Bajkeverők

Bűnös szívek (3. évad) Új világ (1.rész)

- Sua szemszöge -

Fekete tenger lepte el a környezetem. Mindenhol búskomor, földet bámuló emberek, akik ugyanazt mormolták. Békét kértek eltávozott szeretteiknek, valamint megbocsátást, hibáikért.

A fekete ágy egyre csak süllyedt a gödörben, mígnem teljesen eltűnt előlem. Dami egy szál vörösben pompázó rózsát dobott szerelme koporsójára. Eddig bírta könnyek nélkül. Amint mögém ért, utat nyitott száraznak hitt könnycsapjának. Lábaival nem bírta magát tartani, a földre roskadva kezdett el suttogni.
- Miért? Miért kellett elmenned? – fújta, ameddig csak bírta.
A másik koporsóhoz is hasonló dolgok mentek. Az egész sakál falka eljött, hogy utolsó útjára engedje bajtársát. Mind fekete köpenyt viseltek és mellkasukra szorított kézzel mormoltak egy esküt, amit akkor kellett elmondaniuk, amikor csatlakoztak a szervezethez.

Végigvezettem könnyel telt szemeimet a rengeteg ismerős emberen. Reménykedtem abban, hogy megpillantok valakit, akinek itt lenne a helye, hiszen legjobb barátja volt Jungwoonak. Sehol sem láttam. Legalább elbúcsúzhatott volna cimborájától.

Még volt egy utolsó beszéd, mielőtt elfedték volna a koporsót. Egy utolsó hosszú és fájdalmas szónoklat. Szem nem maradt szárazon. A csendet felváltották a mélyről jövő levegő kapkodások.

A messzeségbe merengtem, hogy ne lássam a sok bánatos arcot. Megakadt a szemem egy fekete folton, egy vaskos fatörzs mellett. Letöröltem könnyeimet, hogy tisztábban lássam, aztán lassan kirajzolódtak az alak körvonalai. Apró mozdulatokat tett kezével arca előtt, valószínűleg sírt.

- Ten! – szólítottam meg halkan a fiút, aki előttem állt.
Kérdőn felém fordult.
- Mindjárt jövök – szipogtam.
Aprót biccentett és szemével végigkísérte utamat.
Még eléggé messze jártam, mikor tekintetem összekapcsolódott az alakéval. Azonnal felismertem őt, ahogyan ő is engem, hiszen megváltoztak vonásai. Ideges lett és távozni készült.

- Ismét elmész? – kérdeztem határozottan.
Egy pillanatra megállt, kifújta tüdejéből a levegőt, aztán elmenekült.
- Borzalmas ember vagy! – ordítottam, miközben lassan követtem. – Mindig csak lelépsz! Itt hagysz magad után mindenkit. Jungwoo is miattad halt meg! – Kiáltoztam és nem figyeltem semmi másra. Lábaimmal beleakadtam a fa tövét rejtő avarba és hatalmasat taknyolva értem földet.
Halkan felnyögtem és valószínűleg Lucas is meghallhatta, mert ijedten kapta felém a fejét. Csak egy pillantást értem meg. Elcsapta a kobakját és szapora léptekkel hagyott maga mögött.

- Lucas szemszöge -

Nem vagyok ide való. Régebben volt miért maradnom, még talán szerettem is Szöulban élni, azonban ezek a dolgok elvesztek. Jungwoo elment, az apám a börtönben üli le büntetését, valamint Suaval sem lehetek már. Tent választotta, nekem pedig ezt el kell fogadnom. Nem bírnám ezekkel a szörnyű emlékekkel tovább. Kilépek az utcára és már is eszembe jut a sok szörnyűség.

Elhagyom Szöult.

*3 évvel később

- Ten szemszöge -

Az élet soha nem áll meg, forog, ameddig a fogaskerekek hajtják.

Nem mondhatni, hogy tökéletes élettel büszkélkedhettem, azonban panaszkodnom sem szabad. Az iskola elvégzése után, egy képzést teljesítve, sikeresen elértem régóta dédelgetett álmomat. Megnyithattam a saját táncstúdiómat, ahová csupa tehetséges fiatal jár. Versenyeket nyerünk és volt már, hogy valamelyik tanítottam beszállhatott pár dal erejéig egy idol mögé, háttértáncosként.

