- 2 - 𝗧𝗵𝗲 𝗰𝗿𝗶𝗺𝗲𝘀 𝗼𝗳 𝘁𝗵𝗲 𝘁𝗿𝗼𝗼𝗽𝘀 [Haikyuu!! ff]

~4~

Embereink egy üres lakásban találtak megfelelő helyet, ami az egyik lepusztult negyed tömbházának legaljában állt elhagyatottan. A legnagyobb szobában, ami valamikor nappali lehetett, a középen lévő asztal körül ültek a "vezetők", alias Bokuto, Akaashi, Kuroo, Kenma, Daichi és Suga, és ismertették egymással a terveiket, valamint feltételeiket. A többiek pedig csendben várakozva beszélgettek kisebb csoportokra bontva.

Egy darabig viszonylag simán ment a dolog, már majdnem nyélbe is ütötték az üzletet, mikor váratlanul kinyílt az ajtó, s két alak lépett be rajta. Mindenki egyből odakapta a fejét, s csupán a társaság kétharmada ismerte fel a látogatókat.

- Masaki és Daiki? Mit kerestek itt? - kérdezte Bokuto elsőként.

- Meh, ezek tényleg itt tanácskoznak - mondta Daiki Masaki felé fordulva.

- Csak hallottunk róla, hogy szövetségre akartok lépni, és gondoltuk mi sem maradunk ki a buliból - mondta Masaki figyelmen kívül hagyva Daikit.

- Csatlakozni? Ti, akik világéletükben egyedül dolgoztak? - kérdezte Kenma gyanakodva.

- Figyelj, tudom, hogy kicsit fura - kezdett bele Masaki közelebb sétálva. - De beleuntunk a pitiáner melókba, és szeretnénk végre valami komolyabbat csinálni.

- És ha már ti úgy is valami nagy bulira készültök, akkor mi is részt vennénk benne - fejezte be Daiki, A mellé lépve. A hat ember egymásra nézett, akár csak a többi ember a teremben, s megbeszélték szemmel a dolgokat.

- És egyáltalán honnét tudjátok, hogy mire készülünk? Vagy hogy hol vagyunk? - tette fel a keresztkérdéseket Kuroo.

- Ugyan, a városban mindenki arról beszél, hogy összeálltatok valami vidékiekkel - mondta Masaki, Bokutoék felé fordulva.

- Azt meg már nem volt nehéz kitalálni, hogy hol vagytok, mivel mindig ezt a helyet választjátok - mondta Daiki széttárt karokkal, amolyan "ezt mindenki tudja" stílusban. Újabb pár csendes perc következett, majd Kuroo nagyot sóhajtva intett, hogy hozzanak még két széket.

- Rendben, mondjátok el, hogy mire gondoltatok, és majd utána eldöntjük. Elvégre jobb többen, mint kevesebben - nézett végig a másik öten akik jobb ötlet híján helyeslően bólogattak.

Végül Daikit és Masakit is bevették a dologba, és megegyeztek, hogy a Shiratorizawás buli után segítenek Bokutonak az amerikai üzletben. Pár nap múlva készen is állt a terv, és mindenki összeszedte magát, így utazhattak is le Miyangiba, hogy megejtsék az akciót. Az út során nem is volt baj, épségben megérkeztek, majd elfoglalták a Karasuno bázisának minden szegletét. Az akció még délelőtt elkezdődött volna, viszont miközben még egyszer átvették a tervet, váratlan látogatók érkeztek. 

Na vajon kik?

Természetesen Oikawáék.

Mivel Tooru közölte, hogy márpedig ő is részt akar venni benne, mert milyen dolog az, hogy kihagyják az ős ellensége megsemmisítő hadjáratából, szépen átdolgozhatták a tervet, így még sem azon a napon láttak neki az akciónak.

A végleges változat másnap került nyilvánosságra. A terv hasonló volt, mint az előző, azzal a különbséggel, hogy a több embert jobban be tudtán osztani, és mindenki olyan pozícióba került, ahol a legjobban io tudta használni az adottságait. Például Akaashi vezényelte az Északról bevonulókat, mivel az ő specialitása a sniper volt, amivel messziről tudott ugye lőni. De Bokutot a legelsők közé osztották be, akik benyomulnak, mivel ha valaki, ő aztán senkit sem hagy életben. Miután ismertették a terv részleteit mindenkivel, kiosztották a fegyvereket, amiket mindegyik csapat maga szerzett be.

