Több mint barátság

1. évad 3. rész

-Mi történt?-kérdeztem ilyedten. Én is elkomolyodtam.
-Ezt olvasd el.-mondta, majd megmutatta a beszélgetést Kittivel. Köztüdott, hogy ők ki nem állhatják egymást, ezért ezen én is meglepődtem. Kitti egy kis regényt írt: "Szia! Tudom, hogy nem vagy rám kíváncsi, és hogy semmi közöm az egészhez, éppen ezért senkinek nem fogok beszélni róla addig ameddig nem biztos, hogy jól láttam. Lehet, hogy benéztem, de szinte majdnem biztos vagyok benne, hogy van közted és Emma között valami. Ami már nem barátság. És ezen gondolkoztam. Ha igaz, akkor sem értem, hogy miért titkoljátok. Az osztályból rengeteg ember drukkol nektek. Lehet, hogy ti nem is, de mi észrevettük, hogy nem úgy néztek egymásra, mint két barát. Sokan shippelnek benneteket. És mielőtt eszedbe jutna Zsófi, akkor elárulom, hogy ő az első számú ember, aki azt akarja, hogy gyertek össze. És még valami. Ha igaz, és ha jól látom, hogy van valami köztetek akkor csak azt szeretném kérni, hogy ne szórakozz vele, mert ha miattad sír, én esküszöm, hogy megöllek. Szóval...döntsetek majd...szerintem sokan örülnének nektek."
-Azta. Ennyire feltűnő volt?
-Szerintem nem, csak hát Kitti nekem a legjobb barátom volt, neked pedig most is az. Valamint Kitti elég jó emberismerő is. Úgy alapból.
-Hmm...ez igaz. De akkor most mi legyen?
-Engem igazából az a rész is megfogott, hogy kik és vajon miért shippelnek? Ők honnan tudják hogy van-e esélyed nálam? Mármint érted...ők nem tudják, hogy mi együtt vagyunk.
-Értem. Akkor ma elmondjuk nekik?
-Én akkor szólok a többieknek, ha te azt mondod, hogy felvállalhatjuk egymást.
-Köszi. Tényleg. Ez sokat jelent nekem. Mármint, hogy nem sürgetsz.
Erre csak egy jó hosszú csókot kaptam válaszként. Közben elgondolkoztam azon, hogy többször kéne köszönetet mondanom...talán több ilyen csókot kapnék.
-Akkor hogyan mondjuk el?-kérdeztem.
-Szerintem az lenne a legtermészetesebb, ha kézen fogva sétálnánk oda.
-Rendben.-tetszett az ötlet. Semmi erőlködés, csak szimplán elmondjuk, hogy mi a helyzet. Vagy hát inkább megmutatjuk.
-Akkor menjünk.-mondta, majd rákulcsolta az ujjait ez én ujjaimra. Ez volt a legelső alkalom, amikor ezt így, nyilvánosan tehettük meg. Boldogság és büszkeség öntött el. Láthatta mindenki, hogy ő az én barátom. Az. Én. Barátom. Mielőtt a többiek látókörébe értünk volna, megállított.
-Izgulsz?
-Persze. Most fogja megtudni az osztály, hogy együtt vagyunk. Nem hiszem el, hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?-kérdeztem.
-Igazából baromira izgulok én is. Ez csak álca.
-Értem. Akkor go.-azzal egy gyors puszi, és besétáltunk a többiek látókörébe.