A Pál utcai Lány [BEFEJEZETT]

Ismét A Füvészkertben

Következő nap, csütörtökön hamar besötétedett. Még úgy is, hogy a délutánomat egy fán töltöttem Nemecsekkel együtt.

– Szerinted mikor jönnek már? – kérdeztem már napnyugtakor.

– Nem soká. Nem félsz? – kérdezte.

– Nem. Egyrészt azért jöttem veled, hogy ne egyedül legyél, másrészt mert vissza akarom szerezni a zászlót, valamint mert látni akarom, hogy Zsuzsinak nem lesz-e baja.

– De ugye tudod, ha lebukunk nagyon nagy bajban, leszünk?

– Igen. De a legjobb barátom vagy. Még szép, hogy segítek.

– Mi van Bokával? – kérdezte.

– Mi? Ő most hogy került témába? – lepődtem meg.

– Az embernek általánban a padtársa a legjobb barátja.

– Nem feltétlen – mondtam.

– De általában igen. Szóval? Tudom, hogy a lányok ezt nem a fiú barátaikkal beszélik meg, de...

– Tudom, mire akarsz célozni, de nem hinném. Mellesleg, a gittegylet kisbetűvel írta a neved. Meg azt hiszik te vagy az áruló. Ne kérdezd honnan tudom, de mind a hatnak ki osztottam egy jó nagy nyaklevest. Megmondtam, hogy nem te vagy az áruló, de Gerébről nem tudhatnak, viszont vitába szállni nem akartak velem. Megígérték, hogy amint megtudják ki az igazi áruló, kihúzzák onnan a neved.

– Köszönöm.

Ezután néhány percig csendben voltunk, majd lépteket hallottunk.

A hídon ott volt a két őr, és egy sötét alak.

Az illető természetesen Áts Feri volt. A többi vörösinges után kérdezősködött. Geréb is meg lett említve.

Ezután kezdődött a gyűlésük. Felkapcsolták a lámpát, ami náluk azt jelentette, hogy Áts Feri is ott van.

– Van valami jenteni való? – kérdezte.

Szebenics felpattant a helyéről, és várta, hogy mondhatja-e.

– Mire vársz?! – csattant fel Áts Feri.

– Jelentem, hogy a fegyvertárból hiányzik a piros-zöld zászló, amit kapitány úr a Pál utcaiaktól vett el.

– A fegyverek közül nem hiányzik semmi?

– Nem. Minden megvan, csak a zászló tűnt el.

– Lábnyomokat láttál? – faggatózott tovább a vezérük.

– Igen. A törvény szerint minden este fel kell szórni homokkal a rom belsejét, tegnap is ezt tettem, és ma már két pár lábnyomot láttam ott, de csak a hasadékig tudtam követni, mert ott már kemény a föld.

– Szóval ketten jártak itt. A lábnyomok kicsik voltak?

– Igen. Még a Wendauerénál is kisebb, pedig közülünk neki van a legkisebb lába.

– Két Pál utcai járt itt – jelentette ki a vezérük. – Onnan tudom, hogy ha valaki más lett volna, a fegyverek közül is elvitt volna legalább egyet. Geréb, erről nem tudsz valamit? – fordult a kém felé.

– Remek, most lebuktunk – motyogtam halkan Nemecseknek.

– Nem. Semmit – válaszolta Átsnak Geréb.

– Jó. Úgy döntöttem a múltkori után, amikor sokáig két idegen fiút kergettünk, hogy a grund elfoglalását elhalasztom addig, amíg Geréb meg vizsgálja a terepet, és most pedig jelentést tesz.