- Azért egy kicsit izgulok... - forgatta Hinata a kezében a gépfegyverét, amit habár nem elsőre használt, még is idegennek tűnt.

- Felesleges - mondta Kageyama, miközben betöltötte a sajátját.

- De mi lesz, ha nem éljük túl? - szállt be a beszélgetésbe Yamaguchi. - Azért még sem csak valami piti dolog ez....

- Olyan opció nincs - jelent meg mellette Tsukki, és a kezébe nyomott egy fegyvert. - Minden rendben lesz.

- Hű de optimista valaki - jelent meg mögötte Kuroo, átkarolva Tsukki vállát.

- Nem, csak... - kezdett volna tiltakozni az, miközben lekotorta a másik kezét.

- Ugyan, ugyan Pápaszem. Sosem lehet tudni - lépett oda hozzájuk Bokuto. - Még bármi megtörténhet, ügy hogy élvezzétek ki ezt a pár percet - kacsintott rá a bagoly.

- Hogy tudod ezt ilyen vidáman mondani? - szörnyedt el Kageyama.

- De igaza van. Viszont ha túl vagyunk ezen, szívesen látnálak a csapatomban - mondta Kuroo megveregetve Tsukki vállát.

- Na ez az a dolog, ami sosem fog megtörténni - mondta Tsukishima elhúzódva, Yamaguchi legnagyobb megkönnyebbülésére.

- Na mindegy, azért gondold át. Hamarosan indulunk - búcsúztak el, majd mindketten leléptek, ott hagyva Kagsékat.

- Még mindig izgulok - jelentette be Hinata faarccal.

- Ugyan már Souto, lazulj le - jelent meg most Noya.

- Készen álltok hugyosok? - lépett oda Tanaka is.

- Mi nem vagyunk... - kezdett bele Kageyama fura arckifejezéssel.

- De én igen - vigyorgott rájuk kétségbe esetten Tanaka, majd elsettenkedett.

- Minden oké? - jelent meg Daichi és Suga is mellettük.

- Ho-Hogy kérdezhetsz ilyet?! - kérdezte hisztérikus hangon Asahi, aki mögöttük toporgott.

- Ne aggódj Asahi, előbb-utóbb mind meghalunk - csapta hátba Noya, mire az óriás még jobban elkezdett remegni.

- Minden rendben lesz, nem kell aggódni - lépett oda Ennoshita, miközben betöltötte a pisztolyát, s nyugodt hangja miatt, mindenki el is hitte.

- Akkor háromra - tette középre Daichi a kezét, amire mindenki rátette a sajátját.

- 1, 2, 3.... Karasuno fight! - számolt vissza Suga, majd egyszerre elkiáltották magukat. Mindenki bizakodva, s reménnyel telve nézett végig a többieken. Itt volt a nagy lehetőségük, a nagy áttörés. És csak remélni merték, hogy mikor vége lesz az egésznek, újra így együtt fognak egy csapatot alkotni mindannyian.

- Tsukki, a külföldi egyetemről megjött már a visszajelzés? - kérdezte Yamaguchi a szőkét, csak hogy elterelje saját gondolatait.

- Igen, de nem megyek el - felelte a szőke rezzenéstelen arccal, rá sem nézve a másikra.

- Hah? Miért? - kérdezte meglepetten Yamaguchi. Tsukishima ránézett, s a fiú a pillantásából egyből megértette. - Ugyan, miattam nem kell... - kezdett el zavartan nevetgélni Yams.

- Ez a döntésem és ennyi. Ne ragozd túl - forgatta meg a szemét Tsukki. Tadashi pár percig csendben mosolyogva bámulta az arcát, majd lehajtott fejjel, halkan ezt suttogta:

- Köszönöm...

- Nincs mit - mosolygott rá a szeme sarkából a szőke.

S mindeközben ki is értek az autókhoz, ahol Daichi mondott pár utolsó bátorító szót.

- Figyelem mindenki! - kiáltotta el magát, mire teljes lett a csönd. - Mindenünk meg van, hogy győzzünk. Tudom, hogy képesek vagyunk rá, úgy hogy minden bizalmam a tieteké. S habár nem tudom a végkimenetelt, bízok benne, hogy ugyan így fogjuk megünnepelni a győzelmünket. Most pedig nem is húzom tovább, mindenki befelé a kocsikba! Indulás!

És az akció elkezdődött....

Folytatás következik...

Amikor sikerül pontosan 7 részre megírnod mind 2 könyvet😂😂👌
Remélem a harmadik is összejön👌