Büszkeségem lehetne még Sua, akivel összeköltöztünk, azonban közel sem ilyen egyszerű ez az egész. Csupán csak a látszatát keltjük boldogságunknak. A régi szerelem elmúlt kettőnk között és csak barátok maradtunk, a szüleink kedvéért. Meg kellett tartanunk a két család közötti barátságot. A szerelemhez két személy kell, az édes kevés, hogy én továbbra is, szakadatlanul szeretem őt.

- Sua szemszöge -

Már három éve a szerencsétlenségek sorozatának. Nem volt könnyű kilábalni ebből az egészből, de erős lelki támaszokkal vagyok körülvéve, így nem volt tűrhetetlen.

Életemben beköszöntött egy új időszak, egy évvel az eset után. Sosem képzeltem volna, hogy egy utca közepén fog rám találni a boldogság.

Mikor suliból hazafelé igyekeztem, figyelmetlenségemnek hála összeütköztem egy hölggyel, aki valamilyen csoda folytán felismert.

*Visszaemlékezés

- Ó, miért vagy olyan ismerős? – kérdezte a hölgy, miközben segített az ütközés következtében kezemből kiesett cuccaimat összeszedni.
- Fogalmam sincs. Talán látott valamikor fellépni a park túloldalán lévő színpadon – találgattam.
- Valóban? Állj! Tudom már! A szülinapi bulid... hallottalak ott énekelni!

Semmi nem jutott eszembe arról a napról – kivéve egy személyt -, így még segítenie kellett pár információval emlékezni.

- Én voltam az, aki megemlítette a szólókarriert.
Ekkor bevillant egy kép és nem kellett folytatnia.
- Már emlékszem! – csaptam fejemre.
- Nem gondoltad át esetleg? Az ajánlatom továbbra is áll.

*Visszaemlékezés vége

Így történt, hogy az átlagos sulis Suaból szólóénekesnő lett. Közel sem volt könnyű az út idáig. A hölgy, Lee Mihyang szerencsére felkarolt és egyengette utamat. Két évig másból sem állt egy napi rutinom, mint abból, hogy edzek, napi kétszer eszek, énektanárhoz járok, aztán táncórára, bemutat a szakmában ismert személyeknek, majd valahogy magamba erőszakolok pár tételt – hiszen az iskolát is el akartam végezni emellett.

De megérte a sok szenvedés és végre elértem a célomat és azt csinálhatok, amit szeretek, egy hatalmas és ismert ügynökségnél. Nemrég jött ki a legújabb albumom és már dolgozunk az újabb adagon.

A turném közepén jártam. Véget értek Dél-Korea városaiban a koncertjeim. A következő úti cél pedig Peking volt, Kína fővárosa, aztán Hongkong, majd következett Japán.

Hálát adtam az istennek, hogy kaphattam pár nap pihenőt az út előtt. Azokat a napokat pedig a családommal és a barátaimmal tölthettem.

Az utolsó pihenőnapomon a szüleim meglátogattak minket és azt hiszem nehezebbnek bizonyult azt a pár órát átélnem, mint a kimerítő turnét.

- Ten, nem gondolkodtál még az esküvőn? Tudod, elég régóta együtt éltek, nem gondolom, hogy a pénzügyekkel baj lenne, hiszen mind a ketten pénzt kerestek már és... - hallgathattam anyám szavait délután, miközben a vacsorát készítettem elő. Úgy tettem, mintha nem hallanám az asztalnál ülők beszélgetését, de sokszor borzalmasan nehéz volt elrejtenem idegességemet.

Tennel eljátsszuk a szüleim előtt, hogy mennyire boldogok vagyunk együtt és mennyire szeretjük egymást, holott ez már csak barátság három éve.

Ha már mi nem is vagyunk ilyen téren szerencsések, legjobb barátaink nem panaszkodhatnak. Taeyong és Dami végül megvilágosodott és rájöttek, hogy ők bizony szeretik egymást. Legjobb barátnőmnek nem volt egy könnyű korszaka és nehezen engedte el Jungwoot, de Taeyong éjjel-nappal mellette volt és nem hagyta magára. Dami pedig folyamatosan beleszeretett az egykori sulis vetélytársába és már megvolt az eljegyzésük is.

