Drunken [MarkSon ff.]

I.fejezet

-Mark Tuan. -törte meg a csendet egy éles hang. Mindenki az illető irányába fordult, aki csak kimért lassúsággal felemelte fekete kapucniba bújtatott fejét. A mozdulat felfedte nagy barna íriszeit, fiúhoz mérten csinos arcát és szeme színével megegyező haját. Tetőtől talpig feketébe volt öltözve. Szokatlan látványt nyújtott kinézete mássága miatt. A környező padokban nagyrészt fekete hajú és szemű diákok ültek. Mark más volt. Sokan megbámulták az utcán, a buszon, az iskolában és úgy általában mindenhol. Mark nem törődött vele. Már nem.

Hangtalanul felkelt padjából és a tanári asztal felé indult. Osztálytársai feszülten figyelték a jelenetet. Voltak akik gúnyosan, megvetően vagy talán némi szánalommal néztek Mark irányába. Aki nem bántotta, azt vagy nem érdekelte mi van vele vagy csak szimplán átnézett rajta. BamBam az előbbiek közé tartozott. Nem is hagyta figyelmen kívül a történéseket. Száján gúnyos, lesajnáló vigyor terült el és várta a tanár Mark-hoz intézett megrovó intelmeit, miközben lazán hátradőlt székén.

Mark kiért a tanárnő elé és a cipője orrát pásztázva elvette a tanár kezében tartott dolgozatlapot.

-Mark, szedd össze magad és tanulj, nehogy megbukj. Szánalmas mennyire nem készülsz. Okosabb vagy te ennél. -csendben hallgatta a tanárnő szavait és bólogatott. Mi mást is tudott volna tenni, mint hallgatni és bólogatni. -Ja, és a kapucnidat vedd le, mert ez egy iskola.-intette őt a tanárnő, miközben elégtelen dolgozatával a leghátsó pad felé, a saját padja felé tartott. Mark úgy döntött okosabb nem tovább bőszíteni az alacsony tanárnőt, így hang nélkül teljesítette kérését. Leült székére és füzetét elő sem véve, fejét az asztalra hajtotta, evvel azonnali beutalót nyerve egy olyan világba, ahol nem léteznek a problémái, BamBam, sőt őmaga sem létezik.

Álmából csak a csengő fülsiketítő berregése ébresztette fel. Megdörgölte a szemét, kiűzve a ködös álmosságot a fejéből, majd kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Már épp visszadőlt volna padjára aludni még egy kicsit, amikor gyomra korgása emlékeztette arra, hogy eljött az ebédidő. Mark kelletlenül felállt székéről és egyenesen az ebédlő irányába sétált, miközben a kapucniát sem felejtette el visszahúzni fejére. Amint kiért egy széles, diákoktól hemzsegő folyosóra a szorongás felülkerekedett rajta. Mark már-már visszatérő ismerősként köszöntötte a stresszt, hisz' az szinte mindenhova elkísérte. Félt a bántó szavaktól, gúnyolódástól, a háta mögötti súgdolózásoktól és miegymástól amik megjelenésekor ütötték fel minduntalan fejüket. Hallotta amint két lány összesúg a háta mögött, amikor elhaladt mellettük.

-Hé, Tuan!- Mark összerezzent a hang hallatán, de azért a megszólítója felé fordult, aki a barátaival tökéletes háromszöget alkotva állt Mark mögött -Azt pletykálják, hogy megint összejöttél valami sráccal. Hülye buzi.-itt éles hangon felnevetett.

Mark továbbra is zsebre tett kézzel és kifejezéstelen arccal meredt bántalmazójára, majd kisvártatva megszólalt. Nem különösképpen félt az iskola falain belül BamBamtől, tudván, hogy itt tehetetlen. Az iskola szabályait, még ő se tudja áthágni, úgy hogy ne keltsen túl nagy feltűnést.

-Ó, valóban?-tetetett meglepődöttséget Mark -Tudod, szeretem a pletykákat -itt tartott egy kis hatásszünetet- mindig megtudok belőlük valami újat magamról.-húzta egy fél másodpercre mosolyra a száját, majd tekintete újból elsötétült.-Ebből egy szó sem igaz.-kijelentését harsány nevetés követte.

-Nem hiszek neked.

-Akkor hagyj békén.-kontrázott rá Mark reménykedve, hogy megússza, bár legbelül  jómaga is tudta, hogy ez lehetetlen. BamBam nem az az ember volt akit az ilyenek megfékezhették volna.

