- 2 - 𝗧𝗵𝗲 𝗰𝗿𝗶𝗺𝗲𝘀 𝗼𝗳 𝘁𝗵𝗲 𝘁𝗿𝗼𝗼𝗽𝘀 [Haikyuu!! ff]

~6~

Tsukishima egy pillanatig lefagyva bámulta a megmerevedett testet, majd mikor tudatosult benne mi történt, határozott léptekkel megindult felé, s közben egy jól irányzott lövéssel kiiktatta barátja gyilkosát. Eleinte higgadt és határozott léptei átmentek kétségbe esett rohanásba, mire odaért a szeplőshöz, s mellétérdelve közelebbről is meggyőződhetett állapotáról. Rémülten bámulta a testet, majd egy kétségbe esett mozdulattal leellenőrizte a légzését, de csalódnia kellett. Ott halt meg a szeme láttára, s még csak segíteni sem tudott neki. Nem tudott érte semmit tenni, pedig még ő mondta, hogy minden rendben lesz.

Szívét árvízként öntötte el a szomorúság, bűntudat, magány és gyász gyilkos keveréke, s igyekezett megkeményíteni arcvonásait, nehogy kiüljenek rá érzelmei. Egy darabos mozdulattal lassan lecsukta teljesen a szemét, s nem törődve a körülötte örvendező emberekkel, hogy elfoglalták a szárnyat, révetegen bámulta a szeplőket. Ez is a Shiratorizawa hibája volt, mint minden más, s eme gondolattól testében a düh lángja csapott fel, amit benzin helyett a bosszúvágy fűtött.

- Találtam egy átjárót! - kiáltotta Hinata valahonnan, s ez volt az első hang, amit eltompult elméje fel tudott dolgozni. Megfordulva konstatálta, hogy egy könyvespolc mögötti járatra bukkant a narancs, így egy utolsó pillantást vetve Tadashira feltápászkodott, s megindult felé.

- Ki menjen be elsőnek? - kérdezte egy Nekomás srác, mire pápaszem egész egyszerűen nyílegyenesen besétált, s megindult a gyéren kivilágított folyosón. Nos igen, Ushiwakának nem véletlen futott végig a hideg a hátán....

Eközben a csata fő helyszínén, a központi helyen, azaz a hallban is zajlottak az események. Mivel az északiak, akik oda nyomultak be, elmentek segíteni Hinatáéknak, csak páran maradtak ott, többek között Yaku és Lev.

Nem tudni mennyi idő telt el, percek, talán egy negyed óra, mikor Yaku egy pillanatra megtorpant. Akkor jött csak rá, hogy az épületbe való belépéstől számított idő teljesen kiesett neki. Idegenkedve pillantott le a kezeire, mintha rájuk lenne írva a válasz, viszont mikor meglátta őket, megfagyott benne a vér. Az hagyján, hogy könyékig csurom vér volt a karja, de az inge is megtépve lógott a karján, s ruhája is vörösre volt festve. Fogalma sem volt mi történt, annyiban volt csak biztos, hogy ez nem az ő vére, viszont mikor felemelte a tekintetét, meglátta, hogy kikhez tartozik a vörös folyadék. A viszonylag nagy teremben szanaszét hevertek a hullák, amik brutálisabbnál brutálisabb módon lettek kivégezve, s némelyikből saját vérébe fagyva meredtek ki a szervei. Yaku szíve egyre gyorsabban kezdett verni, mikor ráébredt, hogy ezt ki tette. Ő volt ott egyedül, s ő volt az egyetlen élő.

Teljes pánik öntötte el, mikor ráébredt, hogy tulajdonképpen egy magánkívüli gyilkológéppé változott, ki tudja mennyi időre, s miért. Elborzasztotta a tudat, hogy mindezt ő tette, s úgy érezte, mintha nem is lenne önmaga. Légzése is felgyorsult, s szinte már kapkodta a levegőt, miközben bizonytalan léptekkel hátrálni kezdett, mintha csak menekülni akarna a felelősség elől. A szemeibe gyűlő könnyek egy homályos, piros foltos festménnyé mosták össze a látképét, s már a teljes szétesés szélén volt, mikor valaminek nekiütközött a háta. Ösztönből fordult meg s lendítette a kezét, viszont a mögötte álló könnyen megfogta azt. A magas alakot látva, Yaku kétségbe esetten lendítette a másikat is, de az is hasonlóképpen járt, így kissé hisztérikus állapotban kezdett vergődni.

- Yaku-san! Yaku-san, figyelsz? Yaku-san! - szólongatta Lev, mire a fiú kissé alábbhagyott a mozdulataival, s a levegőt fulladozva kapkodva meredt a földre, továbbra sem túl tiszta tekintettel. - Yaku-san, minden rendben? - hajolt le hozzá Lev, hogy a szemébe tudjon nézni, mire Yaku kétségbe esetten kapta rá szemeit.