Feladom!

39. rész- Peter bácsi

BEKA SZEMSZÖGE

Két dologra jutottam. Az egyik az, hogy szinte biztos, hogy Roxi az én ex-barátom Dannel jár. Ő volt az a fiú akiről beszélt nekem, de sosem mondta a nevét, vagy hogy honnan ismerte meg. Sosem mondott róla semmit. Így már érthető, hogy miért nem mesélte el ezeket. De azt nem értem, hogy ez hogy történhetett. Roxi tudja, hogy Dan megcsalt engem. Hogy tud így megbízni benne? Félek, hogy Roxit is csúnyán meg fogja bántani. Egyszer már sikerült is neki. Amikor nálunk volt és pókereztünk nagyon rossz állapotban volt, csak azért mert összevesztek. Visszagondolva sok minden értelmet nyert. Azért láttam többször is Roxit a kosár pályánál, mert az "egyik" fiúval jár, azaz Dannel. Azért motyogta azt álmában, hogy nem akarom elmondani...félek. Félt, hogy megharagszom rá. De nem haragszom, felőlem legyenek boldogok együtt, én inkább félek, hogy Dan elbán Roxival is. A hosszú hétvégén is túlságosan kiakadt mikor azt hitte, megint Dannel vagyok. Aztán ott volt az az eset amikor Dannel futottam össze a plázában. Nagyon gyanúsan viselkedett, valakire ráhúzta a függönyt és a fényképeket és gyorsan eldugta. Megvoltak a jelek, csak én annyira el voltam foglalva a saját bajaimmal, hogy nem vettem észre őket.

A másik dolog amire rájöttem, hogy nem értem Peter bácsi, hogy volt képes ezt művelni. Az emlékeimben ő egy kedves, normális, vicces ember, nem egy hazug, áruló. Hogy tehette ezt velem? Hogy tehette ezt anyával? Azt mondta a szeretetéből áradtak a cselekedetei. Ha szeretsz valakit akkor nem vered át gaz módon. Az lenne a normális, nem? Azt el sem tudom képzelni, hogy Matt hogyan érez. Megtudta, hogy másik apától származunk. És az ő apja a halottnak hitt Peter bácsi akit sosem ismert és csak egyszer meséltem neki róla. Hogy tudott egy nap alatt minden szétesni körülöttem?

Kopogtattak az ajtón. Nem tudom ki az, de amilyen gyorsan csak tudom, lerázom. Kiáltottam egy Szabad-ot és az ajtó kinyílt. És ott állt ő, aki jelenleg a gondolataim nagy részét lefoglalja.

-Szia.-hangja alig hallható és szégyenlős volt. Arra emlékeztetett, mikor még általánosban új diák érkezett az osztályban és a bemutatkozásnál alig mert megszólalni.

-Szia Peter.

-Már nem hívsz Peter bácsinak?-a kérdése nagyon meglepett. Most az a legfontosabb dolog, hogy úgy hívjam, mint régen kislány koromban?

-Nem érzem úgy, hogy megérdemelnéd.-a legkevésbé sem akartam látni, de tisztáznom kell vele egy-két dolgot.-Mit keresel itt Peter? Anya megtiltotta, hogy a közelembe gyere.

-Nem tudja, hogy itt vagyok. Te sem akarsz látni?-nem válaszoltam neki. Nem mondhattam neki azt, hogy látni akarom, mert nem így volt, de azt sem hogy nem akarom, mert beszélnem kell vele.-Szóval most te is utálsz?

-Mit vársz tőlem mint mondjak? Nem tudlak megérteni.-nem gondoltam volna, hogy ennyire dühös leszek ha meglátom. Mondjuk nem is gondoltam, hogy egy hamar találkoznom kell vele. -Tudod jól mennyire összeomlottam mikor azt hittem Peter bácsi meghalt. Egyedül apa kezei között tudtam megnyugodni, mert legalább még ott volt nekem! Vagyis nem volt ott. Mert ez mind hazugság volt!-azt hittem elkezd majd magyarázkodni, hogy mindent azért tett mert szeret minket, de csak állt ott, mint egy leszidott gyerek. Ennél még az is jobb lett volna ha elkezd velem veszekedni. Így olyan mintha tisztában lenne azzal, hogy mekkora hibát követett el. Ha tisztában van vele, miért csinálta? -Ez idáig azt hittem az apám vagy! De nem, te az én elvesztett Peter bácsim voltál!- hogy nézhette végig ahogy kifordultam magamból a halála miatt, pedig ott volt mellettem. Milyen ember tesz ilyet?- Tudod te milyen érzés megtudni, hogy az apám tizenhét évvel ezelőtt meghalt, úgy, hogy én eddig abban a tudatban voltam, hogy itt van mellettem? És, hogy egy szerettem, akit megsirattam, mégis él?-nem is tudom mikor váltottam át dühös kiabálásból keserves, fájó sírásba. -Mégis, hogy tehetted ezt azokkal, akiket szeretsz?