-Na még mit nem!-nevetett fel eszelősen.-Hallottátok ezt, srácok?-nézett csatlósai irányába. Azok csak egy újabb gúnyos vigyorral reagáltak.

-Már hogy is ne hallottuk volna.-szólalt meg a jobb oldalon álló, kihidrogénezett hajú szőkeség, majd barátja irányába fordult és súgott valamit a fülébe, ami viccesnek bizonyult, hisz a másik fülsiketítő hangon felröhögött.

BamBam mit sem törődve barátaival, újra Mark felé fordult és vállánál megragadva erőből a falnak taszította. Mark hátába és vállaiba fájdalom nyilallt, de hang nélkül tűrte a megpróbáltatást.

„Majd valamikor vége lesz. Valamikor"-reménykedett magában Mark.

-Azt akarod hogy elengedjünk, ha? -Mark elfordította a fejét, hogy ne kelljen a srác szemébe néznie.-Hát nem fogunk!-tört ki belőle újfent a gonosz nevetés.

-BamBam engedj el! -szegezte Mark immár dühös tekintetét az őt fogva tartó fiúra.

-És ha nem? -Társai továbbra is jól elszórakoztak barátjuk által rendezett közjátékon. Egy kisebb csapatnyi diák is köréjük gyűlt, hogy megmosolyogják a jelenetet.

-De elfogsz.-jelentette ki Mark ellentmondást nem tűrő hangon és még abban a pillanatban teljes erő bedobással BamBam mellkasába könyökölt. Mark a meglepetés erejét kihasználva kifúrta magát a fulladozó thai fiú szorításából.

Mire BamBam magához tért az átmeneti kábultságból Mark már a folyosó másik felében járt és onnan nézte a csodálkozó tömeget. BamBam-mel még vitatkozni sem mert senki nemhogy egyáltalán fontolóra venni a bántalmazását.

-Te...-hörögte BamBam és megindult Mark felé. Elöntötte a düh és azt érezte, hogy most holtra veri a tőle mindössze pár méterre lévő gyereket. Tervét csak a becsengő hiúsította meg. „Csak tíz perces szünet volt"- villant be Marknak. „Még nem ebédszünet. Fenébe." -Bosszankodott magában, miközben korgó gyomrára gondolt.

-Még számolunk!-vetette oda BamBam Marknak-És ne reméld, hogy ezt könnyen megúszod majd.- amint elfordult és az iskola másik végébe igyekezett a tömeg szétnyílt előtte, barátai pedig lehajtott fejjel, távolságtartóan követték a felbőszült BamBam-et. Ők se akartak a haragjával szembe nézni.

BamBam -mégha nem is mutatta- valahol legmélyen örült az eseményeknek. Érezte amint az adrenalin szétárad a testében és feltüzeli a harci kedvét. A gondolat miatt, hogy aznap verekedés lesz, arcára újra kiült a gunyoros mosoly. Már várta a pillanatot, amikor jól szétverheti a Tuan gyereket.

BamBam élvezte, hogy kihasználhatja Mark lelki és fizikai gyengeségét, hogy bántani tudja. Markon vezette le a stresszt és még örömöt is lelt abban, hogy valakit megalázhat, gúnyolhat és kihasználhat. Kegyetlen volt, nem kímélt senkit -még a saját barátait sem- a megjegyzéseitől és ha talált egy embert akit könnyebben bánthatott, akkor azt addig szapulta amíg az illető el nem ment az iskolából vagy fel nem akasztotta magát. Kíméletlenül átvert mindenkit akit csak lehetett és mérhetetlenül önző volt. Barátokat fordított egymás ellen és kapcsolatokat rúgott fel, ha éppen úgy gondolta, hogy ezek az ártatlan emberek az útjában állnak. Tetejében még egoista is volt és Mark fogadni mert volna, hogy neki van a legnagyobb képe egész Seoul-ban. De még mindig ő volt a legmenőbb srác az egész iskolában és bárki képes lett volna vakon követni, csakhogy Bam észrevegye őt.

Mindenki tudott róla mindent, még azt is mikor jár el mosdóba. Kivéve egy dolgot. Azt senki sem tudta. Senki sem tudta mi BamBam igazi neve. Úgy őrizte ezt a titkot mintha az élete múlna rajta. Az utóbbi pár hónapban szárnyra kapott egy pletyka, miszerint BamBam utálja a nevét. Mark, amikor ilyesfajta szóbeszédet hallott, csak egy vállrándítással lezárta a beszélgetést. Nem különösképp érdekelte thai osztálytársa igazi neve. Annyival is beérte volna ha csak egyetlenegy napra nem kötött volna belé. Csak egyre.