Feladom!

53. rész- McLoydék

AARON SZEMSZÖGE

Egy héttel ezelőttig teljesen normális életem volt. Bulikba jártam, csajoztam és keféltem. Minden a legnagyobb rendben volt. Most meg az életem darabokban hever.

Múlt hét vasárnap ugyanúgy iskolába mentem mint mindig. Felbosszantottam a tanáraimat a nemtörődöm stílusommal, ami addig nem is zavarná őket ha nem rántanék magammal másokat is. Az egész órát az veszi el, hogy a tanár velem veszekszik, azért amilyen vagyok. Amire nekem mindig csak egy válaszom van. "Az iskola nem azért van, hogy megtaláljuk önmagunkat? Én megtaláltam. Ilyen vagyok. Ne akarjon belőlem tömeg embert csinálni, akik a füzetek fölé görnyedve töltik az életüket." Csak azért úsztam meg, hogy az igazgatóiba menjek egy újabb fejmosásért, mert a tanárnak egy fontos randevún kell lennie, de megígérte, hogy legközelebb nem úszom meg ennyivel. Nem igazán tud érdekelni egy újabb hegyi beszéd a viselkedésemről és a jövőm tönkretételéről. Ez csak négy év az életemből és a felesleges tananyagok nélkül is tökéletes életet fogok élni.

Hazafele szokás szerint a haverjaimmal ökörködtem és elmeséltük a legfrissebb numeráinkat. Tarthattok szemétnek és undorítónak, de minden pasi ezt csinálja. Mi nem az érzelmeket vitatjuk meg hanem az élményeket és tapasztalatokat, ha úgy adódik még tanácsot is adunk egymásnak. Számomra az a fura hogy a lányok ezt nem is beszélik meg. Vagy lehet hogy meg beszélik, de az szerintem csak annyiból áll: "Csináltuk azt. Ne má tényleg? Aha. Milyen volt? Jó. Olyan romantikus volt. Vett nekem rózsát és blablabla" A lányokat csak a romantikus része érdekli, de az a fiúk részéről csak egy színjáték, hogy eljussanak a lényegig.

Otthon egyből a szobám felé vettem az irányt, hogy megússzam a szüleim kérdezgetését arról, hogy milyen volt a suli. Apám állandóan zaklat a jegyeimmel, hogy elég sikeres legyek ahhoz hogy bekerüljek a legjobb egyetemek egyikére, aztán átvehessem a cége vezetését, amit egyáltalán nem akarok. Anyának hiába mondtam, hogy nem akarom, csak azt mondta fogadjak szót apámnak. Ilyenkor sose veszne össze apámmal, csak hogy megvédjen, de bármi másért nagyon szívesen teszi. Legalábbis ezt szűrtem le abból, ahányszor csak egy helyiségben látom őket valamin vitáznak. Legnagyobb meglepetésemre aznap mikor hazaértem, a szobám felé menet benéztem a konyhába, láttam, hogy nem vitatkoznak, mi több még Adam bácsi is ott volt. Titokzatosan társalogtak. Általában nem érdekelne mi van velük, de most felkeltették az érdeklődésemet már csak azzal is, hogy Adam is benne van ebben a diskurzusban. Bementem a konyhába és ledobtam az ajtó mellé a hátizsákom.

-Mi folyik itt? -a felnőttek hirtelen rám kapták a tekintetüket. Anya arcán rémület volt, míg apa arcán értetlenség és Adamén töprengés jeleit láttam.

-Be kell mennünk a kórházba. -engem is elfogott a rémület. Anya a múlt héten volt kivizsgáláson, hogy megállapítsák mitől vérzik mostanság állandóan az orra. Anya rákra tippelt, ezért inkább elment kivizsgáltatni magát, így érthető miért van itt a nagybátyám is. Odamentem anyámhoz és megöleltem. Ritka volt tőlem az ilyen érzelem kinyilvánítás a családtagjaim iránt, de azért az én szívem sincs kőből és szeretem anyámat, akit nem akarok elveszíteni.

-Minden rendben lesz anya.

-Nem a leleteimről van szó.

-Akkor miről? -azzal a lendülettel el is engedtem és felmagasodtam mellette.

-Azt nem mondta meg az orvos csak, hogy menjen be az egész család.-nem értettem mit akar közölni amihez az egész családnak be kell menni, még a nagybátyámnak is.

Apa idegesen vezetett. A helyében én sem tudtam volna másképp. Régen volt az már, hogy valami miatt ennyire aggódnom kellett. A kórházba érve megkerestük azt az orvost, aki behívta a családot. Bevezetett minket az irodájának egy mellék szobájába, ahol valószínűleg a kisebb orvosi vizsgálatokat tartotta. A kezében egy mappát szorongatva mérte végig a család tagjait mintha csak arról próbálna megbizonyosodni, hogy mi vagyunk azok és mind itt vagyunk-e. Amikor végzett a felméréssel végre belekezdett a mondandójába.