Az új szomszéd

Tizenkettedik fejezet:

Álmomból egy nyikorgó ajtó hangja zökkent ki. Alkaromra támaszkodva nézek körbe a homályban.

-Jaj de fáj a fejem. -Szisszenek fel halkan és odakapom az egyik kezem.

A szobában rajtam kívül nincs senki. Csak egy ablaka van a helyiségnek, ahonnan már a nap sugarai szűrődnek be. A falak sötétes kékre vannak festve. Az ágy, amin fekszem két személyes és található mellette egy kisebb éjjeliszekrény. Nem túl nagy a szoba. Az ajtaja az ággyal szemben van. A bejárat mellett van még egy nagyobb ruhasszekrény is. Egy üres részen, a falon található egy kép.

Megpróbálom felidézni, hogy mi történhetett a tegnap éjszaka. Eszembe jutnak az események, és ráébredek mit csináltam itt este, ezen az ágyon, Lucaval. Az ágyra nézek és elmosolyodom. Beleharapok az alsó ajkamba.
Éppen újraélem a dolgot, amikor ismét nyikorog az ajtó, és ő lép be rajta.

-Bocsánat. Nem akartalak felébreszteni. Hoztam gyógyszert, ha esetleg fájna a fejed, meg egy pohar vizet. -Halkabban beszél a szokásosnál. Csak a farmerja van rajta és a haja most is kócosan áll. Becsukja lassan az ajtót és az ágy mellé sétál. Lerakja a szükséges dolgokat és mellém ül. Rám szegezi gyönyörű szemeit.

-Emlékszel a tegnapra? -Teszi fel halkan a kérdést.

-Igen. Azt hiszem, mindenre. -Rámosolygok.

Bemászik mellém a matracon, közel a számhoz.

-Majd megmutatom, hogyan tudod viszonozni. -Súgja, majd megcsókol és közben egyik tenyerével az arcom cirógatja, míg a másikon támaszkodik. Egy kis idő után elhúzódik. -De nem bántad meg? Mármint, hogy én vagyok nálad az első, aki ilyet csinál. -Meglep, hogy ilyet kérdez. -Nem akarom, hogy azt hidd, hogy én, csak kihasznállak, vagy ilyesmi. Rendben? Mert nem így van. A helyzet az, hogy amikor először megpillantottalak, mar kinéztelek magamnak. Nagyon szép lány vagy, és amikor először beszeltünk, felkavartál bennem egy érzést, ami egyre csak erősödik bennem. -El sem hiszem, hogy ilyen őszinte velem. Megpróbálom feldolgozni, amit mondott. A szemében reményt látok, miközben rám nézve várja a válaszom.

-Én... -Gyorsan összeszedem, hogy mit akarok mondani neki, majd folytatom. -Én egyáltalán nem bántam meg. Ne gyötörd magad azért, mert azt hiszed, mivel ittam, nem akartam és megbántam, mert ez nem így van. Élveztem az egészet. Örülök, hogy te vagy nekem az első, csak nem akarok csalódni. Nem akarom, hogy a testem miatt szeress, mert az nem szerelem, hanem vágy. A kettő között pedig óriási a különbség.
Mi lenne, ha most még csak ismerkednénk, és utána együtt meglátnánk a többit?

-Teljesen megértem, és igazad is van. -Gondolkodik és közben a tekintetem fürkészi. Kis csend után hozzáteszi. -Mi lenne, ha ma este elvinnélek valahova? Mármint randiznánk.

-Rendben. Az nagyon jó lenne. -Meglepődöm, de boldog vagyok, hogy elhívott.

-Akkor este nyolcra érted megyek. -Mosolyog rám.

Felállok az ágyból és felöltözöm. El is felejtettem, hogy még haza kell mennem, mielőtt a szüleim felébrednek.
Luca furán néz rám.
Mikor készen vagyok, odamegyek az ajtóhoz, megnyitom, de még odaszólok az ágyban fetrengő fiúnak.

-Akkor este találkozunk, Luca. -Azzal kisietek, le a lépcsőn. Éppen mennék ki, amikor Lucas anyukája megállít.

-Óh. Szia Elizabeth. Azt hittem a fiam az. Hogy-hogy itt vagy? -Lepődünk meg egyszerre.

-Én hívtam át. -Megszólal Luca az anyja mögül lefelé jövet a lépcsőn.

-Ja, értem. -Bizonytalanul mondja és végignéz rajtam az anyukája. Mikor én is lenézek, rájövök, hogy mi van rajtam. Biztos nem vette be Luca meséjét.

-Akkor én most megyek is, a szüleim már várnak. -Kinyitom az ajtót és kisietek, mielőtt tovább fajulhatna a helyzet.