Tamás vértől pirosló kézfejére, majd áldozatára pillantott. Szint majdnem elájult, de valami éppen, hogy eszméleténél tartotta. Fogalma sem volt róla, hogy mégis mit tett, de annyit vett észre, hogy éppen most ejtette ki kezéből a piros árnyalatoktól színesült kését, mely fémes csörömpöléssel zuhant a nyári napsütés által sütött betonra. Még mindig áldozatára meredt két, nagy szemével, és azt kezdte észrevenni, hogy egész teste remeg, és hogy kiszáradt a torka. A távolból szirénák éles hangja nyomta el a város nyüzsgő forgalmát. Ezzel mit sem törődve a férfi, először gyors léptekkel, majd gyors kocogással elhúzott a gyilkosság helyszínéről. Egy sötét sikátorba szaladt, hol egerek kis lábainak szorgos lépkedését, és cincogását hallotta.
Az imént gondolt vissza arra, hogy mégis milyen bűncselekményt tett. Egy találkozót beszélt meg egy öreg barátjával, Krisztiánnal. Valamiféle összegben egyeztek meg, mert Krisztiánnak valamiféle munkában segített Tamás, de a hirtelen felgyülemlett zaklatottságtól és érzelmektől egész egyszerűen kiesett neki minden. Csak arra emlékezett, hogy a barátja nem tudta megadni neki az összeget, aztán egy kisebb dulakodásba kezdtek, de Krisztián nem ütötte meg. Kriszt ismerte a legjobban, a legjobb barátját. Mindig is tudta, hogy ő sosem ütötte volna meg, még akkor sem, ha valami rosszat tesz, a legjobb barátság volt az övék... mostanáig.
Tomi mérgében térdbe rúgta barátját, aki gyötrelmesen zuhant a földre. - Tomi, én még sosem láttalak ilyennek - csuklott el a hangja. - Te megváltoztál, holnapra hozom a pénzt, rendben van? - alkudozott a huszonéves Krisz.
Tomi bólogatva nyújtotta kezét, Krisz pedig ellent nem mondással fogadta el barátja segítő kezét. Miután felhúzta a földről a srácot, először habozott, majd valamibe belekezdett, de csak egy-két részletet lehetett kivenni belőle, ugyanis hol elhalkult, hol felhangosodott mondandója. - Én igazán nem bánom - kezdett bele Tomi. - Megadhatod a pénzt holnap is... meg fogom bánni, amit most fogok tenni, de... - csuklott el a hangja.
A férfi egész teste remegett, csak állt és bámulta barátja félelem teli arckifejezését. A következő pillanatban, mintha egy belső ördög vezényelte volna, máris azt vette észre, hogy felemeli a lábát, és hasba rúgja társát. - E-ezt m-most miért tetted? - remegett hangja a földön fekvő fickónak. - Nem abban állapodtunk meg... - köpött egy vérfoltot a járdára.
Tomi a zsebéhez nyúlt, és érezte egy fém tárgy hűvös tapintatát. - Ezt nagyon megfogom bánni - mondta félelemmel a hangjában. - Nagyon... A következő pillanatban már a kezében volt a kés, és éppen a srác mellkasához tartotta. Ahogy emelkedett teste, néha megszúrta bőrét, ezzel már elszínesítve kis vérfolttal szürke pólóját. - Kérlek, ne tedd ezt! - nyögött oda a férfi küzdő tekintettel.
- Sajnálom - ez volt az utolsó szava a férfinak. Már Krisz mellkasában állt a kés, pár másodperc múlva eltűntek az élet jelei a testéből. Tomi egy szörnyetegnek érezte magát, mert az is volt. Gyorsan kihúzta áldozata testéből a vértől pirosra festett kést, majd remegve ejtette a földre, miközben már az ájulás szélén állt. - Egy igazi szörnyeteg - gondolta.
Tomi még most sem tudta feldolgozni, hogy mit tett. Azon gondolkodott, hogy mit tehetne magával. Arra a döntésre jutott, hogy magával is végez, ezzel megkönnyíti a világ életét. A zsebéhez nyúlt, hogy kitapogassa a korom sötét lyukban, hogy még is hol van a kése, de akkor eszmélt rá, hogy a járdán hagyta Krisz holtteste mellett. Ezzel nemcsak, hogy saját magával nem tudott végezni, még a rendőröknek is lesz elég bizonyíték az ujjlenyomatokat vizsgálva.
