A szemembe nézz!

xxxxx

Takashi

A fájdalom átjárja a testem és a lelkem. Nem találom a helyem ebben a világban, mióta Tomo elhagyott. Alig eszek valamit, csak fekszem és sírok. Ha sikerül is valamit lenyomni a torkomon, az azonnal vissza is jön. A korházban is sokszor voltam már, a banda darabokra hullott egy pillanat alatt. Mind a négyünket más felé vitte az élet. Nem hittük el anno, hogy két bandatag ha összejön, nem lesz annak jó vége. Most már tudom. Yoshiatsu próbál összekaparni. Ha ő nem lenne, szerintem már kinyírtam volna magam. Folyton megérzi, ha ezt akarom, és mindig akkor toppan be és hívja a mentőt.

- Takashi, szedd össze magad, hallod? – nyom be a zuhany alá. A víz érintése szinte már fáj. – Ez így nem mehet tovább. Ez nem te vagy. Mindig vidám voltál, nevettél, hülyéskedtél. Nem ismerek rád.

- Tomo volt az életem. Szerinted hogy kéne magam érezni? Tudod mennyire fáj, hogy új pasija van?Egy pillanat alatt kidobott, mintha semmit se jelentettem volna neki – zokogok fel. Mindig is vékony voltam, de most már szinte csontváz vagyok. Yoshiatsu átölel. Próbálom ellökni magamtól, de nem megy, nincs hozzá erőm. Már semmihez sincs, csak meghalni akarok.

Hagyom, hogy megfürdessen, majd törülközőbe tekerje a testem.

Rám adja a ruháimat, amik régen jól álltak, most meg már csak lógnak rajtam.

- Takashi kérlek, szedd össze magad. Álljon össze újra a banda.

- Nem – suttogom. – Nem bírok ránézni, a közelében lenni. Egy színpadon lenni vele. Nekem ez nem megy. Nem tudom megjátszani, hogy minden rendben van, amikor csak egy hajszál választ el attól, hogy feladjam, de te mindig megmentesz. Ne ments meg, könyörgöm! Felakarom adni. – zokogok fel újra. Rettentően fáj a mellkasom. A szívem darabokra tört abban a percben, amikor megláttam Tomot egy másik férfival. A saját otthonunkban, a saját ágyunkban. Még dühöngeni se tudtam, csak sírtam és kirohantam. Még utánam se nézett. Amikor kiléptem a bandából, még neki állt feljebb, hogy miért is teszem ezt. Pedig pontosan tudta, hogy miért.

- Na jó, ezt nem csinálod tovább. Élni fogod tovább az életed, rendbe fogsz jönni. Nem hagyom, hogy csak így tönkretedd magad. Lépj tovább, lesz neked is másik, akivel boldog lehetsz. – Megrázom a fejem. Yoshiatsu ezzel nem foglalkozik. Rámadja a cipőt, majd a vállára kapva visz ki a kocsiba, ahova beültet, majd be is köt. Olyan régen voltam emberek között, erre kihoz...

A céghez vezet. Nincs kedvem kiszállni innen, de nincs erőm tiltakozni. A lábamon alig állok, nem hogy még küzdjek Yoshiatsu ellen. Amikor felérünk a termünkbe, leültet a fotelba. A többiek már itt vannak. Tomo rám se néz,így én is elkapom róla a fejem.

- Tudom, hogy szüneten vagyunk, mert Takashi nincs magánál, de szeretném, ha újra egy lenne a banda. Hátha ez a lökött itt – böki meg a vállam – újra elkezd élni, mert ez nem állapot, ahogy most kinéz és viselkedik.

Ryohei lép hozzám közelebb, majd guggol le elém. – Takashi, szörnyen festesz. De ne add fel kérlek, melletted állunk – érinti meg a combom. Könnycsepp folyik végig az arcomon. Nem tudják, hogy nekem ez mennyire fáj. Csak bólintani vagyok képes.

Aláírjuk a szerződést, hogy újra összeállunk, bár én hallgatom, hogy szedjem össze újra magam, hogy úgy nézzek ki, mint előtte. Én lennék a legboldogabb, ha ez összejönne.

Egy hét múlva lesz az első koncertünk. Yoshiatsu magához költöztet, nehogy megint öngyilkos akarjak lenni.

Mindennap mellettem áll, hogy eszek-e rendesen. Nagy önerő kell hozzá, hogy ne jöjjön vissza minden egyes falat.

A koncert hete nagyon gyorsan eljött. Érzem, hogy van erőm, hogy nem leszek rosszul egy két órás koncerttől és élvezem is, hogy játszhatok. Ahogy a rajongók a nevemet sikítják, boldoggá tesz, de ez nem volt elég. Amikor a színpadról lelépve Tomo a pasiját a karjába zárja. Amikor meglátja az arcom, semmi érzelem nem olvasható le róla. Zokogva rohanok be a mosdóba, ami a termünkhöz jár.

A tükörbe ököllel vágok bele, mire a bőröm felszakad. Egy nagyobb darab üveg a földre hull, majd kettétörik. Leguggolva veszem a kezembe. A kis darabban nézem az arcom, a sminkem elvan kenődve, a hajam összevissza áll.

Leülök, a hátamat a csempének döntöm. Lassan emelem a darabot a csuklómhoz. Ejtek rajta egy vágást, majd még egyet, ami elég mélyre sikerül. Még meg is forgatom benne a darabot, mire az arcom eltorzul a fájdalomtól.

Amikor a többieknek feltűnik a hiányom és bejönnek, már nem tudnak segíteni. A fejemet is alig bírom feléjük fordítani.

Tomo esik előttem térdre. Véres kezemre szorítja sajátját, de tudja, hogy ezzel már nem ér el semmit. Lassan lehunyom a szemem, a lélegzetem pedig abbamarad. Még kis ideig hallom, ahogy mellettem zokognak, ahogy egy meleg test magához ránt. Tomo az, ezt az illatot sohase fogom elfelejteni.

Azt akarom, hogy a szemembe nézz az utolsó pillanatban, amikor az élet elhagyja a testemet. A szemembe nézz, amikor minden szavad hazugság, amikor a legnagyobb álmom darabokra hullik ebben a földi pokolban...