Több mint barátság

1. évad 8. rész

Amint befordultunk az utcánkba, a gyomrom kb golflabda méretűre változhatott. Megálltunk a házunk előtt és elköszöntünk Zsófitól.
-Sok szerencsét. -mondta Zsófi.
-Kelleni fog-válaszolta Márk.
-Köszi -mondtam, majd mivel indult, megöleltem.
Miután elment, mi még kábé 5 percig álltunk a házunk előtt, és próbáltuk összeszedni magunkat.
-Akkor bemegyek és azt mondom, hogy...jahj. Nem. Nem tudom mit mondjak. Inkább gyere velem te is. Vagy...ne. Az csak rosszabb lenne-nyafogtam.
-Figyelj. Menj be, és mond, hogy van valaki akit be szeretnél mutatni. Aztán majd bemegyek én is. És azt mondod. Anyu, apu, ő itt a barátom, Márk. Én jópofizok egy sort, válaszolok az összes fura kérdésre, amik tuti, hogy oltári cikik lesznek, de nyugi. Oké?
-Oké. És azt hogy akarod mondani, hogy a hétvégét velünk töltenéd?
-Az majd jönni fog. Nyugi. Na menj.
-Oké-azzal egy...khm...eléggé hosszú"sok sikert" csókot kaptam.
-Inkább várj egy kicsit. Piros vagy - röhögött ki.
-Jólvanna. Hagyjál. -nevettem én is. Aztán bementem.
-Sziasztok-köszöntem. Anyuék szerencsére a konyhában voltak.
-Szia. Na mi volt edzésen? -érdeklődött apu. Jahj.
-Hát, semmi izgalmas, csak a szokásos. Öhm...tudtok egy kicsit figyelni? Köszi.
-Haliiii-futott be az öcsém.
-Szia Bálint. Na szóval. Figyeljetek. Be szeretnék mutatni valakit. -mondtam, anyuék pedig felvont szemöldökkel figyeltek. Odamentem az ajtóhoz, kinyitottam és Márk lépett be rajta, azzal a magabiztos "úgyis bírni fogtok" mosollyal a fején.
- Sziasztok. -köszönt Márk.
-Szóval anyu, apu, Bálint, ő itt Márk, a barátom. -mondtam. Közben Márk kezet fogott apával, puszival köszöntötte anyut (kicsit régebbről ismerik egymást, mi még kicsik voltunk Márkkal, amikor utoljára találkoztak), az öcsémmel pedig ökölpacsizott egyet.
-Szia Márk. Régen láttalak. Mi a helyzet?- kezdett csevegni anyu.
-Hát, köszönöm szépen, jól vagyok. Otthon is minden rendben. Mit tetszik szólni ahhoz, hogy az önök csodás lánya az én barátnőm?
-Őszintén szólva meglepődtem. Emma nem nagyon szokott nekünk ilyesmiről beszélni. De örülök nektek. -mondta anyu. Nekem pedig egy negyed kő esett le a szívemről. A maradék háromnegyed része apura várt.
-Apu? -kérdeztem félénken.
-Hát gyerekek. Csak okosan.-mondta, és szerintem hallani lehetett azt a háromnegyed követ, ahogy leesik. Ahogy oldalra néztem, láttam, hogy Márk is megkönnyebbült, anyu pedig bólintott.
-Márk, te motorozol?-kérdezte apu.
-Hát...lassan szeretnék egy tanfolyamot.-ismertette a terveit Márk. Apu bólintott. Aztán beállt a kínos csend. Szerencsére az öcsém megszólalt.
-Márk, te szereted a Pókembert? -kérdezte Márktól aki nagyon aranyosan válaszolt.
-Nem annyira. Én inkább a Star Wars-ért vagyok oda.
-Hű. És onnan ki a kedvenc szereplőd? Nekem Luke. Gyere nézd meg a gyűjteményem- rángatta magával Márkot Bálint. Olyan jó volt őket nézni. Egész nap el tudtam volna viselni ezt a látványt ahogy az öcsém és a barátom (aki elméletileg elmúlt 5 éves) a Darth Wader és a rohamosztagos bábukkal játszik. Aztán odafordultam anyuékhoz.
-Öhm...Márk lehet velünk a hétvégén?
-Mármint? -kérdezte anyu.
-Péntek délutántól vasárnapig.
-Hát kicsim. Nem tudom. A szülei ismernek? És megengedték? Nem szeretném, ha a verseny rovására menne, ha ott van.
-Anyuu. A szülei megengedték, és nem fog a verseny rovására menni, sőt. Megígérem.
-Végig gondoltátok? Egy hétvége hosszú idő. És az alvás?
-Külön ágyon, mivel úgy van berendezve a kisszoba. És igen, végiggondoltuk.
-Rendben-egyezett bele anyu.
-Oké. -szállt be apu is.
-MÁRK! MÁRK! ÚRISTEN! JÖHETSZ VELÜNK!-visítottam fel.
-Tényleg? Jézusom. Nagyon köszönjük.-mondta Márk anyuéknak, én pedig a nyakába ugrottam.
-Márk kezd késő lenni. Hazavigyelek?-kérdezte apu.
-Igen, légyszives. Hát akkor sziasztok. Szia Bálint. Az erő legyen veled. -köszönt el Márk.
-Várj, kikísérlek.-kaptam magamra a dzsekim. Ahogy léptünk ki az ajtón, hallottam, hogy anyu mondja apunak hogy várj egy kicsit.
-Na, ezen is túl vagyunk.
-Csak egy részén. Apám fog hazavinni. Előre is bocsi a kínos kérdésekért.
-Ugyan, semmiség. Na, de tényleg mennem kell. Szia-azzal megcsókolt. Aztán mégegyszer. Aztán kijött apu, én pedig bementem.
-Jahj anyu. Annyira kimondhatatlanul köszönöm.
-Kicsim. Na mesélj csak nekem.