Feladom!

40. rész- Ráeszmélés

MATT SZEMSZÖGE

Miután hazajöttünk a kórházból, anyát nyomban ágyba dugtam. Nem akart a hálószobájukban aludni ezért a kanapén aludt el. Másnap el sem mozdult onnan. A sulival lebeszéltem, hogy Beka miatt nem tudok bemenni a téli szünet előtti utolsó napokon. De ma csak anya virág boltját akartam vezetni, de délutánra bezártam, hogy tudjak anyával foglalkozni. Vittem neki kaját, amit nagy nehezen letuszkoltam a torkán, majd újra visszagubózott az ágyba. Ma be sem mentem Bekához a kórházba gondoltam hagy pihenjen, meg el voltam foglalva anya ápolásával. Úgyhogy anya példáját követve, befeküdtem az ágyamba, de aludni nem tudtam.

Örülnöm kéne, hogy nem vagyunk édestestvérek Bekával, elvégre így egy kicsivel kevésbé betegesek az érzéseim. De még sem tudom. Ez az ember, az apám, egy nap alatt tönkretett mindent amiben hittem. Azt lehetne hinni, hogy nekem ez könnyű mert az az ember az apám akit eddig annak is hittem, de nem az. Hiába ugyanaz az ember ha az az ember más valaki mint hittem. Rég elhunyt rokonom, akiről csak nem rég hallottam először. Akkor viszont nekem a bácsikám halt meg, akit sosem ismertem. Tony bácsi, Beka apja, anya első férje. Hogy lehet egy ilyen szemét alak az apám? Jobban belegondolva jobban haragszom rá azért, amit Bekáékkal tett, mint azért amit velem. Elnézve anya állapotát, és gondolom Beka sem lehet jobban, kedvem támadna jól beverni neki. Az az ember akiről nekem Beka mesélt nem volt ilyen kétszínű. Ilyen szintű hazugságot nem követünk el a szeretteink ellen.

Én is hazudtam Bekának, de az más volt. Azt mondtam neki, hogy nem hibáztatom magam, pedig egyértelmű, hogy én tehetek mindenről. Hogy hibáztathatta magát? Hogy nem látja, hogy miattam történt minden? Én zavartam bele a kapcsolatába Daniellel az állandó féltékenykedésemmel. Én üldöztem a kéjenc tanár karjaiba. Én miattam szaladt el sírva, és ütötték el. Annyiszor megsirattam már. És ő mégis mindig megbocsátott. Egy ilyen jó ember sosem lehet egy ilyen ember mellett mint én. Szükségem lett volna rá, de én összetörtem. Túlságosan szerettem, összeroppantottam vele. Innentől kezdve csak két lehetőségem van. Vagy szerelmet vallok és utána bármit megteszek a boldogságáért, választól függetlenül. Vagy elengedem most már végleg, hogy nyugodtabb és boldogabb életet lehessen.

A döntést későbbre halasztottam, arra az időre mikor az agyam rendesen képes működni. Így végre siketült elaludnom.

*Másnap*

Nem mondanám, hogy sokat aludtam. Mindig csak pár órát, mert valamiért mindig felébredtem. Ma úgy tervezem bemegyek Bekához csak előtte elintézek egy-két dolgot. Kimásztam az ágyamból, vagy ha nagyon pontosan akarok fogalmazni kidobott az ágyam, és felöltöztem. Lementem csináltam reggelit magamnak és anyának, remélhetőleg meg is fogja enni, míg nem vagyok itthon. Találkozót beszéltem meg Dianával, szóval elindultam a szokásos kávézónkba, de egy nem várt vendég állt a kapuban.

-Mit keresel itt?-kérdeztem nem túl kedvesen.

-Beszélni akarok veled.- azt mindjárt gondoltam, de minek jött ide. Nem látta, hogy mennyire kiakasztotta anyát. Azt hiszem egyértelműen e tudtára adta, hogy ne jöjjön a közelünkbe, akkor meg minek tolta ide a képét már korán reggel.

-Fiam, van ott kint valaki?-kiabált ki anya a házból. Eszembe jutott, hogy a döbbenettől amit az itt léte okozott, nyitva felejtettem az ajtót és így hallhatta, hogy beszélgetek valakivel.

-Nem, anya! Nincs itt senki!-kiabáltam neki vissza, majd becsuktam az ajtót és messzebb mentem a háztól, hogy ne halljon semmit. Hiába nem akarok semmit ettől az embertől, el kell vinnem mielőtt anya meglátja.-Rendben, de nem itt.

Elindultunk abba a kávézóba, ahol Dianával is találkoztam volna, de neki írtam egy üzenetet, hogy toljuk át délutánra a találkozott, mert családi zűr van. Hál' Istennek nem kezdett el hisztizni miatta csak azt mondta rendben. A kávézóban helyet foglaltunk a szokásos asztalomnál és türelmetlenül várni kezdtem mit akar nekem mondani.