Feladom!

41. rész- A terv

BEKA SZEMSZÖGE

Szükségem van Mattre. Jobban mint hittem, de lehet csak az mondatja velem, hogy az előbb tök távolságtartóan és közömbösen viselkedett. Igaz eljött értem a kórházba, de nem is próbált velem beszélgetni. És amikor én próbáltam beszélgetést kezdeményezni, a válaszai kimerültek abban, hogy "nem", "aha", "nem tudom". Az utolsó beszélgetésünk az a családi zűrről szólt, szóval nem hiszem, hogy tettem volna bármit is amivel magamra haragítottam volna. Vagy lehet pont azért haragszik mert azt mondtam neki, hogy ne szakítsa meg a kapcsolatát az apjával. Bármennyire is megvetni való ember, legalább Mattnek legyen apja ha már nekem nincs. Azért mert én elvesztettem az enyémet, neki nem kell elveszítenie az ővét, csak mert együtt érez velem. Tudom, hogy most neheztel rá és furán érzi magát, de később örülni fog, hogy van egy apja, aki ott van mellette, még ha nem is egy szent. Ezért nem haragudhat rám.

-Beszéltél apáddal?

-Igen beszéltem Peterrel.-nyomatékosította az utolsó szót. Nem szívesen gondol rá, mint apjára, de nem hibáztatom érte. Várakozón néztem rá, hogy folytassa mert ennyivel nem elágszem, amit tudomásul is vett és folytatta. -Megmondtam neki, hogy hajlandó vagyok találkozni vele de csak akkor  ha kedvem van hozzá, de többre ne számítson tőlem. -tehát megtalálta a kiskaput aközött, hogy ne kelljen túl sokat vele lenni és, hogy megszakítsa vele a kapcsolatot. Akkor megfogadta a tanácsom. De ha megfogadta akkor nem haragudhat, nem? Nem. Matt nem ilyen mikor haragszik, olyankor bunkó.

-Köszönöm.-megeresztett egy félmosolyt, az elsőt mióta ma találkoztunk.

Otthon egy üdv itthon buli várt. Nem voltak sokan csak azok, akik a kórházban is meglátogattak, de másokra nincs is szükségem. Végig ölelgettem mindenkit, aztán karon ragadtam két barátnőmet és felráncigáltam őket a szobámba. Magam mögött bezártam a szobám és nagy lendülettel feléjük fordultam

-Szerelmes vagyok Mattbe.

-Igen, ezt eddig is tudtuk. -kortyolt bele Iza a kis műanyag pohárba amiben most kivételesen nem alkohol volt hanem üdítő. Azt hiszem untattam azzal az információval, amit ő már hónapok óta tudott.

-Mi? -lepődött meg Roxi. Viszont az arcán nem a jó fajta döbbenet volt, ami csak azt jelezte, hogy új információt tudott meg, hanem a rosszabbik fajtát, ami mellé társult egy grimasz.

-Ne mondd, hogy nem vetted észre? -hitetlenkedett Izabella.

-Hát mindig is furcsálltam a kapcsolatukat, de sosem gondoltam bele igazán. -Roxi lerogyott az ágyamra és emésztgetni kezdte az információt.

-Tényleg nem? - diskuráltak nyugodtan, mintha nem előttem beszélnék meg a szerelmi életem feltűnőségét.

-Lányok visszatérhetnénk rám? -kértem nevetve.

-Igen.Bocsi. Szóval végre rájöttél? -szedte össze gyorsan a gondolatait Iza, de Roxi meg sem mukkant csak meredt maga elé és a szőnyegemet bámulta.

-Igen, és neki is el akarom mondani. -tördeltem az ujjaimat miközben meséltem terveimet. Nem elég hogy éppen most vallom be, hogy neki volt igaza és tévedtem, de ez eleve nem egy apróság és annak ellenére, hogy az én beleegyezésem nélkül is tudatában volt mindenek kínosan éreztem erről beszélni.

-Miii?- Iza majdnem félrenyelte az italát, míg Roxi csak tátott szájjal nézett rám.

-"A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy van." Megjártam a halált. Rájöttem, hogy az idő véges, ezért nem akarok tovább tétlenkedni. Csak az a baj, hogy...

-Baj? Milyen baj? -Iza jobban izgalomba jött, mint ahogy gondoltam, hogy fog. Roxi továbbra is tányér méretű szemekkel figyelt és megmarkolta a lepedőmet.