Szél, szerelem, Veszprém I. Anna

Huszonnyolctól a harmincegyedik fejezetig (28. 29. 30. 31.)

hangoskönyvként itt hallgatható 28-tól 31-ig:

https://youtu.be/4Gh4bS3j9HQ

Ezek frissen átírt részek, maradtak elótések és hibák, elnézést kérek értük.

Huszonnyolcadik fejezet

– Nem látszol betegnek – fogadta Annát az ajtóban Zsuzsa. Ismét a régi, állapította meg Anna, a haja frissen festve, fehér blúz, vajszínű bő nadrág, semmi pipacs és neonszínek.

– Antibiotikumot szedek – hazudta Anna Zsuzsa kérdésére.

Szombat délután, aznap, amikor Zsuzsa hazatért a kórházból, azzal a kifogással mentette ki magát, hogy belázasodott, nem tud érte menni Áronnal, és otthon is kockázatos lenne találkozniuk a fertőzés miatt. Az egész napi sírástól bedugult az orra, a nazális hangot se kellett imitálnia a telefonban. Szombat óta eltelt három nap, a nem létező betegségre hivatkozva eddig halogatta a látogatást, de kedd estére már nem talált kifogást.

– Mi tenyészett ki? – kérdezte Zsuzsa, aki egy spanyol inkvizítor arckifejezésével állta el Anna útját az ajtóban. Anna azonnal a vallatószékben érezte magát.

– Anya, te is tudod, hogy nem vesznek le tenyésztést a háziorvosnál.

– Vagyis hasraütésre kaptad a gyógyszert?

Zsuzsa számára a bakteriális és vírus fertőzés elkülönítése az életbevágó kérdések közé tartozott. Ahogy a betegségre kapott terápiát is komolyan vette. A gyerekgyógyászuk nem is merte szokásos gyógyszereket kapásból felírni a két lányának, végül mire visszajött a tenyésztés eredménye, többnyire meg is gyógyultak.

– Tapasztalat alapján kaptam – felelte Anna, és kezdett belepirulni a sok hazugságba.

Zsuzsa végigmérte, mintha egy szigorú pillantás minden fontosat kiderítene Anna egészségéről.

– No persze. Mindenkinek ugyanazt, és majd lesz valami.

– Jól vagyok, anya. Áron? – kérdezte Anna, is minden idegszála megfeszült, hogy ne remegjen a hangja.

– Bütyköl valamit. Egyfolytában, akár egy gyerek. Tegnap megszerelte a garázsajtót, ma meg az ablakokat akarja meghúzni, és szerinte zörög a mosógép – magyarázta Zsuzsa, és végre beljebb indult. Anna követte.

– Értem – nyugtázta. Tehát itthon van. Mindegy, a találkozásukon úgyis túl kell esnie. Kizárólag rajta múlik, lesz-e belőle gubanc vagy nem, elvégre nincsenek ráírva a gondolatai. Se az emlékei. Ha képes fegyelmezni magát, mosolyog, és semmiségekről fecseg, senki nem jön rá, hogy képtelen szabadulni az emléktől, milyen lélegzetelállító volt Áron, amikor szétnyitotta az ingét, és közelről láthatta a göndör szőrrel borított mellkasát, világos rózsaszín mellbimbóit, a halvány szeplőket szerte a bőrén. És férfi létére puha, valósággal selymes volt a bőre, amikor a nyelvével hozzáért.

– Basszus! – Véletlenül nekiment a zongoraszéknek.

– Tizenhat éve ott áll az a szék. Még mindig nem tanultad meg? – korholta Zsuzsa.

– Elméláztam – mentegetőzött Anna mogorván, és körbenézve csöppet se lett jobb a kedve. Miután ő elrohant, Áron felrakta a függönyt, amit ő szombaton a mosógépben hagyott. Vajon mérgelődött közben? Az elfelejtett függöny miatt, és persze azért, hogy ilyen helyzetbe hozta? Ha dühös, azt sem bánja. Szar a helyzet, igen, de legalább maradnak a férfiről emlékei. Ha más nem is.

– Eszel valamit, vagy nekilátsz? – lepte meg Zsuzsa a kérdéssel. Most tízóraival kínálták, mint a konvencionális családoknál szokás? Ahogy Oli anyukája eteti folyamatosan a már nős fiát, amikor ellátogat hozzájuk.