt válaszolta, hogy Juhász Kata, nagyon kellett iparkodnom, hogy ne tegyek semmilyen árulkodó reakciót.

– De Nátán még csak nem is sejtette, hogy a tesómmal jár? Tökre hasonlítunk, meg aztán tudja is rólam, hogy van egy nővérem.

– Hát, nem jött rá.

– De hülye – röhögtem ki jóízűen, és bár nem lehetett szemtanúja ennek, azért így is jólesett. – És te mit szólsz hozzá? A kapcsolatukhoz.

– Mit szólnék? – vont vállat. – Remélem, boldogok lesznek együtt.

– Ennyi? – csodálkoztam. – Ennyi a véleményed, hogy reméled, boldogok lesznek?