Feladom!

30. rész- Hosszú hétvége 2/2

MATT SZEMSZÖGE

Olyan finom meleg és puha, az illata annyira jó, gondolkodni se tudok. Legnagyobb meglepetésemre visszacsókolt, méghozzá mohón. Kezemet a falról átvezetem derekára és közelebb húztam magamhoz. Kezeit nyakam köré fonta és belemarkolt a hajamba. Bele harapott alsó ajkamba, amivel kicsalt belőlem egy morgást. Az, hogy Beka átadta magát a szenvedélyes csókunknak még bátrabbá tett, így szét nyitottam ajkaimat és bebocsátást kértem nyelvemnek, amit meg is kaptam. Nyelve játszott az én nyelvemmel, miközben vágyakozó sóhaj tört fel belőle. Éreztem, hogy a levegő fogytán van, de nem akartam abbahagyni, csakhogy Beka megszakította. Homlokomat neki támasztottam az ővének, telt ajka megnyílt és zihálva vette a levegőt. Tekintetünk összeforrt.

-Matt... -agyamra bóditó hatása van ahogy a nevemet zihálja teljesen kipirult arccal. Lehet, hogy már elkellett volna engedni és elásni magam a  föld alá, de nem akartam eltávolodni tőle.

-Sajnálom...-lihegtem- Csak nem tudtam, hogyan hallgattassalak el, mielőtt olyat mondanál, amit mind a ketten megbánnánk.

-És ez jutott az eszedbe? - hanglejtéséből nem tudtam rájönni, hogy haragszik vagy viccesnek találja a módszeremet. Talán mind a kettőből volt benne egy kicsi

-Igen. Nem akarom, hogy haragudj rám. -tény, hogy az elmúlt napokban úgy viselkedtem vele, hogy meg is érdemelném a haragját, mert egy igazi paraszt vagyok, de amikor azt mondta, hogy most már nem fog soha megbocsájtani, annak ellenére, hogy én is nagyon haragudtam rá, nagyon megrémített. Teljesen még fel sem fogtam azokat amiket előtte mondott, a testem magától cselekedett. Van bennem egy olyan gén ami megakadályozza, hogy végleg elveszítsem Bekát, még ha baromira is haragszom rá.

-De folyton csak bántasz. Már nem bírom tovább. -emlékeztetett tetteimre. Mióta közölte velem, hogy lefeküdt Mr. Rossal, azóta csak dühbe gurultam ha megláttam vagy hozzám szólt, plusz akkor ott van még az is, hogy újra Dannel van, amit valamiért nagyon nem akart elmondani. Folyton az  a kép ugrott be, ahogy egymáshoz érnek és csókolóznak. Amikor elesett átléptem mert nem akartam megfogni a kezét, amivel bármelyiküket is megérintette. Amikor a kekszet kérte el reflexből majdnem oda adtam, de aztán megláttam, ahogy rám mosolyog és a kezét nyújtotta és nem voltam rá képes. Rájuk is vajon így mosolygott? Este a teakészítésnél még úgy mentem ki a konyhába, hogy mindenkinek csinálok, de mikor levettem a  hetedik bögrét, akkor megfordult a fejemben, hogy ő vajon készített-e neki valaha teát, ezért egy bögrét visszatettem a polcra.

-Én csak... -kezdtem bele magyarázatomba, de nem is tudtam pontosan mit kéne mondanom ahhoz, hogy nem utáljon meg teljesen.

-Srácok! Minden oké ott fent? -hallottam meg Iza éles hangját a földszintről. Nem is tudom, hogy örüljek vagy nem, hogy félbe szakították ezt a beszélgetést. Tisztázni szeretném ezt Bekával csak lehet jobb ha előtte össze szedem a gondolataimat. Vajon mennyi ideje lehettünk fel, hogy már elfogyott a türelmük?

-Igen máris megyünk.-Beka még egyszer rám nézem, majd eltolt magától, aztán lement. Én meg előről kezdtem gondolat menetemet, hogy sikerüljön szülnöm valami normális gondolatot.

Nem hiszem el, hogy ennyire elvesztettem a fejem. Mégis mi a franc ütött belém hogy csak így megcsókoltam? De egyszerűen nem tudtam ellenállni. Fájt ahogy tudatosult bennem, hogy fájdalmat okoztam neki a szavaimmal és a tetteimmel. Megint anélkül jártattam a szám, hogy gondolkodtam volna. Csak úgy mint a csónakázásnál. Csak folyamatosan az lebegett a szemem előtt, ahogy Dan a kávézóban Beka kezét fogja. De miért fogták egymás kezét ha Beka épp elutasította? Biztos megint félreértettem valamit. Meg kéne tanulnom először kérdezni és csak aztán féltékenykedni. Mindkét esetben csak bemagyaráztam magamnak a dolgokat, holott pont az ellenkezője történt.