Feladom!

37. rész- Mi történt?

BEKA SZEMSZÖGE

Sötét van. A fejem lüktetett és fájt. A fülem csenget. Fáztam és rosszul voltam, mert úgy éreztem, mintha egy harang lenne a fejemen és azt megállás nélkül baseball ütővel ütögetnék. Egyedül a kezemen éreztem valami meleget.

Próbáltam felnyitni a szemem, hogy megnézzem mi az, de a szemhéjam nem mozdult. Mázsás súlyként nehezedett rá szememre. Az egész testem nem akart mozdulni.

***

Nem bírtam felkelni, pedig iskolába kell mennem. Anya miért nem jött be felkelteni? Az ébresztő órám csipogását hallottam meg. De ez nem olyan, mint szokott lenni. Ez valami másnak a hangja. Hol vagyok? Mi történt?

Utoljára Mattel veszekedtem, mert erőszakoskodott, hogy hallgassam meg a hülye dalát. De azután már semmire nem emlékszem.

Minél jobban próbáltam visszaemlékezni mi történt, annál jobban fájt a fejem. Mindig megakadtam a Mattel való vitán. És ha el akartam terelni a figyelmemet Mattről, akkor folyton Diana arca ugrott be, és a közös pillanataik, amiket végig kellet néznem. Ezektől a gondolatoktól még rosszabbul éreztem magam, ezért megint visszatértem a vitához Mattel. Miért kellet azokat mondania? Nem akar már testvérének sem. Sikerült elüldöznöm a viselkedésemmel, pedig én csak azt akartam, hogy ne fájjon szeretni.

Éles fájdalom nyilallt a mellkasomba, amitől megremegett az egész testem. Megmarkoltam a kezem alatt lévő anyagot, ami talán takaró lehetett. Egyre élesebben és gyorsabban pittyegett az ébresztő órámnak hitt dolog. Ajtó nyikorgást és lépéseket hallottam. Az emberek elkezdtek sürgölődni mellettem. Már nem fájt semmi, nem éreztem semmit csak hideget. Most a kezemet sem melegítette semmi. Végül újra elveszítettem minden érzékemet.

***

Újra érzékeltem a fájdalmat a testemben. Már nem fáztam annyira, a kezemet már megint valami nagyon meleg fogta közre, és szorította.

Nagy küszködések árán végre sikerült résnyire kinyitnom a szemem. Végre megtudom nézni hol vagyok. A falak hófehérek voltak, rettentően vakító világosság uralta a szobát. A pittyegést most is hallottam, de most lassú és egyenletes volt. Nagy nehezen megmozdítottam a fejemet. Egyik oldalról a másikra döntöttem, és közben figyeltem az előttem felsorakozó homályos, színes, emberszerű formákat.

Ezzel az egy mozdulattal elhasználtam az összes energiámat. Szemeim újra összezáródtak. Miért vagyok ilyen gyenge? Miért nem tudok megmozdulni?

***

Elgondolkoztam, hogy miért tartok most ott ahol. Vagyis, hogy miért nem tudom hol vagyok.

Dan megcsalt, mert beleszerettem Mattbe. Összejöttem a kémiatanárommal, mert beleszerettem Mattbe. Megtudtam, hogy örökbe fogadtak, mert beleszerettem Mattbe. Minden azért történt, mert beleszerettem. De még így is szeretem és akarom is szeretni. Vajon az, hogy nem tudom hol vagyok vagy mi történt, az is azért van, mert beleszerettem Mattbe? A szerelemnek nem valami jónak és csodálatosnak kellene lennie? Mondjuk lehet, hogy ez azokra vonatkozik, akik nem flúgosak és nem a saját testvérükbe szeretnek bele.

Danel olyan egyszerű volt és boldogsággal teli. Miért kellett elrontanom? Mindent én rontottam el. Saját magam miatt végeztem így.

A testem még mindig sajgott, és a fejem még mindig szét akart robbanni, de ez a fájdalom mind semminek tűnt a szívemben lévő hatalmas gyötrődéshez képest. A felismerés, hogy mindent elrontottam és ezidáig folyamatosan én magam sodortam magam bajba, háttérbe szorította a fizikai fájdalmat.