Mert az éj a szeretőké

Harmadik rész

Nem akart véget érni az óra. Evans tanárnő a szokásosnál is jobban rápörgött a költészet üdvözítésére, de ez egyszer Bobbyt hidegen hagyta az irodalom. Jacket nézte. A tarkóját, izmos hátát, erős karját, gyöngéd kezét. Húsz perc volt még kicsöngetésig. Hogy bírja ki addig? Ha rá gondolt, csak rosszabb volt, mégsem tudott nem rá gondolni. Úgy rászokott Jackre, mint egy narkós a heroinra. Eddig csak alkalmi drogfogyasztó volt, megelégedett a péntek estékkel, de Jack mindent megváltoztatott. Most már úgy vágyott a szeretkezésre, mint a levegővételre. Nem menekülő út volt, hanem ő maga, a saját testében, a saját életében, ahonnan többé nem kívánkozott el. Jack őt szerette, ezért muszáj volt önmagának maradnia. Még tizenöt perc. Kibírhatatlan kín! Ráfeküdt a padra.

A tanárnő, mintha csak erre várt volna, azonnal lecsapott rá.

– Bobby! Kifejtenéd a véleményedet?

– Miről?

– Miről?! A többismeretlenes egyenletekről – humorizált a nő, de látta, hogy Bobby nem vevő a poénra, ezért komolyra fordította a szót: – Whitman költészetéről, mivel ez az óra anyaga.

Bobbynak már a nyelvén volt a pimasz válasz, de akkor összeakadt a tekintete Jackével, amely azt üzente, ha most balhézik, elmarad a randi a WC-ben. Muszáj volt viselkednie.

– Whitman nagy ász. Imádom. A legjobb. Tényleg – mondta.

– Ennyi?

– Ez a véleményem. Tömören, de kifejtettem.

Jack letekert egy kis WC-papírt, és megtörölte vele a kezét. Bobby még nem tért egészen magához. A fülke falának támaszkodott, ajkain mosoly játszott, szemét lehunyta, szempillái meg-megrebbentek. Amíg ők a szerelmüket élvezték, odakint jöttek-mentek a fiúk. Banális dolgokról beszélgettek, házi feladatról, dolgozatról, bulikról, lányokról. A Zöld Flamingó WC-jében ennél izgalmasabb szellemi és társasági élet folyt, de Bobby már nem vágyott oda. Apropó élet!

– Jack!

– Hm?

– A szerelmi életem ötven százalékát a klozeton töltöm. Azért ez nem valami romantikus statisztikai adat. Bár, ha jobban meggondolom, határozott fejlődést mutatok. Előtted a kilencven százalékát bonyolítottam ott – elmélkedett Bobby még mindig lehunyt szemmel.

Jack mámorittasan nézte a fiút. Muszáj volt kimondania:

– Gyönyörű vagy.

Bobby szeme tágra nyílt.

– Ne rontsd el ezt a pillanatot marhaságokkal!

– Te kérdezted, hogy tetszel-e, én csak válaszolok. Azt nem szabtad meg, hányszor felelhetek, így annyiszor mondom el, ahányszor kedvem tartja – vigyorgott Jack, és megcsókolta Bobbyt, mielőtt az visszavághatott volna egy lefegyverző összetett mondattal.

– Jack, tudod, mi az az idill? – kérdezte Bobby.

– Nem igazán – felelte Jack. – Az ilyesmiről te szoktad tudni, micsoda.

Jenna hátrapillantott. A két fiú egymás kezét fogva kuporgott a Buick hátsó ülésén. Ha valaki néhány hete azt jövendölte volna neki, hogy Bobby szerelmes lesz, akkor röhögve küldte volna el az anyjába az illetőt. Hogyan történhetett ez meg? Hogyan hihette, hogy ismeri Bobbyt? Hogyan hihette, hogy Bobby egy olyan tizenhét éves srác, akinek a kijelentéseit halál komolyan lehet venni? Kérdések. Rengeteg kérdés sorakozott Jenna fejében, amelyek először rá, majd az egész világra kivetültek. Lehet tudni, mit hoz a holnap? Dehogy lehet! És ez félelmetes.