A sakálok bunkere sem jutott túl jó sorsra. Végül mindenki elhagyta a bázist és úgy döntött, hogy felhagy a hősködéssel. Az idősebb rókák családalapítás szándékával hagyták el a falkát, a fiatalabbak pedig képezni szeretnék magukat, valamint szórakozni.

Megszületett a legfiatalabb sakál is. Yoongi egy életre szóló emléket hagyott maga után, hiszen megszületett a fia, KyuHyun. A kisfiú kiköpött apja. Az anyukájának nincs könnyű dolga, már két évesen is úgy pörög, akár a duracell nyuszi.

Gyakran van az, hogy csak úgy egy estére magamba roskadok és kisírom minden bánatomat. Nem engedhetem meg, hogy véletlen a színpad kellős közepén engedjem ki magamból több ezer ember előtt. Sírok a hülye játékunk miatt, amit Tennel űzünk a szüleink boldogsága miatt, sírok a fáradtság miatt és az űr miatt, amit egy személy hagyott maga után. Igaz, hogy alig ismertem, mégis, nem lehet elfelejteni, azt, amit tett értem.

- Lucas szemszöge -

Szöulba látogatva mindig elfog valami furcsa érzés. A szívem szorulni kezd, és folyamatosan azt mondja, hogy keressek meg valakit. Igyekszem ezt az érzést elfojtani és csak arra koncentrálok, hogy végre meglátogathatom apámat a börtönben. Hongkong nincs túl közel Szöulhoz, így nem megoldható a sűrű találkozás. Az a minimális pénz, amit megkeresek egy bárban dolgozva, csak arra elég, hogy havonta egyszer utazzak és Korea határain belül töltsek két napot.

Egy napomat áldoztam még a haverjaimra. Jó volt újra velük lenni, bár nem volt az igazi. A banda nem volt teljes. Hiányzott a pörgés és a sok idióta vicc, amit Jungwoo biztosított mindig. Azt hittem a kettőnk barátsága örök életre szólt, de a sors ismét beleszólt alaposan a létembe.

A következő nap, kissé másnaposan indultam el a reptérre. A reggeli csípős szél hamar kiszellőztette fejemet és elűzte az álmot szemeimből, ezért annyira nem volt vészes a reggel hat órai ébredés. Fogtam egy taxit, aztán hamar meg is érkeztem a sokaságba. Mindenhol sürgő forgó emberek, pánikoló fiatalok, akik belevágnak életük első repülésébe, valamint én, aki egyedül, magányosan lépdeltem a kapuk irányába.

Túl hamar érkeztem, ezért még volt időm körülnézni az épületben. Az Amerika felé induló gépekre hosszan tekergő sor várt. Még évekkel ezelőtt elterveztük a srácokkal, hogy meggazdagszunk és elutazunk Amerikába egy kevés időre, kiadni magunkból minden rosszat. Valószínűleg ez a vágyam sem teljesül már.

Egy ülőalkalmatosságra lekuporodva kezdtem el szemlélni az embereket, akik hatalmas bőröndöket húzva maguk után futottak végig a visszatükröződő csempéken. Aztán feltűnt valami furcsaság, amire meg nem igazán volt példa.

Egy hatalmas csoport rohant el mellettem, kamerával és telefonnal a kezében, amelyeket folyamatosan villogtattak, aztán megjelent néhány magas, nagyobb darab férfi, valakit körülvéve. Néhány percig próbáltam valahogy közelebb furakodni hozzá, de rájöttem, hogy feleslegesen próbálkozok. Sehogy sem tudtam megpillantani az arcát. Csak hosszú barna fürtjeit láttam és egyszer elcsíptem, ahogy boldogan odaköszönt az embereknek. Talán csak egy öntelt idol csaj volt az, aki turnéra indult, hogy bezsebelje a rengeteg pénzt.

Ahogy ígértem, következik az a pár részes harmadik évad!!!