Lolita | Jimin ff

30. fejezet

Teltek-múltak a hónapok – már lassan fél év is eltelt. Új esztendőt köszönthettünk és a nyár is közeledett. Elolvadt a hó és láthatóvá vált az ébredező táj. A zord időjárást pedig felváltotta a meleg, nyárias időjárás, ami vissza csalogatott megannyi elköltözött madarat és immáron az ő csicsergésüktől zengett a környezet, ezzel új életet is hozva bele.

Vidám egy időszak volt ez, de nem csak ezért. Hiszen Hwarát ismét meginvitálta a Hwanjung birodalom, ezennel egy bált is meghirdetve, mint ahogyan azt a Joonchin birodalom is tette az előző évben. Ez pedig csupán csak egyet jelentett: a gerlepár ismét találkozhat és egy újabb egy hónapot tengethetnek egymás társaságában.

Hwara rettenetesen izgatott és felcsigázott volt. Egyrészt azért, mert már hiányolta leendő királyfiját, másrészt pedig mindig is szerette a bálokat. Mindig is szeretett nagyobbnál nagyobb és díszesebbnél díszesebb ruhákat magára ölteni és úgy elmulatni némi időt. A másik szempontból pedig újra magához közel akarta tudni a herceget. Újra hozzábújni és újra a kezét fogni. De ugyanakkor persze egy folyamatosan zavarban lévő és piruló kislánnyá változott, amikor vissza gondolt arra a búcsúra, ami oly' mély nyomot hagyott benne: a csókra. Igaz, nem tagadta: többet és többet akart belőle. De ugyanakkor félt is egy kicsit, hiszen még sohasem érezhette át ennek a hosszan tartó örömét és még minden olyan új volt neki. De nem riadt vissza újabb és újabb érzések és dolgok felfedezésétől és kipróbálásától sem.

Reggel Hwara szinte kipattant az ágyából, hiszen majd' kicsattant az örömtől. Mosolyogva húzta el a függönyeit és ugrándozott ki a szobájához tartozó kis erkélyre, majd ott a korláton megtámaszkodva pillantott le a palota elé, ahol már javában ment a sürgés – forgás, pakolászás, és gyülekezés. Lovaskocsi állt már rendelkezésre négy ló társaságában, na meg a kísérő lovagok és lovaik társaságában.

- Édesem, készülődj! – nyitott be a szobába a királynő, mire a szólított egy még nagyobb mosoly kíséretében pattant vissza az erkélyről a szobába és fogadott szót.

Miután elkészült, még mindig vigyorogva sietett le a palota elé, ahol már a szülei és a lovagok várakoztak. Gyorsan pillantott körbe kísérőikön – köztük persze hiába kereste Hoseokot. Ez a tudat pedig egy kissé lejjebb fagyasztotta az eddigi nagy vidámságát arcáról.

- Ha csak Hoseok it lenne... – terelődtek el gondolatai felé – de nem túl sokáig, hiszen felismerte eddigi kísérőiket ugyan, de az eltávozott fiú helyett Jimin ücsörgött saját lován, egyszóval: mostantól már mindenhova kísérni fogja őket, ha lovaggá van ütve, ha nem – persze érthető okokból.

- Ez felettébb érdekes lesz így... – gondolta ismét magában, majd felült a lovaskocsira és szorosan az egyik széléhez húzódott, hogy kényelembe helyezhesse magát. Mikor pedig mindenki elfoglalta a helyét és tudatosult benne, hogy a fiú pont az ő oldalán fog lovagolni, gyorsan rákapta tekintetét egy pillanat erejéig, de utána azonnal előre szegte fejét és lesütötte szemeit. Ugyanis a múltkori kis akciója még mindig gondolatai közt motoszkált és nyomban zavarba jött, mikor visszaemlékezett rá.

- Kellett nekem megtennem... most nem fog kimenni ez a fejemből egy jó darabig. Már előre félek, hogy mégis mi fog történni ezek után, főleg Minjunéknál. Aish, hülye Hwara...

Bizony: volt oka félni, hiszen semmi sem alakult ezek után úgy, ahogyan ő azt Jimin jelenléte előtt fejben eltervezte. A sors sohasem volt tiszta – inkább felettébb zavaros. Ez pedig bőszen meg is mutatkozott az elkövetkezendő újabb egy hónapban – csak ezentúl éppen más vendégségben a változatosság kedvéért.