Feladom!

50. rész-Anya

BEKA SZEMSZÖGE

-Mit... mondtál???

-Ööö... hát... -Matt lefagyott, akárcsak én, nem tudnék semmit sem mondani, pedig muszáj lesz, nekem kéne megmentenem a helyzetet. Mondjuk én nem így mondtam volna el, nem kötöttem volna az orrára a részleteket. Hogy lehetett ilyen nyersen odavágni, hogy lefeküdtünk egymással?

-Anya én szeretem Mattet és ő is szeret engem. -küldtem egy biztató mosolyt Matt felé, hogy mondja csak ki az érzéseit, nincs több veszteni valónk.

-Így van. Próbáltam tenni ellene, de tudom mennyire hihetetlenül hangzik mégis és beleszerettem. Egyszerűen nem tudok mit tenni az érzéseimmel. Hiába tudom, hogy ez nem helyes. -anya semmit sem mond, vajon mi járhat a fejében? Lehet ezek után kitagad minket, vagy teljesen összeomlik. Lehet nem kellet volna elmondanunk neki. Bele sem gondoltam, hogy szülőként ez milyen lehet. Remélem, azért ha most nem is tud elfogadni minket így legalább egyszer megbocsájt nekünk. -Anya... minden oké? Tudom ez így egyszerre sok, de... -Matt megpróbált beszélni, de egy nagy kínos csend alakult ki köztünk. Én odanyújtottam szinte észrevétlenül a kezem Matthez és megszorítottam, hogy tudja bármi is lesz együtt nézünk vele szembe. Ha Roxival is megtudtuk oldani akkor anyával is megfogjuk. Anya a kezünkre kapta a pillantását és összehúzott szemöldökkel méregette. Gyorsan visszahúztam a kezemet és próbáltam kivenni valami érzelmet anya arckifejezéséből. Nem árult el túl sokat, talán egy kis undort láttam vagy szégyent, nem is tudom lehet mind a kettőt. Anya kinyitotta a száját, de nyomban vissza is zárta. Biztos nehéz megbirkóznia a helyzettel. Ha most összetört benne egy világ sohasem bocsátom meg magamnak.

-Kérlek mondj valamit!!! Anya... -reméltem, hogy válaszol, de nem teljesen az történt mint gondoltam.

-....-motyogott valamit, de nem értettem mit. -Hogy vagytok képesek...-meredt maga elé- Hogy vagytok képesek egymással....Testvérek vagytok....Nem értem- suttogta maga elé és nem nézett a szemembe. Tudom, hogy helytelen, amit tettünk, de nem bántam meg mert szeretem Mattet, de mégis úgy elszégyelltem magam.

-Anya...-próbálkoztam a megnyugtatásával, de nem működött.

-Ne... most hagyj békén... HOGY TUDTÁL BELESZERETNI A SAJÁT TESTVÉREDBE?!??!! -mondta Mattnek

-ÉS TE BEKA! TE VAGY AZ IDŐSEBB, NEKED NEM KÉNE BELEMENNI AZ ILYEN HÜLYESÉGEKBE!!!

-De anya én... -nem hagyta, hogy befejezzem

-TE? TE MI? HA MOST AZZAL JÖSSZ, HOGY SZERETED ÉN NEM TUDOM MIT CSINÁLOK!!! MÁR FELNŐTT VAGY OKOSABBNAK KÉNE LENNED!!!

-Anya nyugodj meg. -próbálta csitítani Matt, de hatástalanak voltak szavai.

-NYUGODJAK MEG?! A CSALÁD DARABOKBAN! SEMMI NEM ÚGY MŰKÖDIK AHOGY KELLENE! -anya leroskadt a földre. Nem számítottam semmi jóra ha elmondom neki, de ez a lehordás még csak meg sem fordult a fejembe, hogy megtörténhet. Patakokban elkezdtek folyni a könnyeim. Hogy veszthettem el mindkét szülőmet ilyen rövid időn belül? Ha a barátaim képesek voltak megérteni akkor ő miért nem? Neki kellene a leginkább mellettem állnia.Naiv voltam. Felpattantam a kanapéról és roham léptekkel felsiettem az szobámba és az ágyamba vetettem magam. Matt mély hangját felhallottam az emeletre, de nem tudtam kivenni mit mondott. Miután elhallgatott egyből megjelent a szobámban. Összekapart a sírástól rázkódó testemet és szorosan magához ölelt. Belekapaszkodtam pólójába és tovább itattam az egereket.

Itt maradt mellettem míg meg nem nyugodtam és nyugtató szavakat suttogott a fülembe, miközben puszilgatott.

-Megnyugodtál? -szipogva bólintottam. -Nincsen semmi baj. Én itt vagyok neked, nem kell, hogy megértsen minket.